DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Egy ténybeli megjegyzéssel továbbfűzném azt, amit Isépy Tamás képviselőtársam elmondott. Az külön problémája ennek a törvényjavaslat-beli passzusnak, hogy ez ráadásul nem is azzal az esettel foglalkozik, amivel az öt évvel ezelőtti vita foglalkozott, tudniillik az a vita kifejezetten arról szólt, hogyha egy adott településen egy adott iskola átadásával van a gond. Ez a javaslat azonban már nem szűkíti le a problémát arra az esetre, amikor egy településen egy iskola van, hanem általában mondja ki azt, hogy ha valakinek a lelkiismereti szabadságát sérti valamelyik iskola átadása, akkor azt nem lehetne átadni.
Ha pedig nem az Alkotmánybíróság szellemében értelmezzük a kérdéseket, akkor gyakorlatilag ad absurdum odavezethetne, hogy bármikor - most én is ahhoz a példához nyúlok vissza, amit itt többen mondtak: a 95:5 arányhoz vagy a 98:2 arányhoz - egy-két nem hívő, nem egyházi iskolára igényt tartó érdekére való hivatkozás mindenféle iskola átadását lehetetlenné tenné. Ha ez a szabály bennemarad a törvényben, ad absurdum, az összes iskola átadásának meghiúsítására jogcím lehet, amivel vissza tud élni a mindenkori hatalom.
Szeretnék rámutatni arra, hogy itt messze nem arról a problémáról van szó, ami hat évvel ezelőtt - 1991-ben tárgyaltuk ezt a kérdést - felmerült, hanem egy egészen más dimenzióról. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem