DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Való igaz, hogy mindössze háromszakaszos törvénymódosításról van szó. Való igaz, hogy az Alkotmánybíróság egy formai alkotmánysértés miatt találta alkotmánysértőnek a kormányrendeletben történő szabályozást. De indokolt átgondolni a törvényi szabályozás keretében, hogy helyénvaló-e az ilyen járulékfizetés előírása ilyen szabályozási környezetben.
Át kell gondolni azt is, hogy szükséges-e megkülönböztetést tenni bizonyos szerzői jogosultságok között, mert véleményem szerint, ha abból indulunk ki, amit az előterjesztés tartalmaz, hogy ez a törvényjavaslat a korábbi kormányrendelet megismétlése és ezért egy gyors átfutással meg lehet szavazni, akkor figyelmen kívül hagyjuk azt a beadványt, amely nagyon részletesen, tartalmilag támadván a kormányrendeletet, mégiscsak arra késztette az Alkotmánybíróságot, hogy alkotmányellenesnek nevezze a rendeletet; megállapítván azt is, ami nagyon fontos, hogy az Alkotmánybíróság nem vizsgálta a kormányrendelet célszerűségét és az igazságtartalmát.
Valójában ugyanis két, teljesen önálló területet próbál ez a törvénymódosítás egy füst alatt kezelni. Az egyik volt a követő jog rendszere, amit államtitkár asszony említett, a másik a fizető köztulajdon rendszere.
Nagyon örvendetes az a jogalkotói szándék, hogy a képzőművészeti alkotások szerzőit utólag részesíteni akarja a mű eladásából származó haszonból. Itt hangsúlyozni szeretném, általánosságban ez a törvényjavaslat abból indul ki, hogy mindig haszon van egy adott képzőművészeti alkotás eladásakor. És föl sem merül a jogalkotó képzeletében, hogy adott esetben a szerző eladta 100 ezer forintért valamikor a műalkotást egy kereskedőnek és ez a kereskedő mondjuk csak 80 ezer forintért tudja eladni. Ebben az esetben is a törvényjavaslat szerint meg kell fizetni az 5 százalékos díjat, holott a műkincskereskedőnél, a forgalmazónál ez veszteséget jelent.
Természetesen mindenki optimistán gondolkodik, hogy egy műalkotás értéke emelkedik és nagyon találó példa a Gauguin-példa. De az elmúlt évszázadok műkincskereskedelméből tudjuk jól, hogy voltak egy-egy adott korszaknak igencsak felkapott művészei, akiket később nem is díjaztak, illetőleg jóval alacsonyabb mértékben díjaztak, mint az az adott korszak. Erre nem tud ez a törvényjavaslat megoldást találni.
Ez a törvényjavaslat úgy próbálja többlet-jövedelemhez juttatni a szerzőt, hogy valójában az ő általa elkészített alkotás művészeti többletértéket nem is tartalmaz.
(19.30)
Ha valaki egy könyvet ír, akkor - a szerzői jogról szóló törvény alapján - annak az újrakiadása természetesen többletjövedelmet jelent, és ebből óhatatlanul is részesedni kell a szerzőnek. Egy-egy festménynek vagy képzőművészeti tárgynak bármikori újraeladása ezzel foglalkozó szervezet által minduntalan többletjövedelemhez juttatja a szerzőt. Elképzelhető, hogy egy szerző életében egy műtárgy tízszer-hússzor-harmincszor cserél gazdát, ugyanazon az áron - az is elképzelhető, ha nem inflációs időszakot élünk -, mint amennyiért azt a szerző értékesítette, és minden egyes eladás után a szerző
5 százalékos díjra jogosult. Elgondolkodtató, hogy valóban az a célja ennek a törvénymódosításnak, hogy minél többször cseréljen gazdát egy gazdálkodó szervezet közvetítésével a műtárgy, és ezáltal minél többször jusson jövedelemhez a szerző.
5 százalékos díjra jogosult. Elgondolkodtató, hogy valóban az a célja ennek a törvénymódosításnak, hogy minél többször cseréljen gazdát egy gazdálkodó szervezet közvetítésével a műtárgy, és ezáltal minél többször jusson jövedelemhez a szerző.
Vannak olyan szerződések is, ahol az a szervezet, vagy az a műtárgykereskedő, amelyik patronálja a szerzőt, az alkotót, kiköti az életmű feletti rendelkezési jogot. Ez az irodalmi alkotásoknál vagy a filmművészetben ismeretes. Mit lehet tenni egy olyan szerződés esetében, amikor a műtárgy eladásakor az eladó, az alkotó lemondott minden jogáról, egy tisztességes összeg fejében átruházta a festmény tulajdonjogát a műtárgykereskedőre? És akkor születik egy törvény, amely ezzel a szerződéssel ellentétesen, valójában megnehezíti a műtárgykereskedelmet, hisz' amiért tiltakoztak a műtárgykereskedők, az ténylegesen az, hogy a vevőnek többletárat kell fizetni az adott műtárgyért: nemcsak a vételárat kell megfizetni, hanem annak plusz 5 százalékát. Nem biztos, hogy ez éppen elő fogja segíteni a műtárgy-kereskedelmet. Hisz' Magyarországon nem olyan széles az a réteg, amelyik megengedheti magának, hogy műtárgyakat vásároljon.
Sajnálatos módon az előterjesztés nem tartalmaz, és szóban sem hallottunk olyan pénzügyi adatokat, amelyek alátámasztanák, hogy az eddig eltelt időszakban - amíg hatályos volt a kormányrendelet - milyen összegre tett szert az alap, mennyi folyt be a kormányrendelet alapján ezekből a járulékokból. Mert nekünk a számszaki adatok birtokában lehetne igazából megítélni, hogy valóban egy jelentős összegről van szó, érdemes egyáltalán ezzel foglalkozni, vagy esetleg olyan jelentéktelen az összeg, amely a művészeknek nem jelent hathatós támogatást.
A fizető-köztulajdon esetében az aggályaim azzal kapcsolatosak, hogy az állam azokra a személyekre akar egy feladatot - a művészek támogatását - áthárítani, akik megveszik egy korábban élő és a védelmi idő eltelte előtt alkotott művész munkáját, akikre ez a támogatás jogilag igazából nem lenne áthárítható. Nem tartom elfogadhatónak azt az érvet - amely egy korábbi felszólalás során hangzott el -, hogy azért kell kikötni az utólagos járulékfizetést, hogy a kortárs szerzők esetében azonos pénzügyi feltételeket teremtsünk, és ne legyen drágább a kortárs szerzők műve - mert azokat szerzői jogdíj terheli -, mint a korábban elhunyt szerzők művei. Azért itt, ebben az esetben elmondható, hogy a korábbi időszakok művészeinek az alkotásai egyébként is drágábbak, mint a kortárs szerzők alkotásai.
Ha lemeztelenítjük a jogalkotói szándékot, láthatjuk, itt nem másról van szó, mint hogy az állam kivonul a mecenatúrából, nem tudja vállalni a kortárs művészek támogatását, az adókból nem folyik be olyan összeg a költségvetésbe, hogy erre az állam megfelelő összeget tudna fordítani, ezért a kortárs művészek támogatását nem oly módon akarja elősegíteni, hogy ösztönözze a kortárs művészeket minél értékesebb műalkotások létrehozására, és hogy próbálják meg saját magukat eltartani, hanem a műtárgy-kereskedelem révén akarja a kortárs művészek megélhetését támogatni. Elképzelhető, hogy ez egy jó cél, csak el kell gondolkozni azon, szintén a bevételek ismeretében, hogy mekkora összeg ez; hány olyan kortárs alkotóművész van, akinek ebből az összegből valóban olyan komoly segítséget lehet adni, hogy a létfenntartásához az megfelelően hozzájáruljon.
Szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy az államnak ez a gondoskodó szerepe azért egyetlen egy ponton megáll. Tudniillik akkor, amikor múzeum vagy muzeális jellegű közalapítvány vásárol. Azoknak már nem kell megfizetni sem a járulékot, sem az utólagos fizető-köztulajdonnak minősített díjat. Ez furcsa. Azok a célok, amelyeket ez a törvényjavaslat maga elé tűz, hogy a szerzőt az alkotásával kapcsolatos értéknövekedésből próbáljuk meg juttatásban részesíteni, illetőleg a kortárs alkotóművészeket próbáljuk meg az alapítványon keresztül támogatni, miért nem követendők akkor, amikor egy múzeum vásárol? Véleményem szerint ha a többi vevő számára a javaslat előírja ezt a díjfizetési kötelezettséget, akkor illetlen dolog lenne mentesíteni ez alól a múzeumokat vagy a múzeumi közalapítványt arra való hivatkozással, hogy ezek úgyis szegények, és nincs lehetőségük arra, hogy a vételáron felül további összeget fizessenek. Sajnos azt kell mondani, hogy a magyar múzeumok olyan szegényes anyagi forrásokkal rendelkeznek, hogy egyébként sem tudják a vételárat megfizetni. Úgyhogy indokolt lenne ennek a paragrafusnak az eltörlése, és a múzeumok számára egy olyan keret biztosítása, amellyel lehetővé tennék az értékes műalkotások megvásárlását.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezeknek a gondolatoknak a jegyében olvassák el ezt a törvényjavaslatot, szóljanak hozzá a vitában, hiszen nagyon sokan vannak ebben az országban, akik számára ez a törvényjavaslat nemcsak többletdíj-fizetési kötelezettséget jelent: a művészek is figyelik, hogy az Országgyűlés hogy fog dönteni ebben a kérdésben.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
