KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER munkaügyi miniszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Valóban jó a hír, hogy a kormány beterjesztésre előkészítette az Európai Szociális Charta ratifikációját, hiszen ez a charta belépőjegyet jelenthet az Európai Unióba. Ez a charta lehetővé teszi, hogy a dokumentum 12 cikkelyének megerősítésével a munkavállalók jogainak, szociális biztonságának megerősítésére sor kerüljön, és egyben ezen a területen igazodjunk az európai normákhoz.
Hazai garanciát is jelent, hiszen - ahogy frakcióvezető úr is fogalmazott - ez nemcsak a már megteremtett törvényi feltételek felsorolását és igazolását jelenti, hanem azt is lehetővé teszi számunkra, hogy programszerűen sorba vegyük, hogy a következő időszakban ahhoz, hogy a charta minél több elemének feleljünk meg - egy szociális Európa minél több követelményét legyünk képesek produkálni -, mit kell még a későbbiekben elvégeznünk. Amikor a kormány erről tárgyalt, vitázott arról, hogy a gazdasági körülményeink mit tesznek lehetővé, hiszen a szándékok és a gazdasági korlátok keskeny, közös ösvénye az, amely kijelöli, hogy a chartából mely pontok vállalhatók.
Nos, jó hír, hogy a minimális, szükséges 10 ponthoz képest - az Érdekegyeztető Tanáccsal összhangban - 12 pont ratifikációját fogjuk javasolni a parlament számára, és ez azt jelenti, hogy bizonyos területeken immáron megvannak a feltételei annak, hogy az európai szociális elvárásokat anélkül is teljesítsük, hogy további lépéseket kelljen tenni. Ugyanakkor bizonyos fontos területeken - mint a munkavállalás körülményeinek biztosítása, a szociális jogok kérdése - ez a döntés, amely a ratifikációról fog születni a parlamentben - remélhetőleg a jelenlévők nagy többségének támogatásával -, egyfajta elkötelezettséget is jelent a kormány, a mindenkori kormányzat és a parlament számára, hogy a szükséges, a szociális területen ma még hiányzó döntéseket meghozza, hogy a gazdasági növekedésből adódó többletet ezen a területen megfelelő prioritások szerint használja fel.
Ez a charta - a szociális charta - ma Magyarországon lehetővé teszi, hogy a munkához való jog, az igazságos munkafeltételekhez való jog deklarációja mellett konkrét lépéseket is vállaljunk a jog területén. Ilyenek ezek sorában a dolgozó nők munkajogi és szociális védelméhez való jog teljes körű biztosítása, többek között a fizetett távollét a gyermek születése előtt - és legalább 12 hét mértékben -, felmondási tilalom az anyaság miatti távollét idejére, a munkavállaló nők foglalkoztatási korlátozása éjszakai műszakban, illetve bányászati és egyéb veszélyes munkakörök tilalma.
(15.20)
Csak példaként akartam említeni azt a részletezést, amely ma egy-egy jog mögött és egy-egy garanciavállalás mögött áll. Nyilván cikkelyrészletességig kell majd vitát folytatnunk itt, a parlamentben arról, hogy is lehet majd egy következő időszak kormányprogramjában ezeket a hiányzó feltételeket a ma meglévő feltételekkel kiegészítve úgy megteremteni, hogy a jogok teljes értékűek legyenek a gyakorlatban is, a jogok ne csak papíron jelentsenek garanciát a kívülállók számára. Tehát amikor az ország kormányának évente el kell számolnia a nemzetközi közvélemény előtt az uniós szociális jogok teljesítéséről, akkor immáron nemcsak a deklarációkkal, hanem a hazai gyakorlattal is szembesíteni tudjuk ezeket az elvárásokat, így bizonyítva, hogy Magyarország a szociális Európához tartozik, s mint a szociális Európának egy leendő tagja, már ma is megtesz mindent annak érdekében, hogy a maga területén is kemény munkával és programmal biztosítsa az Európai Unióban a fejlett országok színvonalát ezen szociális jogok érvényesítésekor.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem