DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha megpróbálnám érzékeltetni önökkel, hogy milyen ennek a törvényjavaslat-csomagnak a fogadtatása, akkor plasztikusan egy fényképet kellene önöknek leírnom. Azt a fényképet, amely a múlt heti miniszteri expozé után jelent meg az egyik hetilapban. A fényképész a fotóriportereknek fenntartott páholyból készítette a fényképet, ezért a miniszter urat háttal ábrázolta. A miniszter úr mögött lehetett látni a kormánypárti képviselőket - lehetett volna látni a kormánypárti képviselőket, tudniillik sem a szocialista párti oldalon, sem a szabaddemokrata oldalon egyetlenegy képviselőt sem lehetett felfedezni a fényképen. (Dr. Hack Péter: Mert az SZDSZ frakciója nem látszott a fényképen!) Látszott az SZDSZ-frakció, meg kell nézni a fényképet, igen tisztelt képviselőtársam! (Dr. Hack Péter: Megnéztük!) Valahogy üres volt a Ház. Üres volt a Ház akkor, amikor az elmúlt időszak egyik legfontosabb jogalkotási procedúrájának az előterjesztéseit tárgyaljuk.
Egy másik hasonlat jutott eszembe, amikor szakemberekkel beszélgetvén megkérdeztem, hogy mi a véleményük erről a nagy igazságügyi reformról. Volt, aki azt mondta, elképzelhető, hogy ez a magyar igazságszolgáltatás Bős-Nagymarosa lesz. Egy pillanatra meghökkentem. Gyakorló jogász az illető, és kérdeztem, hogy mi alapján mondja.
(13.20)
Kifejtette azokat az érveket, amelyekkel többé-kevésbé azért egyet lehetett érteni. Politikai okból születik ez a törvényalkotási csomag. Politikai okból, hogy a három éven keresztül az igazságszolgáltatás terén igen keveset felmutató kormányzat bevonuljon a magyar igazságügy történetébe, és halhatatlant és maradandót alkosson. Erre gondoltak azok, akik Bős-Nagymarosban is megállapodtak: egy grandiózus tervet akartak létrehozni, egy erőművet, hogy megörökítsék a nevüket mindörökre. Megörökítették, ez így történt, csak éppen negatív értelemben.
És nagyon félő, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a kellően át nem gondolt, éretlen reform éppenhogy nem azokat a reményeket fogja beváltani, amelyeket az előterjesztő, illetőleg a kormánypárti képviselők folyamatosan hangsúlyoznak, hanem tönkre fogja tenni a magyar állampolgárok maradék bizalmát az igazságszolgáltatásban, alá fogja ásni azt az amúgy is igen törékeny egyensúlyi állapotot, ami jelenleg van. A lakosság többsége nagyon nem hisz már a bíróságoknak. Nagyon nem hisz abban, hogy a bíróságok igazságot szolgáltatnak, nem hisz abban, hogy a pertartamok rövidülni fognak azáltal, hogy többszintű bírósági fórumrendszert hoznak létre.
Attól tartok, ez a kormányzat hároméves tevékenysége alatt eljátszotta a bizalmat ahhoz, hogy reformról tudjon beszélni. Mert reformról beszélt a nyugdíjbiztosítás kapcsán, a társadalombiztosítás kapcsán, az orvosellátás kapcsán, a privatizáció kapcsán. Azt kell mondani, hogy ez a kormány a reformok kormánya. Csak ezek a reformok egyelőre nem sikerültek, tévútra vezették az egészségügyet; és most ezzel nem kívánok hosszasabban foglalkozni.
Az igazságszolgáltatás reformja egy jogász számára szent. A jog a bíróságok kezében azt jelenti: az állam egy olyan hatalmat ad a bíróságoknak, hogy emberek ügyeiben végső döntést hozzanak. Akkor, amikor a Magyar Országgyűlés ennek a döntéshozatalnak teremti meg a fórumait, megváltoztat eddigi rendszereket, akkor szakmai alázattal kell ehhez a kérdéshez közelednünk. Szakmai alázattal, nem pedig személyes ambíciókkal, igen tisztelt képviselőtársaim! Nem lehet azt mondani, hogy bizonyos jogintézményeknek, a múltban már bevált jogintézményeknek a fölelevenítése önmagában megoldást adhat megváltozott társadalmi viszonyok közepette az új problémákra.
Nekem még visszacseng a '90 és '94 közötti időszak sok-sok alaptalan vádja, amikor az Antall-kormány egy '45 előtti vagy '48 előtti jogintézmény felélesztésével próbálkozott. Akkor mindenki azt mondta, hogy ez a restauráció. Érdekes, most, amikor az ítélőtáblák visszaállításáról lenne szó, senki nem mondja, hogy restauráció, mert bizonyos értelemben jogos az elképzelés, meg kell vitatni. Ez csak utalás arra, hogy a jelenlegi ellenzék mennyivel mértéktartóbb, mennyivel szavahihetőbb és mennyivel szakszerűbb, igen tisztelt képviselőtársaim. (Dr. Hack Péter: És milyen szerény!)
A bírósági rendszer átalakítása a magyar állampolgárok számára nélkülözhetetlen. Nélkülözhetetlen, mert bármennyire is kedvező statisztikákról számol be az igazságügy-miniszter, az állampolgárok joggal érzik úgy - mert a saját ügyeikben tapasztalják -, hogy az igazságszolgáltatás egyre lassúbb és lassúbb, egyre rosszabb első-, időnként másodfokú ítéletek is születnek. A felelősség viszont, igen tisztelt képviselőtársaim, megkerülhetetlen ebben a problematikában. Az indokolás egy mondatban tartalmazza, hogy a helyi bíróságokon többé-kevésbé fiatal, az élet iránt tapasztalatlan bírók dolgoznak, mert öt évnél fiatalabb a szakmai múltjuk ezeknek a bíráknak. S többek között ezért indokolt a fórumrendszer átalakítása.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Miért van az, hogy a bírói pálya a '90 és '94 közötti vonzerejét elvesztette? Erre nem tér ki az indokolás. A miniszter úr sem szólt róla, hogy ez ennek a kormánynak a hibája. Hogy a bírói jövedelmeket nem olyan mértékben emelte, ahogy elvárható lett volna, hogy a bírói pálya vonzereje megmaradjon. Hogy azok a korábbi tervek, amelyek növelték volna a helyi bíróságoknak a számát, elhamvadtak. Hogy a bírói munkafeltételek korszerűsítése a hangzatos szavakon kívül egyébként nem nagyon történt meg. Nem csoda, hogy amikor az igazságügy-miniszter úr arra hivatkozik, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon milyen jelentős a lemaradás, akkor a volt elnök azt mondja, hogy betöltetlen státusok vannak, nincs megfelelő személyzet. Akkor hogyan lehetne eleget tenni a kívánalmaknak? Ember nélkül, személyzet nélkül, technikai eszközök nélkül nyilvánvalóan nem lehet gyorsan, időszerűen és hatékonyan intézkedni.
Attól tartok, képviselőtársaim, hogy ezen törvényjavaslat-csomag mögött semmifajta megalapozott és a jövőben valóban valóra váló olyan esemény nincsen, amely biztosítaná az országgyűlési képviselőket, amikor igennel fognak szavazni erre a javaslatra, hogy a több tíz milliárd forint értékű kihatásnak meglesz az eredménye - meglesz az eredménye személyes vonatkozásban. Lesznek ítélőbírák, egy részük a megyei bíróságokról kerül fel, más részük a Legfelsőbb Bíróságról - mondjuk így: - lekerül. De attól még meg fogják tartani a legfelsőbb bírói címüket és a fizetésüket is.
A Legfelsőbb Bíróság pedig, amelyik idáig mindig arra hivatkozott, hogy rettenetes munkateherrel van megáldva az ítélkezés miatt, ezen túl majd jogegységi határozatokat fog hozni. Csak éppen a törvényjavaslat azt tartalmazza, hogy a jogegységi határozatok előkészítésére föl lehet rendelni bírákat, bírákat be lehet osztani a Legfelsőbb Bíróságra. Akkor el kell gondolkodnom, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy a Legfelsőbb Bíróság végül is mit fog tenni. Az előkészített jogegységi határozatokban fog majd dönteni? És időnként még majd valami kis ítélkező tevékenysége is lesz, nyilvánvalóan nagyon szűk körben. Ez a fajta eljárási mechanizmus egyébként van-e modellezve ügyekkel, hogy jelenleg a helyi bíróságok, megyei bíróságok közötti ügyek megosztása milyen módon fog változni? És fogják-e az ítélőtáblák bírni a fellebbezési ügyeket? Egy bíró számításai szerint nem fogják, igen tisztelt képviselőtársaim.
Elindítanak önök egy olyan reformot, amely az igazságszolgáltatás teljes csődjét fogja majd jelenteni. A teljes csőd persze nem tízmillió magyar állampolgárt érint. Azokat, akik jogkereső állampolgárként bíznak még mindig abban, hogy az állam biztosítja azt, hogy aki az igazát keresi, az ésszerű határidőn belül döntést kapjon az ügyében.
Ha valaki a tényleges időtartamokat veszi figyelembe, a valóságos pereknek az elhúzódási okait, az megállapíthatja, hogy ettől a reformcsomagtól semmivel sem fog változni a helyzet. Hacsak nem attól a megoldástól, amelyet nagyon, de nagyon álszentnek tartok igen tisztelt képviselőtársaim, hogy bevezetnek egy olyan kategóriát, a "kisebb vagyoni értékű" fogalmat, s azt tetszenek majd mondani, hogy 200 000 forint vagyoni pertárgyérték alatt kicsit szűkebb legyen a fellebbezési lehetőség. Nem vitatom, hogy ebben az országban az önök jóvoltából igen sokan vannak, akik számára a 200 000 forint nem egy nagy összeg. Viszont a tízmillió magyar állampolgár közül legalább 6 milliónak ez egy nagyon komoly összeg, igen tisztelt képviselőtársaim! (Dr. Hack Péter: Ez nem tárgya a vitának!) Legalább az illető fél évi, ha nem egy évi jövedelmének felel meg.
(13.30)
Akkor joggal várhatná el az illető, hogy ilyen ügyekben is a bíróságok teljes hatáskörrel tudjanak eljárni, a jogosítványait, úgymond, racionális okok miatt ne korlátozzák. Ez a Pp.-módosításra vonatkozik - ezt az értetlen szemeket figyelembe véve jegyeztem meg. (Dr. Hack Péter: Nincs napirenden most!) Egy mondattal ki lehet térni rá.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarnék nagyon alaki vitákba belebonyolódni, de ha államtitkár úr esetleg meg tudná magyarázni, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényjavaslatba hogyan kerülnek be a jogegységi döntéshozatal szabályai, akkor elismeréssel adóznék önnek. Mert semmi köze sem a bíróságok igazgatásához, sem a bíróságok szervezetéhez! Ha a Legfelsőbb Bíróságnak ez a fajta határozata kötelező lesz az alsóbb bíróságokra jogértelmezési kérdésekben, akkor nyilvánvalóan nem ebben a törvényben kellene szabályozni.
De igen disszonánsnak érzem az indoklásnak azt a részét, amely a korábbi elvi iránymutatásról és elvi döntésről akképpen szól, hogy ezek jogpolitikai vonásaik miatt nem tekinthetők a jogállami követelményekkel összhangban álló irányítási eszköznek.
Tisztelt Országgyűlés! Az eszközök mivolta nem a jogállamiság kérdése, hanem a gyakorlat fogja eldönteni, hogy jogállami eszköznek tekinthető-e bizonyos elvi irányítási eszköz vagy sem. Meg vagyok győződve arról, hogy 1990 óta semmifajta jogpolitikai célból nem született irányelv, nem született elvi döntés, de a korábbi Legfelsőbb Bíróság becsületét is igen nagy mértékben sérti az indoklásnak ez a megállapítása, mert a gyakorló jogászok tudják, hogy nagyon sok igen hasznos és igen jó elvi irányítási döntés született a korábbi Legfelsőbb Bíróságon. Nem vitásan voltak jogpolitikai indíttatásúak is, de elsősorban a gyakorló jogászok és a gyakorló bírák számára számtalan esetben ezek nagyon jó eszközöknek bizonyultak. Én azt hiszem, önmagában nem kell minősíteni a korábbi elvi irányítási eszközöket, mert azok nem visszaélésszerűen kerültek alkalmazásra. Hogy ez az újfajta megoldás, amit önök be kívánnak vezetni, be fogja-e váltani a hozzá fűzött reményeket, arról sajnos majd csak a jövőben tudunk nyilatkozni. De nem biztos, hogy azoknak az elvi irányítási eszközöknek a kikristályosodott formáit azonnal el kell vetni. Biztosan vannak a Legfelsőbb Bíróság bírái között olyanok, akik számára ez ellenszenves, vagy a jogásztársadalom egy része számára, másik része számára azonban nem. A jogegységi döntéshozatali eljárás, a közzététel módja, hogy önmagában miképpen lehet majd számon kérni a bíróságokon, és hogy ez ne legyen jogalkotás - ezeket a kérdéseket kellene szabályozni, de nyilvánvalóan nem ebben a törvényben.
Még egy ironikus megjegyzés az indoklással kapcsolatban: ez a javaslat öt évről hat évre emeli a vezetői kinevezések időtartamát. Az indoklás azt tartalmazza, hogy túl gyors az ötéves időváltás.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Korábban is igyekeztem a közigazgatásban dolgozók figyelmét felhívni arra, hogy ne tegyék nevetségessé a miniszteri előterjesztéseket, és olyan mondatokat ne tegyenek bele, amelyeknek valójában nincs értelmük. Tudniillik, ha az öt év és a hat év gyakorisága között valaki érdemben különbséget tud tenni, az egy csodatevő mágus. Öt évről hat évre megemelni valamit, megint megalapozatlannak tűnik - olyannak, amilyen ez az egész előterjesztés.
Nagyon hiányolni kell, hogy a Legfelsőbb Bíróság és a bírói függetlenség megteremtésének örve alatt a törvényjavaslat az igazságszolgáltatási tanács felállításával valójában nem teremti meg valódi alapját a bírói függetlenségnek. Balsai képviselőtársam elég részletesen szólt erről délelőtt. De higgyék el nekem képviselőtársaim, az, hogy az igazgatási jogkör most nem az igazságügy-miniszter kezébe kerül, hanem egy vegyes összetételű tanács kezébe, amelynek élén a Legfelsőbb Bíróság elnöke áll, amely tanács kizárhatja valamelyik tagját minősített szavazással a tanácsból és helyette egy előre megválasztott póttag belép, amely tanácsban részt vesz a legfőbb ügyész, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke, de nem vesz részt, mondjuk, az Országos Közjegyzői Kamara elnöke, az nem a bíróság függetlenségének megteremtése! Az egy látszatmegoldás, igen tisztelt képviselőtársaim! Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a bírói testületek jelenlegi véleményezési jogköre a kinevezéseknél megszűnik, és igaz, hogy valamiféle nyilatkozatot fognak tenni a vezetőnek választandó személyekről, de ez egyáltalán nem irányadó a kinevezőre nézve. Akkor meg minek? A bírák tiltakoznak is ez ellen, igen tisztelt képviselőtársaim! Kapnak egy olyan jogosítványt, ami semmire sem jogosít!
Sajnálatos, hogy két olyan közjogi méltóság, mint a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész, külön pozíciót fog majd kapni a javadalmazásokat tekintve, és az ügyészi javadalmazási tábla és a bírói javadalmazási tábla eltér egymástól; nem nagy mértékben, hozzá kell tennem, de bizonyos posztok tekintetében igen. Meggyőződésem: ezt nem lehet megtenni, igen tisztelt képviselőtársaim! Mind a két testület, az ügyészi és a bírói testület tekintélyt ad, az igazságszolgáltatás tekintélyét biztosítja. A kezükbe teszi le ez az ország az állampolgárok vitás ügyeinek intézését. A javadalmazásban sem lehet, képviselőtársaim, megkülönböztetést tenni!
A javadalmazásnál még egy ironikus megjegyzést engedjenek meg. Ha ezek a törvényjavaslatok azt mondják, hogy a bírák és az ügyészek számára tekintélyüknek, betöltött hivatásuknak megfelelő jövedelmet kell biztosítani, akkor talán felesleges lehetővé tenni, hogy bírák és ügyészek számára például utazási hozzájárulást lehessen fizetni - zárójelben: "bérlet", ha jól emlékszem, és a többi. Talán, igen tisztelt képviselőtársaim, ha egy kezdő bíró alapfizetése 160 ezer forint lesz, nem indokolt, hogy ilyen kedvezményt még előírjon számára a törvény - vagy mindegyik bíró számára írja elő!
Sajnos az idő rövidsége miatt már csak egyetlenegy kérdéssel tudok foglalkozni: ez a bírák kinevezésével kapcsolatos vizsgálat, illetőleg a minősítési rendszer. Lehet, hogy nem mindenkinek fog tetszeni képviselőtársaim, de nem biztos, hogy megfelelő megoldást jelent az az eljárás, amelyet a törvényjavaslat lehetővé tesz, hogy az egészségügyi alkalmatlanság címén időszakosan lehessen kötelezni a bírákat vizsgálatra. Talán visszaélésszerűen is gyakorolhatja ezt a vezető, és ez szerintem valóban sértheti a bírói függetlenséget. Célszerűbb lenne egy olyan megoldáson gondolkodni, hogy meghatározott időszakonként mindegyik bíró és ügyész vesse alá magát ilyen egészségügyi alkalmassági vizsgálatnak; ne csak akkor derüljön ki, hogy a megváltozott pszichikai vagy egészségügyi állapotára tekintettel valaki alkalmatlan bírónak, miután sorozatban rossz ítéleteket hozott vagy sorozatban panaszkodnak rá az ügyfelek, hanem legyen egy objektív határidő, amely mintegy szűrésként minduntalan lehetővé teszi, hogy állást lehessen foglalni az egészségügyi alkalmasságról. Ettől a szakmai alkalmasságot természetesen el kell különíteni!
(13.40)
Jobb lenne véleményem szerint, hogyha a szakmai alkalmasság vizsgálata is végigkövetné a bírót a pályafutása során; elképzelhető, hogy valaki 50 éves korában, a megváltozott jogi viszonyokra tekintettel szakmailag alkalmatlanná válik a bírói tevékenység ellátására. Ha 70 év a bírói korhatár felső határa, akkor akit megvizsgáltak 35 éves korában és alkalmasnak találtak szakmailag is, nem biztos, hogy 70 éves koráig is mindig megfelelően és színvonalasan látja el az ítélkező tevékenységét.
Meg vagyok győződve arról, hogy nem sérti a bírói függetlenséget, a bírák tisztességét, ha időnként egy megfelelő testület - és ezek az eljárási szabályok megfelelően szabályozva vannak a javaslatban - megvizsgálja a tevékenységüket és minősíti őket. Az biztos, hogy nagyon kínos lesz, ha a minősítés kapcsán valamelyik bíró úgy gondolja magáról, hogy ő kiválóan alkalmas és csak alkalmasnak minősítették, és elindít egy olyanfajta procedúrát, hogy más személyek ismételt véleményt mondjanak a tevékenységéről. De azt hiszem, ez minden foglalkozási ágnál így van, és majd a gyakorlat ezeket a kérdéseket meg fogja, meg tudja oldani.
Sajnos az alapkérdéseket, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a reform meggondolt-e, megfontolt-e, megfelelő számításokkal alátámasztható-e, tudjuk-e, hogy hány bíróra lesz szükség, hogy a bírók jelenlegi szakmai felkészültsége alapján az ítélőtáblákat, a megyei bíróságokat "fel lehet-e tölteni" alkalmas bírókkal, és ezt követően a bírói utánpótlás megoldott-e: ezekre a kérdésekre a választ nem tudjuk, sőt nagy bizonyossággal azt lehet mondani, hogy ezek a kiérleletlen megoldási javaslatok alapján biztos, hogy igazságszolgáltatási katasztrófát fognak jelenteni. De ennek a felelősségét nem az önök kormánya fogja viselni - ebben osztom a beterjesztő álláspontját -: a következő, az új kormány, amelyik viszont nagyon nehéz feladat elé néz. Nehéz feladat elé, mert ez a több mint 10 milliárd forint költségvetési kihatás, amit a következő két évre önök előre jeleznek az igazságügyi reform kapcsán, biztos, hogy sokkal több lesz - és ezeket az összegeket ennek az országnak majd elő kell teremteni.
Végül, képviselőtársaim, összességében azt mondhatom, a Magyar Demokrata Fórumnak nagyon alapos és nagyon szakszerű aggályai vannak ezzel a reformmal kapcsolatban, ezért a jelen állapotában nem tudjuk támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
