DR. TABAJDI CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. TABAJDI CSABA
DR. TABAJDI CSABA (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt országos önkormányzati vezetők, a román, a cigány és a lengyel országos önkormányzat tisztelt jelen levő vezetője! A mostani vita kiváló alkalom arra, hogy végiggondoljuk, hol tartunk. Hol tart annak a törvénynek a végrehajtása, amelyet némely ellenzéki képviselő feledékenységétől eltérően, a Magyar Országgyűlés hat parlamenti pártja közös munkával hozott létre 1993-ban, amiként miniszter úr is beszélt róla, 96 százalékos aránnyal el is fogadta.
Hol tartunk? Hölgyeim és Uraim! Bármennyire is keserű ez az itteni ellenzéknek, a kisebbségi törvény él és működik, egy működőképes rendszert hoztunk létre közös erővel 1993-ban. Ha ez az önkormányzati rendszer még nem is működik teljes kapacitással, de bebizonyosodott, hogy akkor, amikor mi Európában és a magyar történelemben precedens nélküli intézményrendszert teremtettünk, jó úton járt a Magyar Országgyűlés hat parlamenti pártja, mert a magyarországi kisebbségek tudtak élni ezzel a lehetőséggel, ezt a formát ki tudták tölteni tartalommal.
(19.00)
Nem járunk még félúton, tisztelt képviselőtársaim. Azt mondhatnám, hogy az út elején tartunk, talán negyedúton vagyunk. Többször elmondtam, itt, az Országgyűlés színe előtt is elmondom, hogy ez az önkormányzati rendszer még nem működik teljes kapacitással, nem is lehet elvárni, nem is lehet megerőszakolni (Sic!) a civil társadalom szerveződését, egy kisebbség önszerveződését. Itt sok minden elhangzott, de azt hiszem, hogy nem árt tudatosítani - főképpen ellenzéki képviselőtársaim számára - azt a tényt, hogy döntően öt szereplő tevékenységétől és munkájától függ, hogy egy országban milyen a kisebbségpolitika.
Függ attól, hogy a legfőbb szerv, a parlament milyen törvényt hoz. El lehet meditálni azon, és ma már tudjuk, hogy 1993-ban közösen, valamennyien miben tévedtünk, de az élet azt is igazolta - amiként az előbb beszéltem -, hogy alapvetően jó irányba indultunk el.
A másik, ezzel nagyon szorosan összefüggő: a kormány - hogyan hajtja végre a kormány.
A harmadik pedig, amiről ma kevés szó esett - bár volt, aki már utalt rá -, hogy a kisebbségpolitika alakulásában a települési önkormányzatoknak feladatai vannak az önkormányzati és a kisebbségi törvény alapján egyaránt. És nem a kisebbségi törvény adott plusz feladatokat a települési önkormányzatoknak, a kisebbségi törvény legfeljebb felhívta a települési önkormányzatok figyelmét, hogy számukra már az önkormányzati törvény is kötelezettségeket írt elő.
A negyedik, de a sorban nem negyedik - talán az első helyen kellene említeni - maguk az érintettek. A kisebbségek önszerveződése, önszerveződő képessége, a kisebbségek tevékenysége az, ami a kisebbségpolitika tengelyében áll. Következésképpen, ha ma azt nézzük, hogy hol tartunk 1997-ben, akkor látni kell, hogy több évtized felemás, lappangó vagy nem létező kisebbségi önszerveződése szűnt meg, és 1993 után alakult át egy új minőségi szakaszba, amikor megélénkült a kisebbségi önszerveződés. Éppen ezt szolgálta a kisebbségi törvény elfogadása.
És van egy ötödik tényező is: az anyaország. Szólni kell majd arról - szó esett itt az iskolázásról és egyebekről -, képviselőtársaim, hogy a magyarországi kisebbségek számára a legfőbb probléma jelenleg az, hogy tudják-e használni, hasznosítani az anyanyelvüket, hogy a szülők fontosnak tartják-e az anyanyelv elsajátítását. Majd szólni fogok a szórványhelyzetről, mert kell hogy itt reagáljak bizonyos történelmi tényekre is, bár nem történelemről kell beszélnünk, hanem arról, hogy mi a helyzet, és hogyan tovább kisebbségi téren; de én magam látom azt - Felső-Bácskában, ahol erősen szórványban horvátok és németek élnek -, hogy milyen erős az asszimilációs nyomás még Baján is, de Felső-Bácska más településein is, Bácsbokodon, Bácsalmáson, Kunbaján, hogy bizony, ennek a szórványnak nagyon erősen kell kapaszkodnia, hogy megőrizze a nyelvét; és többek között nem is csak a németség esetében nagy a kihívás. Bár a német kisebbségi szórvány is nagyon nehéz helyzetben van, de például a horvát kisebbség számára óriási kihívás, hogy érdemes-e horvátul megtanulni, ne németre írassa-e be a horvát szülő a gyerekét.
Vagyis ott tartunk, tisztelt képviselőtársaim, a nyelv hasznosságánál - amelynél akármilyen színezetű kormány van -, hogy a nyelv hasznossága csak úgy biztosítható, ha itt Közép-Európában, a Kárpát-medencében olyan intenzív államközi kapcsolatok alakulnak ki Magyarország-Szlovákia, Magyarország-Szlovénia, Magyarország-Horvátország, Szerbia, Románia, Ukrajna - nem sorolom tovább - között, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek használni és hasznosítani tudják a nyelvüket. Ezen a téren az előrehaladás mértékét és az oktatási rendszer reformját - amely a kisebbségi önazonosság megőrzése szempontjából a leglényegesebb - objektív korlátok határolják be. Ezért is szoktam mondani, hogy az alapszerződések legalább annyira, sőt, bizonyos értelemben fontosabbak az itt élő kisebbségek számára, éppen a nyelv hasznossá tétele érdekében.
Vagyis, tisztelt Ház, nem árt tudatosítani, hogy amikor itt megvitatjuk ezt a beszámolót, akkor nemcsak a kormány tevékenységét mérlegeljük, hanem önkritikusan meg kell állapítani, hogy rosszul fogalmaztuk meg, és azért mondom többes számban, mert akik nem ebben a ciklusban vannak, (Sic!) tudják jól, hogyan fogalmaztuk meg közös erővel ezt a kisebbségi törvényt, hogy bizony jó lenne, hogyha e mellett a beszámoló mellett ott lenne az ombudsman jelentése, és egyaránt ott lennének az országos önkormányzatok jelentései. Hiszen úgy kaphatnánk közös, együttes képet. Úgy lehetne megállapítani a felelősséget is, mert ma itt szó esett a felelősségről.
Bizony, tisztelt Ház, ez egy bonyolult kérdés, hogy ott, ahol a kisebbségi autonómia kiteljesedik, ahol a kormány egyre több jogosítványt ad át az országos önkormányzatoknak, illetőleg települési önkormányzatok adnak át a helyi kisebbségi önkormányzatoknak, akkor hogyan jeleníthető meg akár egy települési önkormányzati, akár a kormányzati felelősség.
Tisztelt Ház! Ami a továbblépés irányait illeti, négy fő feladatot, négy fő gondot látok.
Az első: hogyan lehetne több tartalommal megtölteni a kisebbségi önkormányzati rendszert. Nevezetesen arról van szó, hogy a kulturális autonómiát ki kell teljesíteni, mert jelenleg a kisebbségek országos önkormányzatai nem fenntartói, nem gazdái a kisebbségi intézményeknek, oktatási, kulturális intézményeknek. A kisebbségi törvény módosításának elsősorban ezt a célt kell szolgálnia, és a kisebbségi törvény módosításánál éppen az intézményfenntartás, intézményműködtetés szabályaira kívánunk választ adni.
A másik ilyen kérdés a helyi kisebbségi és települési önkormányzatok problémája. KDNP-s képviselőtársam erre a kérdésre utalt. Megnyugtathatom, tisztában vagyunk azzal, hogy ez hogy működik, egyéni képviselőként is tudom, hogyan, milyen döccenőkkel működik ez. A kisebbségi törvény módosításánál szükség van erre, és erre igényt tartanak nemcsak a kisebbségiek, hanem a települési önkormányzatok is. Jelesen arról van szó, hogy több helyütt vita forrása az, hogy mi az, amit a települési önkormányzatoknak a kisebbségi törvény vagy az 1995-ös 20. kormányrendelet alapján infrastruktúrában, működtetésben és egyebekben biztosítani kell.
A harmadik dolog az oktatás: 1996-ban válságot kellett kezelni. Itt vissza lehetne mutogatni az előző kormányra - de nem teszem -, hogy miért alakult ki az oktatásban ilyen válsághelyzet. Szerencsére az Országgyűlés partner volt hozzá, és sikerült az elmúlt évi LXXI. törvénnyel megteremteni azokat a pótlólagos forrásokat, amelyekkel el tudtuk érni, hogy ne kelljen bezárni az eleki román iskolát, és ne kelljen bezárni más, válsághelyzetben lévő iskolákat sem. Ezért köszönetet szeretnék mondani parlamenti képviselőtársaimnak, hiszen ezt egyöntetűen, tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadta el a tisztelt Ház.
Ami a finanszírozást és a pénzügyeket - mint negyedik problémát - illeti: gyakran vetődik fel, hogy pénzhiány van. Azt hiszem, hogy nagyon helyes volt, amikor a parlament '93-ban úgy döntött, hogy nem a kisebbségi adminisztrációt és bürokráciát kívánja erősíteni, önkritikusan meg kell mondani - nemcsak mint a kormány államtitkára, hanem mint parlamenti képviselő is -, hogy kicsit túl jól sikerült a kisebbségi törvénynek ez az adminisztratív része, tehát bizonyos értelemben kicsit erőteljes és túlburjánzó a bürokrácia, de én nagyon remélem azt, hogy ez egyre inkább meg fog telítődni tényleges kisebbségi munkával és tartalommal. Ma a finanszírozás többcsatornás, és nem tudok olyan lényeges kisebbségpolitikai cél elmaradásáról, amelynek pénzügyi akadálya lett volna.
(19.10)
Jelenleg a kisebbségi önkormányzati rendszernek számos problémája, buktatója van. Különösen a cigányság esetében érvényes ez, hiszen a kisebbségi törvényt a kultúrára és az oktatásra fogalmazta meg a törvényalkotó, és 1993-ban nem gondoltuk igazán végig, hogy a cigányság esetében az igazán súlyos problémák az oktatási hátrányok mellett a szociális és foglalkoztatási gondok. Ennek ellensúlyozását kívánta a kormány a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány létrehozásával megteremteni, amelyben kormánypárti, ellenzéki képviselő egyaránt segíti a munkát.
Ami a kisebbségi törvény módosítását illeti, itt átfogó vizsgálatra van szükség, amiként erről Vastagh miniszter úr beszélt, de úgy ítélem meg, hogy közepes méretű módosításra - az alapszerkezetet nem felülvizsgáló törvénymódosítás az indokolt. Annyit kell ebben a kisebbségi törvényben módosítani, amennyit az élet diktál. 1993-ban, mint említettem, nem volt precedens, nem volt gyakorlati példa előttünk. Most már vannak gyakorlati tapasztalatok. Nem lehet egy absztrakt spekulatív modellből kiindulni, mert ha megvizsgáljuk, akkor azt kell mondani, hogy a jelenlegi helyzetben a magyarországi kisebbségek számára nem a jogi keretek azok, amelyek szűkek, hanem inkább az önszerveződő tevékenység képessége. De ezzel senkit nem akarok esetleg megbántani, pusztán szeretném jelezni, hogy nem a jogi keretek szűkössége az, tehát az 1993-as törvény igenis széles jogosítványokat adó, alapvetően egy jó törvény. Ami a törvénymódosítást illeti, a kisebbségek országos önkormányzatai ezt igénylik, a települési önkormányzatok igénylik, és több ellenzéki párt is nyilatkozott erről - többek között expressis verbis a Fidesz képviselője is -, hogy ők is fontosnak tartják még ebben a ciklusban a módosítást.
Szeretném jelezni Kovács képviselőtársamnak, hogy ne aggódjon, mert ő még nem volt itt az előző parlamenti ciklusban, ezt együtt dolgoztuk ki, némi részem volt benne, és együtt fogjuk kidolgozni, miként erről miniszter úr is beszélt. Tehát szó sincs arról, hogy a szociálliberális kormány bármiféle ármánykodással próbálná a kisebbségi törvényt módosítani.
Egyetlen igazi adóssága van az Országgyűlésnek és a kormánynak - és bármennyire is keserű hallani ezt ellenzéki oldalon -, hogy a kormány a kormányprogramból mindent végrehajtott, egyetlen adóssága van: a parlamenti képviselet. Mellesleg, ha ellenzéki képviselőtársaim némileg méltányosabbak lettek volna, vagy alaposabban tájékozódtak volna, akkor ezt a beszámoló szövegéből is megtudhatták volna. A parlamenti képviselet ügyét az egykamarás parlamenti képviseleti rendszerben kell megoldani és abba kell beilleszteni, azon logika mentén, amelyet a Szocialista Párt valamennyi képviselője támogatott 1993-ban, az előző kormány idején, a választójogi törvény módosítása kapcsán. A választójogi törvény ezen módosításának logikája mentén - döntően az akkori kormány általunk is támogatott törvényjavaslatára építve - kívánjuk még ebben az évben benyújtani a választójogi törvény módosítását, hogy megoldást találjunk a kisebbségek parlamenti képviseletére.
Ezért szeretném jelezni, hogy itt a kormány magának szab-e feladatokat. Igen, a kormány szab magának feladatokat. Szeretnék néhány dologra reagálni ezzel kapcsolatosan, tisztelt képviselőtársaim. Szerettem volna a polémiát elkerülni, hogy a kormány tevékenységével kapcsolatosan nem emlegettem, pedig emlegethettem volna: nem hiszem, hogy különösebben erkölcsi és politikai alapja lenne az MDF-KDNP-kisgazda kormány képviselőinek arra, hogy bármiféle szemrehányást tegyen. Sosem mondtam el ebben a Házban, a nyilvánosság előtt sem, hogy 1994 nyarán úgy vette át a szocialista-liberális kormány, hogy az önkormányzati törvény módosításával és az önkormányzati választásokkal kapcsolatosan a kisebbségekre vonatkozóan egy árva sor, még egy halvány koncepció sem állt rendelkezésre. Vagyis a sír széléről ez a kormány hozta vissza a kisebbségi törvényt, és most, uraim, nem beszélhetnénk semmiféle önkormányzati modellről, hiszen nem lennének sem helyi, sem országos kisebbségi önkormányzatok. (Taps a kormánypártok soraiból.) Nem öröm ezt elmondani, de a polémiát nem kormányzati oldalról kezdtük, hölgyeim és uraim! És tény, hogy úgy vettem át a tárca nélküli miniszter úrtól, hogy semmi nem volt ezzel kapcsolatosan.
A másik megjegyzésem: nagyon merem remélni, hogy ellenzéki oldalról nem savanyú a szőlő, hanem annak örülnek, hogy ez a modell működőképes, és ha döccenőkkel is, mégiscsak működik az a törvény, amelyet közösen hoztunk létre. Merem remélni, hogy csak az ellenzéki helyzet mondatja ki, bár szerettem volna, ha megpróbáltak volna olyan konstruktívak lenni, mint amilyen módon mi, szocialista képviselők a kisebbségi törvény kidolgozásakor, 1990 és 1993 között megpróbáltunk tevékenykedni.
Sikerpropaganda - fölvetette Kovács képviselőtársam. Ha siker van, ez nem pusztán a kormány sikere, hanem a kisebbségek sikere is. Ha kudarc van, az sem biztos, hogy föltétlenül csak a kormány kudarca, lehet hogy mások kudarca is, akár a települési önkormányzatok kudarca is meg a kormány kudarca is. Amit mondtam, hogy egy kisebbségpolitika ötszereplős, változatlanul fontosnak tartom, nem a felelősség áthárítására, pusztán annak érzékeltetésre, hölgyeim és uraim, hogy az autonómia fura dolog, egy ponton túl a kormány nem szabhat feladatokat, határidőket a kisebbségeknek, mint ahogy ezt Kelemen képviselő úr számon kérte. Ő, aki a paternalizmus ellen lépett föl, most a legpaternalistább kisebbségi szemléletben fogalmazta meg: egy kormány, de még egy országgyűlés sem szabhat a kisebbségek országos önkormányzatainak és a kisebbségeknek feladatot, hiszen akkor a kisebbségek autonómiáját sértenénk meg. Ez volt érvényes a székházügyben is, ahol igenis hosszú egyeztetést folytattunk.
De szeretném ellenzéki képviselőtársaimnak jelezni: sokkal jobb az, hogy a kisebbségek országos önkormányzatai megelégedésére találtuk meg az országos önkormányzatok helyszínét, mintha valamiféle vélt határidő jegyében megpróbáltunk volna bármit rájuk oktrojálni. Azt hiszem, ez egy olyan együttműködő partneri viszony, amire ez a kormány igazán büszke lehet. És köszönet a kisebbségeknek azért az együttműködésért, azért az együttműködési készségért, hogy belátták, és belátják, hogy csak az Országgyűléssel, a magyar parlamenttel együtt lehetséges egy eredményes kisebbségpolitikát végrehajtani.
Sok történelmi kérdést fölvetett Kelemen András képviselőtársam. Kár, hogy érdemi kifogása nem volt, koncepcionális ügyekben semmit nem tudtunk meg, hogy hogyan is kellene továbblépni. Pedig nagyon örültem volna, ha akár részéről, akár KDNP-s képviselőtársam részéről legalább valamiféle enyhe iránymutatást hallottunk volna, hogy végül is milyen irányokba kellene és lenne célszerű továbblépni.
Ami a szórványhelyzetet illeti, történelmi tény, tisztelt Kelemen úr, hogy a szórványhelyzet nem Trianon eredménye, hanem már a XVIII. század eleji betelepítések; aki egy kicsit is ismeri a magyar történelmet, a török hódoltság utáni állapotot, az ezt a dolgot tudja. Abban pedig, hogy Trianon mit jelentett a kisebbségek életében, nincs vitánk. Ritkán mondjuk ki, hogy Trianon nemcsak a magyar nemzet számára jelentett egy tragédiát, egy szétszabdaltságot, de hasonló tragikus következményekkel járt a magyarországi kisebbségek számára. Ezt nem árt a magyar Országgyűlésben is kimondani, mert nem árt, ha legalább mi, magyarok, akik annyit panaszkodunk, hogy Európa nem mutat empátiát a mi ügyeink iránt, legalább mi mutassunk empátiát mások hasonló sorsa iránt.
Amit még Kelemen úr fölvetett: közigazgatási nyelvhasználat. Ez egy rendkívül reális kérdés, bár ott tartanánk, tisztelt képviselő úr, hogy olyan lenne a magyarországi kisebbségek nyelvállapota, hogy azért dörömbölnének, hogy a közigazgatásban nyelvet kellene használni. S nem azért feltétlenül, mert itt egy asszimilációs politika volt, miként mondják ezt szlovák és más nacionalisták, vádolva ezzel Magyarországot. Úgy látszik, képviselő úr nem tudja, hogy éppen ezért fogalmaz az anyag rendkívül pontosan: nem elmagyarosításról beszélt, hanem elmagyarosodásról - nem az asszimilációról, hanem az asszimilálódásról.
(19.20)
Ezt a magyar nyelv elég világosan kifejezi; mert az elmúlt évtizedekben sem volt az állampolitika rangjára emelt asszimiláció ebben az országban, de végbement egy elmagyarosodás, egy asszimilálódás, amely döntően önként vállalt volt. Ugyanakkor - nem most mondtam ki először, '89-ben mondtam ki, miniszterhelyettesként - rendkívül káros és bűnös volt a Kádár-korszaknak az a döntése, hogy a '60-as évek elején a kisebbségi oktatási rendszert drasztikusan felszámolta; és nem most bátorodtam fel, hogy ezt kimondjam.
Igen, ez ma a magyarországi kisebbségek legnagyobb problémája, és ezen a helyzeten nem tudunk önmagában véve csak iskolával, csak tanárral segíteni. Újra visszatérek a beszédem elejéhez, ahhoz, hogy a nyelv hasznosságát lássák a szülők, tehát hasznosítani tudják a kisebbségiek a nyelvet.
További egyéb tények; én nem akarom, hogy... - a képviselő úr viccel: Dániában egy kisebbség van, a német kisebbség, de Magyarországon tizenhárom kisebbség van. Azonkívül képviselő úr lapozza fel az 1997-es költségvetést: itt tételesen fel van sorolva a tizenegy országos kisebbségi önkormányzatnak a költségvetése, név szerint meg van benne nevezve mind a tizenegy országos kisebbségi önkormányzat. Ne próbáljunk már olyan párhuzamokat húzni, amelyek a legelemibb szakmai összehasonlítások alapját sem állják meg!
Cigányszínház, cigánymúzeum... - képviselő úr, nem arról szól a történet, hogy az Antall- és a Boross-kormány idején létrehozott cigányszínházat vagy a cigánymúzeumot bezárta volna ez a kormány. Sajnos, ennek a kormánynak sem volt elég anyagi eszköze, ereje ahhoz, hogy megnyissa a cigányszínházat és a cigánymúzeumot. De mi nem vádoltuk önöket annak idején, hogy ezt miért nem csinálták meg, mert nem akartunk méltánytalanul ellenzékiként szerepelni annak idején.
Tisztelt Ház! Igazán nem kedveltem, amikor itt sokat történészkedtek ebben a Házban, de azért szeretném megmondani Kelemen úrnak még azt - ami tény, és nem árt, ha némi stúdiumot vesz e tekintetben -, hogy a döntően szlovák lakta Békéscsabára, Tótkomlósra, Szarvasra igenis telepítettek be felvidékieket, mint ahogy tudom, hogy Felső-Bácskába, az én körzetembe pedig nagyrészt a kiűzött németek, a svábok helyére telepítettek be. Úgyhogy nem kellene olyanba is belekötni, ami tényszerűen nem állja meg a helyét.
Ezért nem hiszem, és visszautasítom, hogy bármiféle szellemi gyávaság, vagy sértő megállapítások lennének. Természetesen, mivel ez az első beszámoló, vannak a beszámolónak pontatlanságai; ezeket ki fogjuk javítani, de végül is a történet arról szól, hogy ez a kisebbségi törvény sikeresen megvalósul.
Tisztelt Ház! Én annak a reményében, hogy ez a kisebbségi törvény a jövőben még inkább megvalósul, és testet ölt a magyarországi kisebbségek tevékenységében, kérem, hogy a beszámolót fogadják el; és kérem, hogy a kisebbségi törvény módosításában konstruktív módon vegyenek részt mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselőtársaim. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem