DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdeném azzal az egyetlen momentummal, amelyben egyetértek a Lányi Zsolt képviselő úr által elmondottakkal, ez természetesen a leglényegesebb az általa elmondottak közül. Jelesül az, hogy a pedagógusok alacsony bérezése immáron a közoktatási reform egészét veszélyezteti, tehát ebben a kérdésben valamit tenni kell. A kormány a közalkalmazotti törvény lehetőségeit szem előtt tartva megkísérelte, hogy a jövőre esedékes 16 százalékos közalkalmazotti béremelés olyan módon történjék meg, hogy a 16 százalékból 1 százaléknyi az adott iskolában mozgóbér formájában jelenjék meg, és ebből a minőségi munkát díjazhassa az iskola vezetője. Sajnos, az érdekegyeztetés során elvérzett ez a javaslat, úgyhogy egyelőre nem tudom, hogy mit lehet tenni ebben az ügyben.
Azonban azt szeretném megmondani, hogy ha a Lányi képviselő úr által jövőre eljövendölt kormány annyi szakértelemmel és annyi tájékozottsággal fog az iskola és a pedagógusok ügyéhez hozzányúlni, mint amennyiről Lányi képviselő úr itt az imént tanúbizonyságot tett, akkor bizony jaj a pedagógusoknak. (Zaj, felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban.)
A NAT hiányosságaira semmit nem lehet visszavezetni, képviselő úr, mert a NAT szerinti oktatás '98. szeptember 1-jén fog bevezetésre kerülni, ami azt jelenti, hogy még ha el is ismerném - amit nem teszek -, hogy a nemzeti alaptanterv rossz, a nemzeti alaptanterv rosszasága vagy hiányossága legfeljebb majd a '99-ben, 2000-ben felnövekvő generáció számára jelenthetne problémákat.
Hasonlóképpen a magasabb óraszám legkorábban ebben a tanévben érvényesült a pedagógusok esetében, tehát a magasabb óraszám nem lehet oka annak, hogyha a nemzetközi versenyeken a tanulók kevésbé jól teljesítenek, mint korábban. (Zaj. - Dr. Dobos Krisztina: Tájékozatlan vagy, már a tavalyiban is!)
Szeretném arról is felvilágosítani képviselő urat, hogy a tanterv készítése nem ugyanaz, mint a pedagógiai munka. A pedagógus valóban alkotó értelmiségi, ebből azonban nem következik az, hogy minden pedagógus vagy a pedagógusok többsége tud jó tantervet készíteni. A tantervírás egy más műfaj, mint a pedagógia, a jó pedagógus nem feltétlenül tud jó tantervet csinálni, aki jó tantervet tud írni, az nem feltétlenül jó pedagógus, tehát általában és jellemzően nem az és nem is az kell hogy legyen a helyzet, hogy a pedagógus maga írja meg a saját osztályára vonatkozó helyi tantervet.
Ami az iskola saját filozófiáját kifejezi, képviselő úr, az nem a helyi tanterv, hanem az iskola pedagógiai programja, amit az iskola elkészít, tehát ennek sincsen köze ahhoz, amit ön mondott.
Végezetül pedig: egyetlen önkormányzati vagy minisztériumi bürokrata sem szállja meg az iskolákat, kizárólag arról van szó, hogy a most készülőfélben lévő helyi tanterveket és pedagógiai programokat nem önkormányzati köztisztviselőkkel, nem minisztériumi köztisztviselőkkel, hanem pedagógiai szakértőkkel kell megvizsgáltatni, kizárólag a tekintetben, hogy az 1998. szeptember 1-jétől hatályos nemzeti alaptantervvel összhangban vannak-e. Mindössze ennyi tévedés és hiba volt abban, amit elmondott képviselő úr, úgyhogy szeretném, ha az a majdani új összetételű kormány, ami remélem, minél később köszönt el erre az országra, nem ennyi tévedéssel kezdene hozzá a közoktatás átalakításához.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem