DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedtessék meg nekem ezen a késői órán, hogy felszólalok, nem volt szándékomban, de nem tudtam azt sem, hogy kiről akar képviselő úr beszélni... De nagy örömmel hallgattam a tájékoztatását Veres Péterről, arról a nagy magyar parasztról, aki ezt a hazát igazán szerette, és mindent megtett a földművelő ember boldogulásáért. Egész életében azon fáradozott, hogy a magyar paraszti sorsot kiemelje abból a lehetetlen helyzetből, amelybe a történelem keserű fintora sodorta.
Valóban volt cseléd, napszámos, bérlő s a végén tulajdonos. Megélte azt, hogy az a talpalatnyi föld, amelyre egész életét feltette, az övé lett. Ha most elénk állna itt a parlament padsoraiban, felállna a pulpitusra, azt hiszem, lesújtó véleménye volna a mai agrárpolitikáról - nem a termésátlagot illetően, hanem a magyar paraszti sorsot illetően. Számtalan cikkében jelezte a magyar parasztember hősi helytállását, sokszor megírta az izzadt homlokot, a csurgó verejtéket... És akkor, amikor erre a derék magyar emberre emlékezünk, csak főhajtással kell gondolnunk rá, hiszen egy olyan embert vesztett el a magyar paraszti társadalom, aki a XX. századnak egy világító fáklyája volt.
A történelem fintora olyan kellemetlen helyzetbe hozta azonban a politikai pályafutása alatt, amit nem érdemelt meg. Nem akart ő honvédelmi miniszter lenni. Ezt az akkori klikk talán sújtásként tette rá. Nem a vállán levő váll-lapra, hanem az egész életére sújtásnak...
De derekasan megállta a helyét ott is, de szíve, lelke mindig a paraszti érdekeket képviselte, ezért is mertem felállni, és elnézést kérek, hogy pont most, ebben a késői órában emlékezek Veres Péterre. Az én szeretett szülővárosomban, Törökszentmiklóson sokszor megfordult; az ország egyik alelnöke ott lakott, Cs. Szabó László bátyánk, mert úgy hívta azt is mindenki, mint Veres Pétert Péter bátyánknak... Mélységes felháborodással vette tudomásul azt a kommunista jelszót, hogy megesszük azt a tyúkot, ami a tojást tojta. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Erről is írt egypár újságcikket.
Méltón emlékezzünk az emlékére, és köszönöm képviselő úrnak, hogy felhozta ennek a derék embernek az emlékét. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
(20.00)
