MÁDAI PÉTER

Teljes szövegű keresés

MÁDAI PÉTER
MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszter asszony családról beszélt. Eszembe jut egy történet... Hirtelen beteg lesz az édesanya, kórházba kerül, az édesapa ott marad a három gyerekkel, és megkérdezi a vacsoránál: gyerekek, vacsorát kértek vagy 100 forintot? Természetesen a 100 forintot kérik. Hajnalban, korgó gyomorral, alig várják, hogy jöjjön a reggeli, leülnek, és az édesapa megkérdezi: reggelizni szeretnétek? - Igen. - 100 forint.
Nos, valahogy úgy érzem, hogy ami tegnap történt, az ezt tükrözi. Folytatása az én jelentésem szerint: a család úgy dönt, hogy kivizsgálják az ügyet, és az édesapa úgy dönt, hogy ő lesz ennek a vizsgálóbizottságnak az elnöke. Innentől kezdve, azt hiszem, hogy a családban sincs demokrácia.
Egy másik dologra szeretnék még utalni, ami ide kapcsolódik. Egy héttel ezelőtt a magát demokratának nevező fórum egyik képviselője a geszti Tisza-mauzóleum ügyében emelt szót. Ez tisztességes dolog. A képviselő úr azonban kijelentette, büszke arra, hogy házelnökként annak idején erőszakkal letört minden alulról jövő, demokratikus kezdeményezést, és büszke arra, hogy erőszakkal kivezettette a parlamentből az ellenzéket. És innentől kezdve a két dolog összeillik.
Nem NATO-ról, nem alkotmánymódosításról beszélünk, hanem arról a kizárólagos jogra való törekvésről, amit nem kapott meg a kormánypárt a választóktól: hogy ellenzék nélkül, saját szája íze szerint kormányozza ezt az országot. Azt hiszem, ez a vita lényege, és mindaddig, amíg másról beszélünk, azt gondolom, önök mellébeszélnek.
Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
(10.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem