DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány percre szeretném csak igénybe venni a figyelmüket, és remélem, önök is úgy fogják találni, hogy valóban rendkívüli fontosságú és időszerű ügyben is szólok, legalábbis ami az ügy tanulságait illeti, amely tanulságok egyébként a törvényhozási munkánk során is hasznosíthatók.
A tegnapi napon volt öt esztendeje annak, hogy itt, ebben a Házban a Magyar Szocialista Munkáspárt, az Ellenzéki Kerekasztal és az úgynevezett harmadik oldal képviselői aláírták azt a megállapodást, amellyel tulajdonképpen biztosították a békés átmenetet a parlamentáris demokráciába. Tudjuk jól - és ez a megállapodás szövegéből is kitűnik -, hogy eredetileg részleges megállapodásnak szánták az aláírók, nem kívánták a tárgyalásokat véglegesen lezárni, hanem folytatni szerették volna ezeket a tárgyalásokat, hiszen még számos nagyon fontos kérdés várt eldöntésre - hogy mást ne említsek: az azóta is, a korábbi parlament által is végigcipelt médiakérdés, sajtótörvény stb. stb.; nem beszélve azokról a fontos témákról, amelyeket szerencsére az akkori parlament azután hamarosan megoldott: Munkásőrség, pártok kivonulása stb.
Tehát részleges lett ez a megállapodás, ez azonban nem változtat azon, hogy rendkívüli jelentőségű maga a megállapodás és különösen az azt megelőző háromhónapos tárgyalássorozat.
Ezen a tárgyalássorozaton a résztvevők kidolgoztak egy nagyívű alkotmánymódosítást, tisztelt képviselőtársaim, amelynek országgyűlési elfogadását követően a parlament elnöke, Szűrös Mátyás, 1989. október 23-án kikiálthatta a Magyar Köztársaságot.
Ugyancsak ezen a tárgyalássorozaton dolgozták ki a résztvevők a szabad választások törvényi feltételeit, a szabad választások szereplőinek működéséhez szükséges párttörvényt, a választások játékszabályait meghatározó választójogi törvényt és azt a Btk-módosítást, amely feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a demokratikus politizálás előtt álló büntetőjogi akadályokat elhárítsák.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, én úgy hiszem, hogy egy ilyen nagy jelentőségű történelmi esemény ötödik évfordulója alkalmával illendő, hogyha megemlékezünk arról a két személyről is, akinek a megállapodás létrehozásában talán a legnagyobb szerepe volt: Antall Józsefről - aki, sajnos, már nem lehet közöttünk - és Pozsgay Imréről, aki az előző ciklusban parlamenti képviselő volt, most nincs itt közöttünk; de azt hiszem, hogy említést tehetünk azokról is, akik itt ülnek közöttünk: Szabad Györgyről, Orbán Viktorról, Tölgyessy Péterről beszélek, hogy csak a legjelentősebb szereplőket említsem meg a témában.
De nem ez a legfontosabb ok, amiért hozzászóltam, hanem a tanulságok, a máig ható tanulságok, amelyek az öt évvel ezelőtti eseményekből levonhatók.
Mindenekelőtt azt hiszem, ez alkalommal jogos, ha feltesszük azt a történelmietlen kérdést, hogy hogyan történhetett volna másképpen, más módon a szabad választások törvényi feltételeinek kialakítása.
A legkézenfekvőbb, legalábbis látszólag a legkézenfekvőbb megoldás az lett volna, ha a hajdani állampárt - kizárólagos hatalma birtokában - a formálisan legális törvényhozó apparátusát működtetve, az ellenzék és minden más politikai erő kizárásával hozza meg azokat a törvényeket, belátása szerint, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a fordulat ilyen vagy olyan mértékben bekövetkezzék.
A másik megoldási variáció az lett volna, ha az ellenzék egy részét bevonja az állampárt a döntéshozásba, illetőleg előkészítésbe, míg a másik részét kizárja abból.
A magyar történelmi átalakulás, a demokratikus átalakulási folyamat nagy szerencséje, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem az általam említett egyik avagy másik forgatókönyv valósult meg, hanem valóban az akkori politikai erők egyetértése alapján készültek el azok a törvények, amelyek aztán a szabad választásokat és az egész demokratikus békés átmenetet lehetővé tették. Ennek viszont az a következménye, tisztelt képviselőtársaim, hogy a teljes politikai egyetértés alapján elkészült törvényeket csakis hasonló politikai konszenzus alapján lehet lényegét illetően megváltoztatni.
Azért mondtam, hogy időszerű a '89-es tapasztalatokat végigtekinteni, mert úgy gondolom, hogy most, amikor alkotmányozásban gondolkodunk, most amikor új alkotmány előkészítése folyik, legalábbis a gondolkodás szintjén, és most, amikor itt az Országgyűlés előtt tárgyaljuk a választójogi törvény módosítását, ez egy nagyon-nagyon fontos tanulság, amelyet természetesen elsősorban a kormánykoalíció padsoraiban ülőknek kellene megszívlelniük.
Ugyanakkor az ellenzék számára is kínál megszívlelendő tanulságot az öt évvel ezelőtti tárgyalássorozat. Mert hogyan is jött létre ez a tárgyalás? Miért volt az, hogy a döntéshozók nem az egyik vagy másik forgatókönyv mellett döntöttek, hanem a teljes konszenzusos, egyetértésre alapuló megoldást választották?
Úgy hiszem, hogy nem állok távol a valóságtól, vagy pedig úgy is mondhatnám, hogy a lényeget fogalmazom meg, ha úgy gondolom, ebben döntő jelentősége van annak, hogy akkori ellenzék képes volt pártpolitikai érdekeit félretéve - legalábbis közvetlen és rövid távú pártpolitikai érdekeit félretéve -, 1989. március 22-én, erejét egyesítve, az Ellenzéki Kerekasztalban és a későbbiek során, a tárgyalások folyamán is ezt az ellenzéki egyezséget, egyetértést képes volt működtetni, egészen a legutolsó pillanatig.
Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy most, amikor a kormányzati oldalon természetesen egészen más körülmények között, hiszen demokratikus úton, de tényszerűen mégiscsak egy hatalmi túlsúly jött létre, különös jelentősége van a megfelelő ellensúlynak ellenzéki oldalon, amely most is csakis az ellenzéki egyeztetés, ellenzéki egység útján valósítható meg. A formája természetesen semmiképpen nem a hajdani ellenzéki kerekasztali forma, hanem a parlamentáris demokrácia kereteihez illeszkedő, de hasonlóan szoros együttműködést feltételező formáció.
Végezetül engedjék meg, hogy megkíséreljem a harmadik tanulságot levonni ezekből a tárgyalásokból. Míg az első tanulság a tárgyalássorozat következményeként létrejött egyezmény megváltoztathatóságával függött össze - és elsősorban a kormánykoalíció vonhat le belőle bizonyos következtetéseket -, a másik tanulság a tárgyalások létrejöttével, a szükséges ellensúllyal kapcsolatos - az ellenzék számára tanulságos.
Úgy vélem azonban, hogy van ennek a kérdésnek egy általános és mindannyiunk számára megszívlelendő tanulsága, és ezt nem a tárgyalások kezdetéből, nem is a végéből, hanem magából a tárgyalássorozatból lehet levonni. Abból a tárgyalássorozatból, tisztelt képviselőtársaim, amelyen - azt hiszem nem túlzok, ha ezt mondom - megszületett az újkori magyar parlamentáris demokrácia alapja. Abból a tárgyalássorozatból, amelyen lépésről lépésre hárultak el a megállapodás akadályai, ahol lépésről lépésre szorultak vissza a rövid távú pártérdekek, és ahol ugyanilyen ütemben került mindig előtérbe a valódi nemzeti érdek: az ország érdeke.
Nos, úgy vélem, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a mindannyiunk számára megfontolandó tanulság, ez közös hagyományunk, s ez olyan hagyomány, amire mindannyian büszkék lehetünk, és ami mindannyiunkat kötelez is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
