GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Ház! Valóban, a bizottságunk a kormánybeszámoló mellé egy országgyűlési határozati javaslatot is előterjesztett, hiszen formai értelemben csak egy ilyen előterjesztése révén fogadhatja el az Országgyűlés magát a kormány beszámolóját. És itt meg kell emlékeznem - ez persze egy ügyrendi természetű észrevétel - arról, hogy sajnálatos módon az én figyelmemet is elkerülte, hogy leírási hiba történt, amikor a határozati javaslatban betűvel, számmal megjelöltük a kormánybeszámolót. Holott ez nem szokás, és ilyen módon a Magyar Közlönyben nem jelenhet meg egy országgyűlési döntés. Ennélfogva kérem, hogy ezt tekintse az Országgyűlés korrigáltnak, nem létezőnek.
Most tartalmi kérdésekről szeretnék néhány szót szólni. A bizottságunkban a kormány beszámolójáról több mint háromórás vita zajlott. Háromórás vita, amelyen részt vett a kormány több képviselője, a kisebbségi hivatalt felügyelő politikai államtitkár is, a Belügyminisztérium, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium felelős tisztségviselője és természetesen a kisebbségi hivatal elnök asszonya is. Ennél azonban fontosabb, hogy a vitán maguk a kisebbségi vezetők is részt vettek, valamennyi önkormányzat első vagy második számú vezetője, illetve a taxált kisebbségek olyan országos szervezeteinek képviselői, amelyeknek nincsen önkormányzata.
Ennélfogva az Országgyűlésnek arról számolhatok be, hogy elég alaposan kiveséztük ezt az előterjesztést, a beszámolót. Magával a műfajjal kapcsolatban természetesen voltak előzetesen fenntartások, aggályok, mert hiszen egy olyan terjedelmű anyag került a bizottság és most az Országgyűlés elé is, amely, hogy ha minden egyes dokumentációt, amely a kisebbségüggyel és az egyes kisebbségekkel kapcsolatos, belevesznek, több kötetre rúgna. Úgy gondolom, hogy a szerkesztők nagyon tapintatosak voltak a képviselőkkel szemben, amikor ilyen rövidre fogták ezt a tájékoztatót, egyszerűen azért, mert ez egy olvasható terjedelem. És aki valamennyire járatos a kisebbségügyben, a magyarországi kisebbségek problémáiban, az pontosan érzékelte azokat a megjegyzéseket, a felvillanó konfliktuspontokat, amelyek a kisebbségüggyel kapcsolatosan a számunkra fontosak, a törvényhozó számára megfontolásra ajánlatosak.
Valóban az elmúlt esztendőkben - a kisebbségi törvény megalkotása óta eltelt csaknem négy esztendőben - a legfontosabb változás a magyarországi kisebbségek életében az önkormányzatok megalakulása volt: az országos és a helyi kisebbségi önkormányzatoké. Annak idején valamennyien nagy várakozással, ugyanakkor némi kétkedéssel néztünk az önkormányzatiság intézménye elé. Túl vagyunk azon a ponton, amikor ezt egyszerű kísérletnek lehetne már nevezni - ez megfogalmazódott a bizottság ülésén is. Itt a kisebbségi önkormányzatok már az elmúlt, történetileg igen rövidnek tekinthető időszakban is - hiszen nem egészen két évről van szó - bebizonyították az életrevalóságukat; bebizonyították, hogy igenis funkcionális intézményekről van szó, ennélfogva mindenképpen ebben az irányban kell a magyar kisebbségügynek haladnia.
A kérdések egy jelentős része természetesen pénzügyi természetű: a finanszírozás oldaláról a hiányosságokat fogalmazták meg, s ezek általában jogosnak is tekinthetők, miközben - és ezt el kell mondanom - a kisebbségiek, önkormányzati vezetők, más vezetők általában tudatában vannak annak, hogy az ország milyen teljesítőképességgel rendelkezik ezekben az években. És bár a hiányérzetüket megfogalmazzák, a követeléseik rendszerint nem haladják meg a teljesíthetőség határait.
Kritikailag meg kell emlékeznem arról a megszólalásról, amelyet a bizottság ülésén dr. Kaltenbach Jenőtől hallottunk, a kisebbségek országgyűlési biztosától.
(18.00)
Ő szóvá tette alkotmányos kötelezettsége értelmében, hogy a beszámoló bizony másfél esztendőt késett. Ennek okairól a miniszter úr az expozéjában részletesen szólt - nem akarom megismételni. Ez természetesen önmagában magyarázhatja a késést, magát a késedelem tényét nem változtatja meg. Ezt mindenképpen - legalábbis a jövőre nézve és a magunk számára - el kell ismerni. A bizottság ülésén elhangzott az is, hogy a cigányság rosszabbodó helyzetére nagyobb érzékenységgel, több koordinációval kellene megadni a válaszokat, hiszen egyszerre kell tűzoltómunkát végezni, és valamiféle távlatos, koncepciózus politikát megalkotni. Erre is kaptunk válaszokat. Az anyag is tartalmaz erre nézve nem kevés utalást.
Végezetül a tisztelt Országgyűlés engedje meg, hogy én is megemlékezzem arról: a kisebbségügy a kevés dolgok egyike, amelyben itt, az Országgyűlésben nem volt, és nincs olyan lényeges politikai nézetkülönbség az itt képviselt pártok között, amely megkérdőjelezné a benne megnyilatkozó szándékokat. Ez az a közös bennünk, valamennyiünkben - akik az eddig eltelt idő tapasztalati alapján foglalkozunk a kisebbségi törvény módosításával -, hogy ez a módosítás ugyanolyan nagy többséggel, és a kisebbségek rokonszenvének megnyerése után következzék be, hogy aztán az élethez igazítsuk a törvényt - mert az életet amúgy sem tudjuk a törvényhez igazítani. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
