DR. LOTZ KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Csak annyit szeretnék mondani, hogy ezzel messzemenően egyetértek. Az a probléma azonban fennáll - és éppen holnap is találkozunk a főpolgármester úrral -, hogy sajnos nincs még az M0-ás valamennyi nyomvonala Budapest körül kiépítve. Tehát ilyen szempontból három-négy variáció is létezik, amelyről végső soron döntenünk kell, különösen a keleti, valamint az észak-északnyugati területeken, ahol egyrészt még nincs meg, másrészt pedig az építés egyelőre a nyomvonal kialakításának hiányában bizonytalan.
Szeretnénk ezt minél előbb megtenni, de bizony itt elsősorban az önkormányzatokkal, részben a kerületi, részben pedig az agglomerációs önkormányzatokkal van a baj, senki sem szeretné túl közel, túl távol. Olyan sok problémánk van ezzel kapcsolatban, hogy ezúton is kérem a tisztelt önkormányzatok vezetőit, segítsenek abban, hogy végre kijelölhessük a végleges nyomvonalat.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem