DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Mind a törvényjavaslat indokolása, mind pedig a miniszteri expozé részletesen bemutatta, hogy a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény javasolt módosítását milyen - elsősorban jogi - szempontok indokolják. Nem kívánom elismételni az indokolásban és az expozéban foglaltakat, csupán röviden a következőkre szeretném felhívni a figyelmet. Az első az, hogy én úgy gondolom, hogy nem lesz paprikás vita a törvényjavaslat fölött. A másik: hangsúlyozni kívánom, hogy az Alkotmánybíróság a szóban forgó járulék iránti igényt szellemi alkotáshoz fűződő jognak tekintette, s elvetette annak adójellegű bevételként történő megközelítését.
(19.20)
E felfogást a törvényjavaslat messzemenőkig érvényesíti.
A jogi megfontolások választ adnak arra a kérdésre, hogy a képző- és iparművészeti alkotások műkereskedőnél történő megvásárlása esetén fizetendő járulék milyen jogi alapokon nyugszik, s hogy miért van szükség a rá vonatkozó szabályok törvényben történő megállapítására.
Felvethető azonban az a kérdés, hogy magára a járulékra miért van szükség. A továbbiakban ehhez szeretnék néhány gondolatot szolgáltatni, igazodva a Házszabálynak a törvényjavaslat általános vitájával szemben támasztott követelményéhez, mely szerint annak ki kell terjednie a szabályozás szükségességének vizsgálatára.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ismert, hogy bizonyos műalkotások értéke a kereskedelmi forgalomban az eredeti vételár többszörösére emelkedhet. Ez jelentős hasznot hajt a műkereskedők számára. Nyilvánvaló, hogy a mű ilyen értéknövekedéséből való részesedésre méltán támaszthat igényt a szerzői jogi védelmi időn belül az alkotóművész, szerző, illetve örököse, ezt követően pedig a mű átruházása idején élő és alkotó művészek közössége.
A szerzői jogi jogcím akkor fordul át a szerzői jogon kívüli, ám a szellemi alkotáshoz fűződő jogon belül maradó intézménnyé és jogcímmé, amikor a mű átruházásából származó haszonból már nem a szerző jogi értelemben vett örökösei, hanem szellemi örökösei részesednek. Nem hiszem, hogy az utóbbiak a szóban forgó részesedésre csekélyebb erkölcsi vagy gazdasági alappal tarthatnának számot, mint a szerzőt túlélő családtagok.
Nem csupán erről van azonban szó. A szerzői jogi védelmi időn túl fizetendő járulék ugyanis kiegyenlítő szerepet is betölt. Járulék hiányában csökkenne a kortárs műalkotások kereslete, mert azok még szerzői jogi védelem alatt állnak és átruházásuk esetén jogdíjat kell fizetni. Ha nem tartanánk fenn a védelmi idő után fizetendő járulékot, a szerzői jogdíj olyan felárat jelenthetne, amely a kortárs műveket indokolatlanul hátrányosabb helyzetbe hozza a szerzői jogi védelem alól az idő múlásával már kikerült alkotásokhoz képest.
A szóban forgó járulékfizetési kötelezettség fenntartása mellett szóló legfontosabb érv közvetlenül nem kötődik a szerzői jogi megfontolásokhoz, hanem a kultúra finanszírozásának mai magyarországi helyzetét veszi alapul.
Mindenekelőtt a szabályozásnak arra az elemére kell utalnom, hogy a befolyt járulékokat az alkotói tevékenység támogatására és az alkotóművészek szociális céljaira kell felhasználni. Az alkotóművészi tevékenység állami mecenatúrájának lényegében teljes megszűnésével, a kultúra támogatására fordítható költségvetési pénzeszközök megcsappanásával előálló helyzetben úgy vélem, elengedhetetlen és az alkotóművészek számára nélkülözhetetlen egy olyan bevételi forrás fenntartása, amely nem terheli az állami költségvetést és a kultúrát sem önmagából kívánja - Münchhausen báró módjára - fenntartani.
E járulék ugyanis a képzőművészeti vagy iparművészeti alkotást a műkereskedőtől megvásárló személyt terheli, vagyis azt, akinek módjában áll műalkotásokat vásárolni és aki erre amúgy is hajlandó pénzt áldozni.
Tisztelt Ház! A napirendünkön szereplő törvényjavaslat csupán a szerzői jogi törvény részleges, inkább technikai jellegű módosítását jelenti. Ismeretes az is, hogy az előző Országgyűlés az idén már módosította a szerzői jogi törvényt, részben a szerzői jogi védelmi idő felemelése, részben az előadóművészek, hangfelvételgyártók és a műsorsugárzó szervezetek jogainak kiterjesztése érdekében.
Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az 1960-as évek végén született szerzői jogi törvény sokáig már nem toldozható, foldozható tovább, az elkövetkezendő évek nagy feladata lesz e törvény újraalkotása.
Ezzel kapcsolatban csupán egyetlen, a törvényjavaslattal összefüggő megjegyzésre szorítkoznék. A javaslatban szabályozott jogdíjat, illetve járulékot a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány gyűjti be és fizeti ki a szerzőknek, illetve fordítja az alkotóművészek támogatására. E közalapítvány a korábbi - állami szervként működő - Művészeti Alap helyett jött létre. Szerzői jogi szabályainkból adódó feladata, hogy az érintett alkotóművészeknek a jogdíjakkal és a járulékkal kapcsolatos, egyedileg nem gyakorolható jogait kezelje, érvényesítse. Magánszervezetként lát el tehát úgynevezett közös jogkezelési feladatokat. Ugyanakkor az irodalmi és zenei területen a szerzői jogokat ma is állami szerv kezeli.
Úgy vélem, hogy az új szerzői jogi törvényben ezen a helyzeten változtatnunk kell, ki kell alakítanunk az egyedileg nem gyakorolható szerzői jogok közös, kollektív kezelésére szolgáló magánszervezetek rendszerét, amelyekben érvényesülhet a szerzők egyesülési, társulási szabadsága. Erre nem csupán az európai példák követésének kényszere késztet, hanem a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által megvalósított kollektív jogkezelés sikeressége is biztathat.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakra figyelemmel kérem képviselőtársaimat, hogy a magyar alkotóművészet fennmaradása és fejlődése érdekében támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
