DR. TOLLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mécs Imre szavai után nehéz elfogódottság nélkül szólni ennek az érdemrendnek az alapításáról (Moraj a Fidesz és az MDF soraiban.), és elsősorban azért, mert teljes meglepetés volt számunkra az alkotmányügyi bizottságban, hogy ellenzéki képviselőtársaink egy emberként ellene szavaztak ennek a törvényjavaslatnak.
Hivatkoztak olyanokra, mint hogy nem méltó a frakciónk az előterjesztésre; nem méltó ez a Medgyessy Péter által vezetett kormány az előterjesztésre. Ugyan kérdem önöket, hogy miért nem méltó. Ez a frakció volt az, amelyik 1994 és 1998 között törvényben javasolta Nagy Imre emlékének megörökítését, és akkor azok, akik lelkesen vagy mélyen meghatva vagy politikai alkalomként felhasználva ott voltak Nagy Imre és társai újratemetésén, ezt a törvényt nem szavazták meg. Olyanok nem szavazzák meg ezt a törvényt vagy nem kívánták megszavazni ezt a törvényjavaslatot, akik Nagy Imre életútjáról semmit vagy alig tudnak; olyanok, akik verbálisan azonosultak sokszor Nagy Imre emlékével, általában október 23-ai ünnepségek alkalmával, de egyetlen alkalommal nem azonosultak szellemével, a nemzeti megbékélés gondolatával, sokszor itt a parlamentben sem, napjainkban meg különösen nem.
Mi a szocialista frakció részéről megbékélésre hívjuk önöket, ennek a kitüntetésnek az alapítása okán is. Hiszen ez a kitüntetés nem másról szól és nem másokról szól és csak azoknak adományozható, akik a Magyar Köztársaság érdekében hazafias helytállásukkal példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló módon, a társadalmi párbeszéd, a társadalmi béke, a nemzet egységének megvalósítása, a békés rendszerváltozás megteremtése érdekében fejtettek ki tevékenységet.
Uraim! Ez bárki lehet. Legyen példamutató személyiség, legyen olyan, aki ezen az oldalon vagy a másik oldalon ül, vagy oda kötődik, vagy ide kötődik, ehhez az oldalhoz, de ezért tegyen. És mi együtt annak érdekében tehetünk a legtöbbet, ha ezt a törvényjavaslatot támogatjuk, és lehetővé tesszük, hogy a tiszta nemzeti megbékélés jegyében együttműködjünk abban, hogy arra méltó személyek ehhez az érdemrendhez jussanak.
Ehhez kívánunk önöknek toleranciát, békességet, és kérjük, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem