DR. KIS GYULA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Elnézést, nem önön, hanem a kormányon kértem számon a távollétüket. De... - hogy is mondjam? -... ha már ilyen személyes hangon beszélt távolléte okáról, illetve arról az okról, amit fel sem tételeztem, akkor hadd mondjak annyit, hogy a feleségem fogorvos, és időnként el szoktam mondani neki: "Te, azért azt sose felejtsd el, hogy a fogó végén nem csak egy fog, hanem egy ember van!"
Nos, tehát az egészségügyben az egyetértés abból indulhat ki, hogy a betegek érdekeit szolgáljuk. Hogy a négy indítvány közül egyet a bizottság magáévá tett, azt megköszöntem - erre utaltam is a beszédemben. Azt viszont, hogy a gyógyszertárak ügyében még mindig nincs döntése a bizottságnak - mert hiszen nincs -, és ezt kiadtuk a kezünkből az önkormányzati bizottságnak, amely minden tiszteletemet kivívta elmúlt négyéves és mostani munkájával, de azért egy szakmai kérdésben mégsem tekinthető szakbizottságnak. Ezt megint csak el kellett mondanom, remélve a további gyümölcsöző együttműködést. Köszönöm. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem