DR. FARKAS GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

DR. FARKAS GABRIELLA
DR. FARKAS GABRIELLA (MDNP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Én bejelentem, hogy ezúttal nagyon szívesen elfogadnám a választ - ha kaptam volna választ. (Zaj a kormánypártok soraiból.) Nem kaptam ugyanis választ, mert azt kérdeztem, hogy miért késlekedik a kormány a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény végrehajtásával. A jogalkotási törvény szerint ugyanis - ön is tudja, államtitkár úr - a törvénnyel egy időben kell hatályba léptetni a törvényhez fűződő végrehajtási rendeleteket, és a kormány az egyiket hatályba is léptette; a másik "csak" két hónap és hat napot késett.
Örömmel leírja államtitkár úr, hogy megszületett ez a rendelet. Hát én is nagyon örülök, és azt hiszem, hogy Sepsey képviselőtársammal együtt hozzájárultunk ehhez néhány kérdéssel és interpellációval, de engedje meg, hogy azt mondjam, amit ön itt leírt, azt én addig is tudtam, amíg a kérdésemet föl nem tettem. Az eljárás rendjének folyamatát volt szíves leírni; némi hibával, mert az például nincs benne, hogy a pénzügyi vállalkozásokról és hitelintézetekről szóló törvény melyik évben jelent meg. Évenként sorszámozzák ugyanis római számmal a törvényeket… De félre az iróniával, államtitkár úr!
Ma sem tudom, hogy miért tartott két hónap és hat napig az, hogy a törvényt végrehajtsa a kormány. Így nem áll módomban elfogadni a választ. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem