DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA

Teljes szövegű keresés

DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA
DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is szeretném indokolni benyújtott módosító javaslatomat, és akár kezdhetném úgy, ahogy Szolnoki Andrea képviselőtársam kezdte.
Az első mondataival mélységesen egyetértek, hogy az önkormányzatok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. De szeretném még hozzáfűzni, hogy ugyanakkor a kormány sem, amikor elfeledkezett arról, hogy 1997. június 16-ával lejár ezen önkormányzatok mandátuma; s elfeledkezett arról, hogy elő kellene készíteni ezen önkormányzatok megválasztását úgy, ahogy az önkormányzatisághoz illik: demokratikus választások útján. Ebből nyilván következik az, hogy mi, kereszténydemokraták, nem tudjuk elfogadni, és nem tudjuk támogatni a delegálással létrehozott önkormányzatiságot. Ezért nyújtottam be a módosító javaslatomat, amely tulajdonképpen arról szól, hogy áthidalja ezt a lehetetlen állapotot, és egy átmeneti törvényt alkossunk most mindaddig, amíg a kormány nem készíti elő a demokratikus önkormányzati választásokat.
Nagyon egyetértek Szolnoki Andreával abban is, hogy ki kell szélesíteni az önkormányzatokban részt vevők körét. Most csak szeretnék emlékeztetni arra, amit már elmondtam: például a jelenleg oda delegált szakszervezeti képviselők az állampolgárok 8-10 százalékát képesek csak képviselni. Azóta hál' istennek egyre több érdekvédelmi szervezet alakult, jött létre. Én is szeretném, ha például a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatba például a nyugdíjasok is tudnának választások útján odaküldeni képviselőket, hiszen teljesen egyértelmű, hogy az egészségügy "fogyasztói" legnagyobb részben az idős nyugdíjas emberek.
Éppen ezért tettem javaslatot a módosításomban egy átmeneti megoldásra, egy felügyelőbizottság létrehozására, amely 10 tagból állna, és amelynek természetesen tagja a kormány képviselője. Azt gondolom, hogy a hét parlamenti pártnak kellene - Országgyűlés által megválasztva - egy-egy felügyelőbizottsági tagot küldeni, kettőt pedig az Érdekegyeztető Tanácsnak. A módosító javaslatommal kapcsolatban korábban is elmondtam képviselőtársaimnak, hogy nyitott vagyok az arányok változtatására, amennyiben partnereket találhatnék kormánypárti oldalról ehhez a javaslathoz. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem