GODÓ LAJOS

Teljes szövegű keresés

GODÓ LAJOS
GODÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt frakciója is úgy szavazott, mint a parlament; köszönöm valamennyi képviselőtársamnak az igen szavazatát.
Ez az elfogadott törvénytervezet az egész növénytermelés, erdészet, gyümölcstermelés biológiai alapjainak megőrzését, valamint a nemesítők, fajtajogosultak, vetőmagtermelők, forgalmazók és felhasználók érdekeinek védelmét szolgálja.
Hatéves előkészítés után az elfogadott törvényről elmondhatjuk, hogy egy újabb lépést tettünk az Európai Közösség felé, hiszen e törvény az EU előírásainak megfelel. A parlamenti vita során a frakciók arra törekedtek, hogy szakmailag a lehető legjobb szabályozást alakítsák ki, amelyet a mezőgazdasági bizottság konszenzus alapján létrejött módosító javaslata alakított ki véglegesen.
Történelmünk folyamán kialakult világhírű növénynemesítők közül kiemelkedőek voltak: Baross László, Székács Elemér, Fleischmann Rudolf nemesítők. Jó alapot teremtenek ahhoz, hogy újra világhírűvé váljon a növénynemesítés, melynek törvényi háttere biztosított.
Kedves Képviselőtársaim! Bízom benne, hogy a több évszázados tapasztalat, a kiváló ökológiai adottságok, a jó fajták, a korrekt kereskedői magatartás, a korszerű, az általános nemzetközi gyakorlatnak megfelelő szabályozás megszületése biztos alapot teremthet a híres magyar vetőmagipar hosszú távú eredményességéhez. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ülésteremben.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem