PÓDA JENŐ

Teljes szövegű keresés

PÓDA JENŐ
PÓDA JENŐ (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közbiztonság kiemelten fontos kérdés. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy választóinkat egyre inkább érdekli ez a problémakör. Azt is tapasztalhatjuk az elmúlt években, hogy folyamatosan romlik a közbiztonság az országban, Budapesten, mindenütt. Azt is tapasztaljuk, hogy nincs elég erőforrás, anyagi és emberi erőforrás ennek a folyamatnak a megállítására.
Sajnos ugyanez a helyzet Szegeden, illetve Csongrád megyében is. De mégis, amikor megvizsgáltam a konkrét számokat, meglepő következtetésre kellett jutnom. Az derült ki ugyanis, hogy a meglevő erőforrásokat a Belügyminisztérium nem megfelelően, nem a közbiztonságot veszélyeztető fertőzöttség arányában osztja el.
Szeretném a számokat pontosan idézni, hiszen elég jellemzőek. Kimondottan Csongrád megyére vonatkoznak az adatok. A mutató természetesen az ismertté vált bűncselekmények száma lehet ebben a helyzetben. Ez alapján megállapíthatjuk, hogy Csongrád megye a megyék közötti ötödik helyet foglalja el, és helyzete folyamatosan romlik az utóbbi években. Még rosszabb a helyzete a fontosabb relatív mutatók alapján, hiszen a 100 ezer lakosra jutó ismert bűncselekmények száma szerint sajnos már a harmadik helyen vagyunk. Ezen túl hihetetlen nagy az átutazó forgalom, az egész Balkánra zúduló mintegy 4 millió utas is Szegeden, illetve Csongrád megyén autózik keresztül.
Ezzel szemben az erőforrások elosztásánál azt tapasztaljuk, hogy míg országos átlagban körülbelül 390 főre jut egy rendőr, addig Csongrádban csak 440 lakosra, tehát 50 fő a különbség. A létszámhiány tekintetében: míg 1994-ben, az előző kormány idején 20-30 rendőr hiányzott, addig '97-ben már 150 fő a hiány. S ráadásul azt kell tapasztalni, hogy a belső megyék, a kevésbé fertőzött megyék esetében viszont ezek a relatív mutatók sokkal jobbak.
Tehát, tisztelt államtitkár úr, kérdezem, mit kíván tenni a kormány legújabb határozatában beígért fejlesztési erőforrások elosztása tekintetében, számíthat-e arra Csongrád megye, hogy a fertőzésnek megfelelő ütemben javulnak az erőforrások igénybevételének lehetőségei. Várom válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem