MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE, a honvédelmi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 39 évvel ezelőtt vezették ki Magyarország törvényes miniszterelnökét és legközelebbi munkatársait, a honvédelmi minisztert, és végezték ki őket. Ezen a napon valóban csak a nemzeti egységről szabad beszélnünk. Én kizárólag azt kívánom kihámozni mindabból, ami itt elhangzott, ami az egység felé mutat.
Nemrég találkoztunk a Bundestag külügyi bizottságának küldöttségével, ahol azt állítottuk és bizonyítottuk, hogy Magyarországon nemzeti egység és konszenzus van az euró-atlanti integrációval kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy az igazat, a tiszta igazat mondtam. Éppen ezért örömmel üdvözlöm a honvédelmi bizottság elnökeként is, '56-osként is, szabaddemokrata képviselőként is Szájer József konstruktív javaslatát, amely beleilleszkedik egy sorba - ahogy Jeszenszky Géza és mások is mondták -, amely során haladunk vissza Európába, ahová mindig is tartoztunk.
Hadd említsem meg, hogy az előző ciklusban hatpárti konszenzussal hoztuk létre a biztonságpolitikai alapelveket, a honvédelmi alapelveket, a honvédelmi törvényt szinte egyhangúlag fogadtuk el, és úgy gondolom, hogy e konszenzusszellemnek kell tovább haladnia, és ennek egyik kovásza és műhelye éppen a honvédelmi bizottság lehet, ahol talán a legtöbb konszenzus létrejött a ciklus idején.
Ezért örömmel üdvözlöm Szájer József frakcióvezető úr javaslatát, kezdjünk hozzá, illetve folytassuk a munkát, üljünk össze, és ennek műhelyéül - azt hiszem, közös akarattal, a honvédelmi bizottság valamennyi tagjával - felajánlom a honvédelmi bizottságot. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem