PÓDA JENŐ

Teljes szövegű keresés

PÓDA JENŐ
PÓDA JENŐ (MDF): Köszönöm szépen. Államtitkár úr! Tavasszal már eszmét cseréltünk ebben a kérdésben, de ismét szeretnék választ kapni korábban feltett kérdésemre, mert akkor nem tudott arra megnyugtató választ adni, de ígérte, hogy hamarosan döntés születik az ügyben.
Ugyan több hónapja beadtam ezt a kérdést, de egy sajnálatosan aktuális esemény még indokoltabbá teszi: az elmúlt hetekben Pakson olyan üzemzavar volt, ami sokkal súlyosabb következménnyel is járhatott volna, mint amivel szerencsére nem járt. Az önök kormányának van egy kormányhatározata, amely előírja például, a Paksi Atomerőmű környezetében, 9 kilométeres körzetében el kellene látni a lakosságot védőeszközökkel, gázálarccal, védőruhával. Ezt a kormányhatározatot nem tartja be a kormány, így ez a körülbelül 50 ezer ember ma sem rendelkezik ezekkel a védőeszközökkel.
Általában természetesen nem kell önnek elmondanom azt, hogy milyen veszélyt jelentenek ma azok a civilizációs körülmények, amelyek atomerőműveket, olajfinomítókat, veszélyes szállítmányokat, veszélyes hulladékokat jelentenek. Elsősorban és másodsorban sem háborús körülményekre, polgári védelemre, hátországra, területvédelemre gondolok, csak és kizárólag békés körülmények között is olyan helyzetnek lehetünk kitéve, nemcsak a védelemben közvetlenül részt vevők, tehát a tűzoltók vagy a polgári védelem dolgozói, de mi az utcán járó-kelő emberek is, amelyben az államnak alapvető szerepe van; hiszen az állampolgár személyi védelme alkotmányos jog, és az államnak a megfelelő törvényi szabályozás erre megvan, tehát az államnak megfelelő védelemről gondoskodni kell. Akkor azt mondta, hogy hamarosan foglalkozik a kérdéssel a kormány nemzetbiztonsági kabinetje. Nem tudom, azóta erre sor került-e. Várom ezzel kapcsolatban a válaszát.
Múlt héten a parlament fölkereste a Polgári Védelem Országos Parancsnokságát, bemutatót nézett meg, de konkrét információkat ezzel kapcsolatban nem kaptunk. Tehát mennyire fontos a belügyi tárcának az állampolgárok és a védelmi szervezetek tagjainak védőeszköz-ellátása, államtitkár úr? (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem