DR. KUTRUCZ KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Köszönöm a szót. Én is az államtitkár úr által elmondottakra szeretnék reagálni. Való igaz, hogy volt a minisztériumban egyeztetés, én is ott voltam, de az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy az a javaslat - itt van előttem -, amit akkor megkaptunk, és az a javaslat, amit a kormány benyújtott, nagymértékben különbözik egymástól.
Szigethy képviselő úr is ezt sérelmezte, az SZDSZ is ott volt egyébként ezen az egyeztetésen... (Dr. Avarkeszi Dezső: Nem ezt sérelmezte.), és például a miniszterelnöknek ez a fajta állandó vegzálási lehetősége - amelyet én az előbb ott kifogásoltam - sem volt benne abban a javaslatban, ha benne lett volna, elmondtam volna; nem volt rá módunk, mert egy másik javaslatot nyújtottak be. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem