DR. TOLLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánok azokra a minősítő jelzőkre válaszolni (István József: Nem is tudsz, te!), amelyeket Torgyán képviselő úr féltávollétemben tett e Ház falai között. (Demeter Ervin: Nem is tudsz!) Tudnék, tisztelt képviselő úr, csak távol áll tőlem ez a minősítő stílus. Egyik oldalról.
A másik oldalról: Torgyán képviselő úr úgy állította be az alkotmányügyi bizottság munkáját, amelyben egy vagy másfél éve egyáltalán nem vesz részt, ünnepi megnyilatkozásokat tesz évente egyszer - én úgy gondolom, hogy ha ismerné a bizottság munkáját, akkor nem állította volna azt, hogy húzzuk-halasztjuk az időt a bizottságban.
Bihari képviselőtársam négy kérdést tett fel az ellenzéki képviselőknek az alkotmányügyi bizottságban, ellenzéki képviselőtársaink egyik kérdésre sem tudtak válaszolni, még az eljárási kérdések tekintetében sem, azaz: vajon kompetens-e az alkotmányügyi bizottság arra, hogy a jelenlegi helyzetben előterjesszen-e egyáltalán valamiféle kérdést a parlament elé; a népszavazásról szóló törvény 9. vagy 10. §-át kell-e alkalmazni. Nem tudtak egyértelmű választ adni, az egyikük azt mondta, hogy a 9.-et, a másik azt, hogy a 10.-et. Kérdés volt az, hogy hozzányúlhat-e az alkotmányügyi bizottság ahhoz a kérdéshez, amit az ellenzéki képviselők megfogalmaztak és több mint 200 ezer aláírást szereztek mellé. Valójában nem kaptunk választ a kérdésre. Ugyanakkor, bár ők maguk sem tudják megválaszolni a kérdéseket, elvárják tőlünk, az alkotmányügyi bizottság kormánypárti tagjaitól, hogy adjanak egyértelmű és határozott választ az általuk meg nem válaszolt kérdésekre. Ilyen körülmények között, azt hiszem, lírai túlzás arra hivatkozni, hogy kötözködéssel és túlzott szakmai alapossággal kíván eljárni az alkotmányügyi bizottság.
Hozzáteszem, hogy az ellenzéki képviselők javaslatát fogadtuk meg akkor is, amikor (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet a felszólalási idő leteltére) - befejezem, elnök asszony - az ügyrendi és a tartalmi kérdéseket kettéválasztottuk. Most az ügyrendi kérdések megválaszolása folyik a bizottságban.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem