G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES

Teljes szövegű keresés

G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés alelnökeként keresett meg a vajdasági magyarok Vox Humana segélyszervezetének testületi képviselete. Olyan dokumentumokat hoztak és mutattak számomra, amelyekben bizonyítani vélték, hogy pénzügyi és egyéb segélyek, amelyeket számukra kívántak eljuttatni, nem érkeztek meg hozzájuk. Én sem vizsgálóbírójuk, sem döntőbírájuk nem lehetek, ezért azt az ígéretet tettem számukra, hogy érdemi elbírálásra a parlament elé olyan indítványt terjesztek, amelyben egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezem az ügyek tisztázására.
A történtekről bizonyára valamennyien hallottak, hiszen a sajtóban már többször lehetett e kérdésről olvasni. Azt is tudjuk mindannyian Móricz Zsigmond halhatatlan novellájából, hogy mit jelenthet akár egyetlen krajcár is a rászorulóknak, még ha koldustól is érkezik az. Emlékezhetnek rá, hogy nemrég Eurokoncertet rendeztek egy távoli ország megsegítésére, Fodor Gábor mondott a televízióban bevezetőt. Elég tragikus, hogy eközben a szomszédságunkban élő testvéreinknek arról kell panaszkodniuk, hogy eltűntek a megsegítésükre adományozott pénzek, s ezidáig senki nem foglalkozott érdemben ügyeikkel.
A parlamenti demokráciát komolyan kezelve tettem javaslatot a vizsgálóbizottság összetételére is. Úgy gondolom, hogy a vajdasági magyarok súlyos, szorongatott, háborús helyzetéről most nem kell szólnom. Kérem a vizsgálóbizottság felállítását, mert bizonyos esetekben teljesen mindegy, hogy ki a baloldali, ki a jobboldali politikus, ha emberségről és becsületbeli ügyről van szó. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem