VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Ha jól értem, ön azt mondja, hogy nincs káosz, csak napokig tartó sorban állás, várakozás és dulakodás a különböző, floppyt és nyomtatványt osztó intézmények előtt.
Azt gondolom az is egy válasz persze, ha a kormány egy nyilvánvaló hibáról vagy tévedésről azt állítja, hogy az nincs, nem létezik. Csak erről szerintem meg kellene kérdezni azokat a vállalkozókat, akiknek az idejét most az veszi el a saját vállalkozásuk helyett, hogy ezek előtt az intézmények előtt sorban állnak.
Hadd tegyem ehhez azt is hozzá, hogy azok az egyenlegek, amelyeket ezek a vállalkozók megkaptak, rengeteg esetben rossz és téves adatot tartalmaznak. A Magyar Iparszövetség például kapott egy olyan egyenlegelszámolást, ahol nulla forint tartozásra 1500 forint késedelmi kamatot számolt fel az intézmény.
Én tehát azt gondolom, hogy ebben a kérdésben, mulasztásban a kormányt felelősség terheli, és helyesebb vagy szerencsésebb lett volna, ha a vállalkozók állandó bizonytalanságban tartása helyett ez a kormányrendelet sokkal korábban megszületik, annál is inkább, mert a törvény már júliusban elfogadásra került. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem