DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént hallhattuk népjóléti miniszter úrtól, az egészségügyben jelentkező különféle válságjelenségekre reagálva - részben megelőzve az ezzel kapcsolatos megszólalásokat -, hogy igen, természetesen, minden kórházban más és más a probléma, nincsenek általános megoldások. Aztán elmondta miniszter úr, hogy mindenki más felelős, természetesen az önkormányzatok, a kórházvezetés és mindenki, aki ez ügyben megszólal és felemlíti a problémákat, hiszen nem tesz mást, mint hisztériát kelt.
Nézzük meg akkor, tisztelt miniszter úr, mi történt a gyermekellátással az elmúlt 2-3 évben, miért van most a gyermekkórházakban is válsághelyzet! Nézzük meg, hogy vajon ezek esetleges és véletlenszerű tényezők-e!
1997. május 1-jétől újból változott a finanszírozás, és újból hátrányosan érintette a gyermekellátást. Ezt különösen a gyermekkórházak szenvedik meg, hiszen a felnőttosztályok bevételeiből itt nem lehet ellensúlyozni a veszteséget. Már a próbaszámítások mutatták, hogy a gyermekkórházak nem élik túl ezt a változtatást, ha nem történik módosítás a finanszírozásban. Ezt a Népjóléti Minisztérium vezetői is belátták, és ígéretet is kaptunk a megoldásra. Az ígéret egyik része egy rövid távú megoldást nyújtott volna, egy bizonyos 2 százalékos, regionális feladatra félretett keretből kompenzálják az elszenvedett veszteséget. A keretet felosztották, volt aki nem kapott belőle, aki pedig kapott, az csak töredéket, például a Heim Pál Kórház 2,2 millió forintot. Hosszabb távú megoldásként azt az ígéretet kaptuk, hogy a gyermekellátást sújtó alacsony súlyszámokat reálissá teszik. Az ígéret szerint már régen el kellett volna kezdeni a valós költségeknek megfelelő súlyszámok kidolgozását.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy pontosan értsék, mi történt, néhány adatot elmondok önöknek. Egyrészt úgy változott a finanszírozási rend, hogy '97-ben a gyermekkórházak egy betegre jutó finanszírozása - és most figyeljenek! - 40 861 forint, az összes, tehát felnőtt ellátást nyújtó kórházak átlaga 58 070 forint. Azt hiszem, elég jelentős a különbség. Mondhatnánk persze azt is, hogy kis beteg kis pénz de tudniuk kell, hogy a gyógyszerek ugyanannyiba kerülnek a gyermekellátás esetén is, az eljárásoknak sokkal kíméletesebbeknek és finomabbaknak kell lenni, tehát drágábbak, és a létszámnormáknak természetesen magasabbnak kell lenni, mint a felnőttellátásban, hiszen a gyermekek jelentős része önellátásra képtelen, tehát a gondozásukhoz jóval több gondozó kell.
Mondhatjuk azt is, hogy talán nem teljesítenek megfelelően a kórházak. Egy rövid példa, szintén a Heim Pál Kórházból. Korábban 525 ágyon ez a kórház 12 000 ezer beteget látott el, jelenleg 408 ágyon - tehát a csökkentés egyértelműen látható - 18 600 beteget látott el, tehát a kórház teljesítménye jelentősen megnőtt. Ehhez képest, tisztelt képviselőtársaim, figyeljék meg a változást! '94-ben az egy betegre jutó finanszírozás 42 950 forint, '95-ben 51 747 forint, '96-ban 50 938 forint volt, és '97-ben a tervezett finanszírozási rend szerint várhatóan 33 109 forintra fog csökkenni a finanszírozás. (Felszisszenések az ellenzéki padsorokban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a rendszert a minisztérium dolgozta ki, a szakemberei tudják - tavasz óta tudják! -, hogy rossz, hibás a számítás, hogy súlyosan hátrányosan érinti a gyermekkórházakat. Tavasz óta, tisztelt képviselőtársaim, a minisztérium össze-vissza ígérget, és nem tesz semmit. Tavasz óta a gyermekkórházak vártak türelmesen, leírták - itt van előttem a papír -: azért vártunk türelmesen eddig, mivel láttuk, hogy érzékelik a problémát és ígéretet kaptunk a változtatásra. Az ígéretekből, tisztelt képviselőtársaim, november végéig nem lett semmi.
Tisztelt Miniszter Úr! Ez kinek a felelőssége? Kinek a bűne az, hogy a gyermekkórházak mindegyike válsághelyzetben van? Micsoda rendszer az, hogy nominálisan csökkentik, számszerűen lecsökkentik a gyermekkórházak finanszírozási adatait? Tudják, hogy a rendszer rossz, és utána több mint fél évig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egy lépést sem tesznek. Ez azért talán mégiscsak a Népjóléti Minisztérium felelőssége.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
