BOROS LÁSZLÓ
BOROS LÁSZLÓ
BOROS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a határőrizetről és a Magyar Köztársaság határőrségéről szóló törvényjavaslat megalapozott, a részletekre is odafigyelő, az érintettek véleményét is figyelembe vevő, igényes normaszöveg. Természetesen nem hiba nélkül való, de módosító javaslatokkal a szakemberek és a hozzáértők számára elfogadhatóvá tehető.
A pártok vezérszónokait hallgatva azon gondolkodtam, vajon ugyanaz a szövegváltozat került-e mindannyiunk kezébe. Mert azt még normális dolognak tartom, hogy a különböző pártok között szemléletbeli különbségek vannak, de azt már aligha, ha az érvanyag rossz ízű célzásokkal, hasonlítgatásokkal, gyanúsítgatásokkal van tele.
Ha valaki ebből a törvénytervezetből azt olvassa ki, hogy íme, itt a belügyminiszter magánhadserege, az vagy nem tanult meg olvasni, vagy fogalma sincs a demokrácia lényegéről. Tulajdonképpen nem is a mindenkori belügyminiszterrel kapcsolatos sanda feltételezés a fő gondom, hanem az, hogy a törvénytervezet kapcsán a határőrségről szólva valakinek a kék és a zöld ávó jut az eszébe. Ezt az érintettek nevében és helyett a leghatározottabban visszautasítom. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim ! A törvénytervezet kapcsán a határőrség szervezetének egy talán kevéssé ismert egységéről, a kiképző és továbbképző intézetekről szeretnék szólni. A dolgot történelmi visszatekintéssel kell kezdenem. Néhány évvel ezelőtt jött a hír, hogy a Határőrség Országos Parancsnokságának szándéka szerint felszámolják a soproni és a zalaegerszegi határőr-igazgatóságot, a feladatokat pedig megosztják a győri, a keszthelyi és a nagykanizsai igazgatóság között. Az indok: a migráció súlypontja áttevődött a déli-keleti határszakaszra, a nyugati határszakaszon lehet enyhíteni a határőrizeten.
(22.30)
Az elképzelés ellen tiltakoztak a zalaegerszegiek, és tiltakoztunk mi, soproniak; nemcsak a döntést, hanem az indokolást is vitattuk. Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy az akkori indok még ma sem áll, hiszen a nyugati határszakaszon a zöldhatáron átlépni szándékozók száma egyre növekszik, az ellenük való fellépés egyre nehezebb feladatot jelent. Ráadásul mindannyian tudjuk, miért tér el a magyar és az osztrák határsértési statisztika, és minek következtében kényszerültek az osztrákok négyszáz fővel megemelni a határőrizeti létszámot.
Egyszóval: megtörtént a megszüntető döntés, ám a BM és a Határőrség Országos Parancsnoksága - tolerálva a soproniak kérését, melyért ezúttal is kifejezem köszönetemet - létrehozta a Kiképző és Továbbképző Intézetet, amely a körmendi után a második az országban. Az is igaz viszont, hogy méreteiben, a gazdálkodáshoz szükséges összeg nagyságát illetően, a kiképzés és továbbképzés skáláját tekintve, valamint a sorállományi képzést is figyelembe véve legalább kétszerese annak. Ami az elvégzendő feladatok nagyságát illeti, azt hiszen, nem túlzok, hogy meghaladja jó néhány kis vagy közepes határőr-igazgatóság tevékenységét.
Azt sem illene elfelejteni, hogy azok az emberek, akik annak idején a határőr hivatást választották, majd kényszerűen tudomásul vették, hogy a határőrség kebelén belül ugyan, de teljesen vagy részben más munkát kell végezniük, arra nem számítottak, hogy ez a körülmény anyagi helyzetüket és szolgálati előmenetelüket negatívan befolyásolja. Ezek az emberek évtizedeken keresztül a mindenkori elvárásoknak és érvényes parancsoknak megfelelően, kiválóan látták el feladataikat, mindezt úgy, hogy ezenközben példamutató kapcsolatokat alakítottak ki a város vezetésével és lakosságával. A határőrség Sopronban ma is fogalom, tagjait tisztelet és elismerés övezi. E munka kiválóságának elismerését nemcsak a város által adományozott csapatzászló jelképezte, hanem a valamennyiünk büszkeségére Göncz Árpád köztársasági elnök úr által személyesen átadott csapatzászló is.
Szeretnék emlékeztetni arra is, hogy a határőr-igazgatóságok éves, minden szempontot figyelembe vevő értékelése során a soproni igazgatóságot a képzeletbeli dobogóról alig-alig sikerült másoknak leszorítani.
Úgy vélem, az általam elmondottak is bizonyítják, hogy ezek az emberek értik és szeretik munkájukat; korábban a határőrizet terén, manapság pedig a kiképzés különböző formáiban nyújtanak kiemelkedőt. Mindezek alapján indokoltnak tartom, hogy a törvény tegye lehetővé a belügyminiszter számára a kiképző és továbbképző intézetek státuszának meghatározását. Ezeknek az intézeteknek a jogállása, az ott dolgozók állománytáblája tisztázatlan; meggyőződésem szerint a szolgálati törvény alapján nem hozhatók közös nevezőre más tárcák hasonló intézményeivel. Ezért szükséges, hogy a belügyminiszter felhatalmazást kapjon a rendeleti szabályozásra, amelynek során különös figyelmet kell fordítani a hivatásos és közalkalmazotti létszám nagyságára, a kiképzés, illetve a továbbképzés összetettségére, a beiskolázottak létszámára, az esetleges sorállományi képzés meglétére. Hogy ez megtörténjék, módosító javaslatot nyújtottunk be Czellár István, Lajtai István és Lusztig Péter képviselőtársaimmal, melynek támogatását kérem a tisztelt Háztól.
Hölgyeim és Uraim! Szeretném egyértelműsíteni: a dolognak az a tétje, hogy az intézetekben dolgozó tisztek rangfokozatban és fizetési besorolásban megkapják azt az elismerést, amelyet munkájuk alapján megérdemelnek. Remélem, a javaslat elbírálásakor a BM és a Határőrség Országos Parancsnokságának illetékeseiben működik az az empátia, amelyért mondandóm elején köszönetet mondtam.
Végezetül még egy dologról szeretnék szólni a törvénytervezet kapcsán. Többen kifogásolták a szándékot, miszerint a határőrség nyomozati jogkört kapna. Felvetették az elképzelés alkotmányosságát, a rendőrséggel való szembeállítás lehetőségét. Én nem vagyok jogász, ezért az alkotmányosság ügyében nem foglalhatok állást. Azt azonban szeretném megjegyezni, hogy az aggály realitásának tagadását is hallottam már, ugyancsak jogász szájából. Ami pedig a nyomozati jogkört és ennek kapcsán a rendőrséggel való szembenállást illeti, ilyet csak azok feltételeznek, akik soha nem laktak határszélen, és nem ismerik a határőrség és a rendőrség között kialakult szakmai és emberi kapcsolatokat. Ha a határőrség megkapja a nyomozati jogkört, akkor ezzel nem szembekerül a rendőrséggel, hanem kiegészíti, segíti annak munkáját.
Mindezek alapján ismét leszögezem: a törvényjavaslatot jónak tartom; a megfelelő viták lefolytatása után, a módosító javaslatok beépítésével elfogadásra javaslom. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
