DR. FARKAS GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

DR. FARKAS GABRIELLA
DR. FARKAS GABRIELLA (MDNP): Köszönöm, elnöknő. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben a sajtóból értesülhettünk arról, hogy több megyében valamilyen címen díjat szednek a termelőktől a megyei agrárkamarák keretében működő gazdajegyzők. Elsősorban az őstermelői igazolványok érvényesítéséről van itt szó, ezt panaszolják az emberek. Én azonban azt is tudom, hogy a gazdajegyzői hálózat rendkívül nehéz körülmények között, eltúlzott mennyiségű feladattal terhelve és nagyon-nagyon aluldotálva működik. Így van ez akkor is, ha a mindössze 540 gazdajegyzőre a költségvetés 800 millió forintot irányzott elő. Ha jól számolom, akkor ez közterhekkel egy gazdajegyzőre vetítve 1 millió 481 ezer forint évente.
Azt tudni kell azonban, hogy éppen a költségkímélés miatt a gazdajegyzők egy jelentős részét vállalkozóként foglalkoztatják. Úgy tűnik, és sokan mondják ezt, hogy a pénz valahol megcsappan az úton, mire leér a megyei agrárkamarákhoz, és valami másra is fordítódik esetleg, mint a gazdajegyzőkre. Azért érzem ezt nagyon súlyos problémának, mert ez az eset is szembeállítja egymással az árutermelést nem vagy alig folytató kistermelőket és az agrárkamarákat, holott az lenne a kívánatos, hogy az agrárkamarák a termelőkkel, a termelőkért tevékenykedjenek, és a termelők magukénak érezzék azt.
Azt szeretném megkérdezni, hogy van-e mód arra, hogy a megyei agrárkamarák közvetlenül kapják a költségvetésből erre a célra egy megyére eső összeget. Köszönöm szépen. (Taps az MDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem