AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal szeretném kezdeni, hogy nem rendelet idézi elő ezt a helyzetet. A rendelet csak azt írja elő, hogy az üzletszabályzatban milyen dolgokat kell az adott forgalmazó cégnek világosan szabályoznia.
Az üzletszabályzatban az egyes értékpapír-kereskedő cégek valóban rögzítik azt az üzletpolitikájukat, aminek egy sarkalatos eleme az, amiről ön is beszélt, tehát nevezetesen az, hogy milyen minimumértékeket használnak, és milyen százalékos jutalékokat kérnek az ügyletek lebonyolításáért.
Szeretném felhívni a figyelmét, hogy a Napi Gazdaság március 17-i számában megjelent egy nagyon érdekes összehasonlítás. Ha ott végignézi a nagyon sok ilyen céget, akkor lehet látni, hogy van olyan, ahol ez a bizonyos minimumérték 25 ezer forint, és van olyan, ahol ez a minimumérték 150 forint. Ebből következőleg azt lehet javasolni az ügyfeleknek, hogy amikor bemennek egy ilyen céghez, akkor tekintsék meg az üzletszabályzatot - a rendelkezések szerint ezt ki kell függeszteni minden ilyen cégnél -, mert abból derül ki, hogy ez egy olyan hely-e, ahova érdemes három részvénnyel bemenni, vagy ide igazán csak a nagybefektetőknek érdemes belátogatniuk. Nyilvánvaló, hogy meg lehet keresni azt a céget, ahol - a példánál maradva - 150 forint a minimumérték, tehát ahol ezt az ügyletet meglehetősen olcsón le lehet bonyolítani.
Egyébként igazából persze a részvénybefektetési forma tulajdonképpen nem az ennyire kicsi befektetőknek van kitalálva, de természetesen mindenkinek szabadságában áll ilyen forma mellett is dönteni.
Tehát azt lehet tanácsolni, részben összefoglalva, hogy mielőtt tranzakciót kezdenek, érdeklődjenek a feltételekről, illetve érdemes az összehasonlító kiadványokat is - ami például utoljára a Napi Gazdaságban megjelent - figyelemmel kísérni, mielőtt valaki elmegy tranzakciókat végrehajtani a részvényével. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem