DR. CSÁKABONYI BALÁZS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Amikor benyomtam a gombot, nem tudtam, hogy Kónya képviselő úr itt a végén majd megpróbálja a törvénykezés és a törvényhozás közötti különbözetet megmagyarázni nekünk, illetőleg feloldani azt az ellentmondást, ami végigkísérte a felszólalását. Szerény ismereteim szerint a törvényhozás az Országgyűlésben folyik, a törvénykezés pedig az alkalmazás során, jelesül a bíróságok előtt folyik, tehát éppen fordítva van, mint ahogy képviselő úr itt használta. (Közbeszólások: Nem!) A végén mondta jól, úgy értettem. Ez egy lényegtelen észrevétel.
A lényeg az, amit a négyszintű bíróságokkal kapcsolatosan vetett fel a képviselő úr. Azt mondta, hogy az nem oldja meg az ügyeket, hanem csak bonyolultabbá teszi őket. Megítélésem szerint nem a négyszintű rendszer teszi bonyolultabbá az ügyeket, hanem maga az élet. Inkább azt lehetett volna talán bővebben kifejteni, mert itt arra célzott a képviselő úr, hogy elhúzza az ügyek megoldását, de bonyolultabbá semmiképpen nem teszi. Sőt, éppen a megfelelő hatáskörök újraosztásán keresztül fogja meggyorsítani az ügyeket, természetesen nem egyik napról a másikra, hanem néhány év múlva, amikor a reformintézményei a megfelelő célnak megfelelően fognak majd működni és dolgozni.
Egyébként a reform előkészítésével és szükségességével kapcsolatban Solt elnök úr nagyon magvas és nagyon megszívlelendő felszólalásában mondott el olyan dolgokat, amelyek, azt hiszem, hogy valamennyiünknek válaszul szolgálhatnak ezzel kapcsolatban.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem