AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy amit Varga képviselő úr az előbb mondott, az finom megfogalmazásban is erősen kritizálandó. Nevezetesen képviselő úr többször azt a kifejezést használta, hogy "az Állami Számvevőszék jelentése" ezt meg azt tartalmazza.
Szeretném felhívni képviselő úr figyelmét, hogy az Állami Számvevőszéknek ebben az ügyben nincs jelentése. Az Állami Számvevőszéknek ebben az ügyben hivatalos végső álláspontja még nincs, majd akkor lesz, amikor egy olyan papírt tud a kezében tartani, amit az Állami Számvevőszék valamelyik vezetője aláírt és lepecsételtek.
A normális eljárás az, hogy akik végeznek bármilyen vizsgálatot, azok elkészítenek egy tervezetet, ezt odaadják az érintetteknek - ez most részben megtörtént -, az érintettek véleményt adnak, a Pénzügyminisztérium is véleményt adott, ezeket a véleményeket utána mérlegelik, ebben a konkrét ügyben lesz egy vezetői megbeszélés a pénzügyminiszter úr és az ÁSZ alelnöke között, és amikor ezeket a szakmai vitákat lefolytatták, akkor lesz majd végleges jelentés, amiről érdemben vitatkozni lehet. Azt gondolom, ha komolyan vesszük az ÁSZ függetlenségét, enyhén szólva kifogásolandó, hogy amíg a vizsgálat zajlik, megpróbálunk politikai eszközökkel befolyást gyakorolni rájuk, hogy milyen végeredményt hozzanak ki. Én azt gondolom, hogy ez nem helyes.
Továbbá ami a számszerűségeket illeti, nagyon röviden megpróbálom ezt levezetni. Nem állja meg a helyét az, hogy ennek a történetnek az a vége, hogy ráfizetés lenne. Ennek a történetnek az a vége, hogy bevétel jelentkezik. Vegyük csak a pénzügyi folyamatokat! 12 milliárd tőketartalékot átadtunk, 12 milliárd privatizációs bevétel megérkezett. A Polgári Bank-ügyben 1,1 milliárdot kifizettünk, bejött a '96-os osztalék, ezek idáig nagyjából nullszaldót jelentenek. Az eszközkivásárlásra maximum 12 milliárdot kell költenünk, a korábbi arányokkal számolva olyan 9 milliárd forint ebből visszafolyik. A részvényértékesítésből bejön 14 milliárd és még bejön 3 milliárd osztalék (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - olyan 14 milliárd plusszal ér véget a folyamat, és nem mínuszról van szó.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban. - Szórványos taps az SZDSZ padsoraiból. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem baj, Misi, de jól hangzott!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem