DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért voltam kénytelen kérni a reagálás jogát, mert hiszen Szekeres képviselő úr azzal vádolt meg minket, hogy a kárpótlási törvényt megszavaztuk.
Úgy gondolom, Szekeres képviselő úrnak nem volt még alkalma a kárpótlási vitával kapcsolatos parlamenti anyagot megtekinteni, így nem szerezhetett tudomást arról a tényről, hogy a Független Kisgazdapárt ellenezte a kárpótlást. Nem akarom képviselőtársaim egyetlenegy csoportját sem megbántani, de azért elleneztük, mert az volt az álláspontunk, hogy a kárpótlással, a licittel a kommunista nómenklatúra tagjai óriási vagyonszerzési lehetőséghez jutnak.
Mi azon az állásponton voltunk, hogy reprivatizálni kell, tehát amit a kommunizmus évtizedei alatt elvettek a kisembertől, azt vissza kell adni a kisembernek - azt kell visszaadni, ami a kisemberé volt, nem pedig valamiféle homályos licitbe belebocsátkozni; olyan licitbe, amely licitnek még a tárgyát sem ismeri senki, ahol nem tudni, hogy miről folyik a licit. Úgy gondolom, végül is mindenki előtt ismeretes az a tény, hogy a Független Kisgazdapárt éppen emiatt került szembe az akkori koalíciós partnerével, mert nem tudtuk a koalíciós megállapodást úgy érvényesíteni, hogy reprivatizációval visszaadják a kommunista évtizedek alatt elvett vagyonokat. Ezért a Független Kisgazdapárt 1992. február 21-én kilépett a kormánykoalícióból.
Hogy mit kellett ezek után a Független Kisgazdapártnak elszenvednie ezért a bátor tettéért, engedjék meg, hogy a jéghegy csúcsára utaljak: épp az előbb, a napirend előtti felszólalásomban hivatkozott esetre. Ezek mind ennek következményei voltak. Tehát a Független Kisgazdapártra rontott mindenki, sajnos abban az időben az MSZP is, tehát az ön pártja is igen tisztelt Szekeres Imre képviselőtársam.
Legyen szabad rámutatnom: a Független Kisgazdapárt világosan, tisztán látta, hogy a reprivatizáció elvetése a kisember ellehetetlenítését jelenti. Felhívtuk a figyelmet, én magam több ízben szóltam a Ház előtt arról, hogy ez lényegében egy kommunista restaurációt tesz lehetővé, mert a reprivatizáció jelentette volna a kommunista évtizedek alatt üldözött kisemberek vagyonának visszaadását, míg a kárpótlás és a licit pedig lehetőséget adott arra, hogy a kommunista évtizedek alatt anyagilag megerősödöttek, a kapcsolatrendszer útján megerősödöttek - tehát a kommunista nómenklatúra tagjai - fillérekért hatalmas vagyonokhoz jussanak.
Úgy gondolom, ennek a kérdésnek az igazságos, történelmi megítélése szempontjából valamikor érdekes lesz majd megnézni, hogy ebből a Házból ki és milyen vagyonokat szerzett a reprivatizáció kapcsán. Akkor világosan látni fogja Szekeres Imre is, hogy milyen bűnt követett el akkor, amikor csúsztatni próbált a felszólalásában, és azt a Független Kisgazdapártot merte ismét sárral fröcskölni, mely Független Kisgazdapárt hófehéren áll ebben az ügyben...(Derültség, zaj.)...,hiszen mi voltunk az egyetlen párt, amely fel mert lépni ez ellen a megoldás ellen, a kárpótlás ellen. Egyedül mi mertünk fellépni azért, hogy ne a kárpótlás, hanem a reprivatizáció legyen a tulajdonjog rendezésének alapja. A Független Kisgazdapárt az egyetlen párt, amely ma is felhívja az ország közvéleményének és a nemzetközi közvéleményének a figyelmét is arra, hogy itt a tulajdonjog rendezése mindaddig nem következhet be, és mindaddig nem beszélhetünk a magántulajdon szentségén alapuló társadalomról, amíg reprivatizációval vissza nem adják a lehetséges tulajdont, és amíg a gyalázatos kárpótlásnak ezeket a visszásságait el nem törlik.
Természetesen, akik a kárpótlással megszerezték a földjüket, azokat már isten elleni vétek lenne bántani, hiszen végül is több mint négy évtizedet vártak arra, hogy a tulajdonukhoz hozzájussanak. De hogy a kárrendezés nem úgy történt, mint ahogy a Független Kisgazdapárt kívánta, úgy gondolom, ez az ország nyilvánossága előtt is ismeretes, és az a parlamenti naplókból bármikor visszaolvasható. Köszönöm a türelmüket. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem