DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az lesz a mondanivalóm vége, hogy tisztelettel kérem a kormányt, hogy vonja vissza most ezt a javaslatát, gondolja végig a kormány, gondolja végig az Országgyűlés, gondolja végig az ország, gondolja végig az, akinek hozzáadnivalója van ehhez. Miért is mondom ezt? Azért, tisztelt Ház, mert az arányok olyanok, hogy torznak látszik - torznak látja a nemzet, torznak látja ez a Ház, de engedtessék meg, hogy magamról beszéljek először egypár percig: én torznak látom. (Derültség az MSZP padsoraiból.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Én itt ültem, ebben a Házban, amikor Nagy Imre is itt ült, 1945-46-47-ben, képviselőtársak voltunk, és jó barátok voltunk. Imre bátyám és János sok mindent együtt csinált.
(18.40)
Ő az agrárdolgokkal foglalkozott a Magyar Kommunista Párt részéről, én pedig a Magyar Parasztszövetség és a Független Kisgazdapárt agrárdolgaival foglalkoztam. Tehát majdnem naponta, de hetenként voltak dolgaink, amiket együtt csináltunk, és igen kellemes, mondhatnám, joviális és baráti módon. Nem azt jelenti, hogy nem voltak viták, persze, hogy voltak, azonban Nagy Imre és magam és még jó néhányan a munkánk nagy része abból állt, hogy a meglévő és fölmerülő zavarokat oldjuk meg, helyi zavarokat, olyasmit az agrárium szférájában, amiről Varga László képviselő úr, képviselőtársam említést tett az egyházi szférában. Én közgazdaságtannal, az agráriummal foglalkoztam, Nagy Imre is azzal, tehát ezen a réven igen sokat voltam vele. Engedtessék meg, hogy azért mondjam ezt, mert hallottam ott mosolyt, hogy hogyan jön ez a Horváth János ahhoz, hogy Nagy Imréről beszéljen.
Tisztelt Ház! Amikor először én vele találkoztam '45. februárban, nyomban ezek voltak a témák - és hány alkalommal?! Aztán a szövetkezeti törvényben 1946-ban én voltam a szövetkezeti törvény előadója; akkor a Magyar Országgyűlés másképpen hozott törvényeket, képviselők nevével került be, én voltam a szövetkezeti törvény előadója. Persze a kormány támogatta is, Nagy Imre képviselte a Magyar Kommunista Pártot ebben, s hónapokig tartó vita és beszélgetés - és létrejött a törvény. Aztán amikor 1946 vége felé arról volt szó, hogy ez hogyan is valósul meg, akkor egy egyezmény jött létre, hogy elmegyünk négyen Keletre és Nyugatra, és megnézzük, hogy ez hogyan néz ki. Nagy Imre volt a Magyar Kommunista Párt részéről, Horváth János volt a Parasztszövetség és a Kisgazdapárt részéről. Végül is én nem utaztam, mert a szövetkezeti törvény itt a Házban éppen az utolsó hétben volt, és itt kellett maradnom mint előadója. Nagy Imre Kiss Sándorral ment el Párizsba és Koppenhágába és Svájcba, azonban az eredményeket együtt szűrtük tovább.
Engem aztán koncepciós perben becsuktak három és fél évre, abból négyet leültem. (Derültség.) De amikor kiszabadultam 1951-ben, két évvel később, tisztelt Ház, engedtessék meg, emberekről van szó, és Nagy Imréről, úgy látom, torzabb a kép, mint amit ő megérdemel, és amit a magyar nép megérdemel róla. 1954-ben én börtönből kiszabadult segédmunkás voltam gyárban, de mint jó sakkozó, jegyet kaptam a Zeneakadémiára Kodály bemutatójára, a Zrínyi imájára, "Ne bántsd a magyart!" - ki emlékszik rá? talán senki -, amikor bemutatták Kodálynak azt a művét. Jött a miniszterelnök az első sorból, és megismert, azt mondta: János, tudom, hogy kiszabadultál a börtönből, hát gyere, szükség van rád! A miniszterelnök hívott, mondtam neki: Imre bátyám, ne hívjál, én beteg vagyok, nekem nem jó a szívem. Azt mondja: tudom, ez egy kifogásod, de azért gyere! Ez '54-ben volt. '56-ban a forradalomban megint közel voltunk, ismételten beszélgettem vele, megbízott, amikor létrejött a Magyar Közgazdasági Újjáépítési Tanács, ahol Kerék Mihály, Farkas Ferenc, Bibó István, jó sokan jelen voltunk, nyolcvan ember, Göncz Árpád volt a titkára, és még mondhatnék neveket, akikre talán önök emlékeznek. Akkor elhoztam a jelentést, a beszámolót este, s Nagy Imre és Tildy Zoltán azt mondták, most vállald el, ideiglenes elnöke legyél, és egy csomó feladatot kaptam nyomban.
Tehát az a közeli munka éveken át, amíg Nagy Imrével együtt voltam, kényszerít arra, tisztelt Ház, hogy kérjem az Országgyűlést, hogy az ő emlékét gondoljuk meg, és ne ilyen sibboletszerűen, ilyen vezércikkszerű vagy ilyen könnyű politikai micsodára használjuk, mert most ennek van az ideje. Értem én azt, hogy dolgokat akkor kell csinálni, amikor megérik rá az idő, de erre most így nekünk nem érett meg az idő; hogy miért nem, azt nyilván majd képviselőtársaim mondják, Varga képviselő úr már adott egypár jelzőt, és mások is fognak - azonban Nagy Imre olyan szimbóluma a magyar XX. századnak! Engem 1956-ban a forradalom utáni napokban éppen Bibó és Farkas Ferenc és Kovács Béla beszéltek rá, hogy menjek Nyugatra, és mondjam el New Yorkban és Washingtonban mint egy szemtanú, mert mondták: János, te tudsz angolul! És voltak korábbi nemzetközi kapcsolataim már az előző parlamenti létemből. Elmentem ideiglenesen, nem volt módom hazajönni, negyvenegy évig tartott, azonban amíg jártam a világot, mert sokat jártam a forradalom és szabadságharc után a világot, állandóan, Tokiótól Los Angelesig és szerte a glóbuszon Nagy Imréről kellett vallanom, mert azt akarta hallani a világ, és én tettem, és úgy, ahogy az az ember volt, az a tudós professzor, az a mélyen érző ember, azzal a jó humorával, és minden, ami ő volt.
Tisztelt Ház! Ezt a Nagy Imrét most aprópénzre váltani - engedtessék meg, hogy ezt a kifejezést használjam - nem illik egyrészt, és nem is jó hatású. Több ő annál, nem szabad mondanom, de azt mondom: többet ér ő annál a magyar történelemnek, a magyar örökkévalóságnak, semhogy igen gondosan, igen alaposan megfontolva, nemzeti konszenzussal, egyetértéssel emeljük föl oda, ahol ő van úgyis; Rákóczi, Hunyadi és Kossuth és Széchenyi - tehát oda tartozik ő. Nem lehet az, nem hasznos az, hogy vitázunk erről.
Mécs Imre képviselő úrnak igen-igen megköszönöm, hogy hozzám fordult, mert hiszen annyi mindenben egyetértünk mi is. Őt a kommunisták akarták fölakasztani, engem a nyilasok ítéltek halálra, de hát a zsarnokság évszázada volt, és túléltük. Százan meg ezren, bajtársaink nem élték túl. Mécs Imre és Horváth János tanúskodik arról, amit túléltünk. Az, hogy most én nem követem Mécs Imre képviselőtársam hívását ebben a kormányjavaslatban, része annak, hogy emberek és törvényhozók vagyunk, és dolgokat különbözőképpen is láthatunk, ami nem változtatja meg azt, hogy a zsarnokság, a tirannizmus tanúi vagyunk, Mécs Imre képviselő úr, és úgy látom, az a mi első hivatásunk, hogy hűségesen és pontosan beszámoljunk erről a magyar népnek és a magyar nép törvényhozóinak. A mi szerepünk itt egészen különleges, mert hiszen meg lettünk választva.
(18.50)
Befejezésül, tisztelt Ház, engedtessék meg, hogy kérjem magunkat, bennünket, a kormányt, hogy legyen méltó Nagy Imre-emlékezés, érdemrend, sok minden, különböző dolgok. Azonban mi most erre nem vagyunk alkalmasak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tehát tisztelettel kérem most a visszavonását azzal, hogy nézzük meg, tanulmányozzuk, és jöjjön ide ez a javaslat vagy más javaslat, amikor készek és méltók vagyunk a vele való foglalkozásra.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
