DR. DÁVID IBOLYA

Teljes szövegű keresés

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Köszönöm szépen a szót. Remélem, ismeri miniszter asszony azt a nagyon találó mondást, hogy akasztják a hóhért. Ön 1994-ben részt vett abban a bizottságban, talán első vagy második számú vezetője volt ennek a bizottságnak, amely a korábbi kormányzat privatizációs eljárásait volt hivatott kivizsgálni, nem sok eredménnyel, és egyáltalán nem volt látványos eredménye ennek az eljárásnak. Azonban ön most birtokában van egy olyan felügyelőbizottsági jelentésnek, amelyik megállapítja, hogy bárki, aki az ÁPV Rt.-ből kapcsolatba került ezzel a privatizációval, hibát követett el.
Hangsúlyozom még egyszer: ennyi hibát véletlenül nem lehet elkövetni, és ön semmiféle felelősségrevonási eljárást nem tett. A miniszter asszonyt nem köti az, hogy a felügyelőbizottság mit javasol. Ha a miniszter asszony úgy látja, hogy ez a sok felelősség, ami terheli az ÁPV Rt.-t, alkalmas az eljárás megindítására, önt nem köti a felügyelőbizottságnak az a jelentése, ami úgy fejeződik be, mint általában a maffiafilmek, hogy a vizsgálat lezárult, felejtsük el.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem