DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy érzem, egyike vagyok azoknak, akik még élnek, akik Nagy Imrével beszéltek, sőt vitáztak, amikor 1948. február 8-án magához hívatott és kérte, hogy ne mondjak el egy interpellációt egy pap megveretése ügyében, mert óriási botrány volt aznap reggel a parlamentben. A Kommunista Párt tagjai meg akarták verni Moór Gyula jogfilozófiai tanárt, mert azt mondotta, hogy a magyar nép akaratának egyetlen szabotálója van, és odamutatott: a Magyar Kommunista Párt. Borzalmas botrány volt, és Nagy Imre azt mondta, hogy ne fokozzam az én interpellációmmal, hiszen egy papot vertek meg, Nagykarácsonyszállás plébánosát, Hatvani Sixtust, mise után, árokba dobták, leköpdösték, megrugdosták, mert nem ment el a Kommunista Párt gyűlésére. Tizenöt perces beszélgetésünk volt, és azt mondottam Nagy Imrének: elnök úr, elhalasztom az interpellációt; szíveskedjék megígérni, hogy Magyarországon többet nem vernek meg papot. Rám nézett, hosszan, és ezt mondta: fiam, ezt sajnos nem tudom megígérni. Nagy hatással volt rám. Én azt mondtam: akkor elmondom az interpellációt. El is mondottam, enyhébb szöveggel, de nagy viharok között, és utána azt mondtam a barátaimnak: ez egy magyar ember, ebben van érzés, és emberi megítélésemben ritkán tévedtem, hogy őt érdekli nemcsak a párt, hanem a magyar nép sorsa.
Nagyot fordult a világ, eljött 1956, hallottuk az eseményeket, Kardinál bíboros, Mindszenty bíboros neve is előfordult, hogy őt kívánták; világos, hogy egy politikai vezető csak civil lehetett. A bíborosnak meg kellett nyugodni abban a helyzetben, ahol volt, hiszen ő volt az egyetlen embere Magyarországnak, akit a '47-48-as Szent István-i körmeneten 200-250 ezer ember önként követett.
(18.30)
Mellettem volt akkor, aki még a Kommunista Párt tagja is volt, Hirös Sándor, akitől kérdeztem, miért jöttél, azt mondta: egyetlen igaz ember van, azért jövök el, mondta, a körmenetre.
Ma a Nagy Imre-érdemrend alapításáról és lényegében odaítéléséről van szó azoknak, akik erre érdemesek. Nagy Imre élete és áldozata a magyar történelem lapjain van, vita nem is fűződhet hozzá. Az 1994-es megnyitó beszédemben, mert az értékeket nézem, nem azt, ki honnan van, őt megemlítettem, külön azért, mert tudom, hogy mit tett a magyarságért, ugyanakkor figyelemmel kísérem azt, hogy kik akarják kihasználni őt a magyarság nevében. Ugyanolyan értékelmélettel és ugyanolyan őszinteséggel kell arról szólni, hogy mi ennek valóban a célja: Nagy Imre emlékének a megőrzése, ami helyes, vagy pedig a kihasználása azok érdekében, akik Nagy Imre nevén akarnak megtisztulni attól a bűntől, amit elkövettek a magyarság ellen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Úgy van!)
Az a cél, az a meghatározás, hogy a társadalmi békét elősegítő párbeszéd és a békés rendezés elősegítése: igen tisztelt Országgyűlés, nem szabadna ilyen szöveget az Országgyűlés elé vinni, egyrészt azért, mert ez lényegében mindnyájunk kötelessége; másrészt pedig akik kormányon vannak, azoknak kettős kötelessége; harmadsorban ez nem is érdem, ez kötelesség. Olyat kellett volna odaírni, amennyiben már bizonyos feltételeket szabunk, hogy azok és csak azok kapják, akik igazolják, hogy a magyar nép érdekében politikai és közéleti működésük során igazoltan megvédték a nemzeti keresztény értékeket, és az embertársaikat segítették - ez lehet cél azért, mert ez pozitív a nemzet mellett. Ami itt meg van jelölve a szövegben, az olyan tág, amit mindenkinek oda lehet adni, és mondhatnám: osztogatása és kihasználása Nagy Imre nemes nevének.
Van azonban ennél szomorúbb eset, kettő is; hallottuk itt, a felszólalásokban, hogy a kuratórium - nagyon helyesen -: a Tudományos Akadémia, az Országgyűlés elnöke, a köztársasági elnök - ez mind helyes -, a Nagy Imre Társaság, a Nagy Imre Alapítvány. Egy nagyon kényes kérdést említek meg, és ezt kötelességem megemlíteni: hol van a kuratóriumban az 1956-os szabadságharcos szövetség, hol van? Tudni kell, és itt van a nagy különbség, megemlítette a felszólaló, hogy annak idején nem szavaztuk meg a Nagy Imre-emléktörvényt; nem Nagy Imre személye miatt, hanem azért nem szavaztuk meg akkor, mert együtt kell említeni minden esetben Nagy Imrét és a forradalom fiatal áldozatait, hősi harcosait, mert Rákóczi maga intézte és vezetője volt a felkelésnek. Kossuth maga volt a forradalom vezetője, de Nagy Imre (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Esze Tamás.) nem volt kezdeményezője - a magyar fiatal szabadságharcosok, forradalmárok kezdték, és Nagy Imrét irányította a forradalom. Ez nem helytelen, ez tény, és azért kértük akkor, és említjük mindig, hogy a kettő összefügg, nem lehet elválasztani Nagy Imrét, nem lehet egy pártnak, a Kommunista Pártnak vagy a Szocialista Pártnak kisajátítania - együtt van a magyar szabadságharcosokkal és a magyar forradalmárokkal.
Továbbmenve: nagyon helytelen a törvényjavaslatban az a szöveg, ha elolvassák az indokolásban, hogy a magyar forradalomnak természetesen az emléke és a hőse Nagy Imre, de ebben az indokolásban 2002. július 9-én csak ez van: magyar forradalom; 2002. július 9-én, 46 évvel 1956 után, és kimaradt a szabadságharc. Miféle javaslat ez, hogy lehet kihagyni egy törvényjavaslatból a magyar forradalmat, illetve szabadságharcot? Aki ezt kihagyta, az vagy tájékozatlan, vagy önkényes, vagy nem érdekli a nagy történelmi esemény, csak egy politikai érdemrendet akarnak alapítani (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van!) valakiknek a javára.
Nagy Imrének a legnagyobb, mondhatnám, nemcsak magyar, de nemzetközi történelmi jelentősége az, hogy 1956. november 1-jén függetlenné, szabaddá tette az országot. Kevés embernek van meg ez az irat: 1956. november 1-je, ez volt az első telex, ami bejutott az Egyesült Nemzetekhez, hatalmas nagy feltűnést keltett; és ebben az '56. november 1-jei írásában, nem a miniszterelnök, mert akkor nem volt miniszterelnök, hanem a Minisztertanács elnöke volt, így nevezték, azt írta: Magyarországot semlegesnek nyilvánították, és kiléptek a Varsói Szerződésből. Ezzel lett Magyarország a forradalommal, '56. november 1-jén szabad és független ország, ha három napig is, de az volt.
Nem lehet semmiképpen elszakítani a magyar forradalmon belül a szabadságharcot. Nagy Imrének nagy küzdelme volt az akkori Kommunista Párttal vagy egyes ott maradt embereivel, mert másnap, november 2-án óriási erejű táviratot küld, hogy a szovjet csapatok jönnek be, és segítsen az Egyesült Nemzetek. És amiről kevesen tudnak: 1956. november 3-án, itt az utolsó távirata, amiben azt írja, hogy a szovjet delegátus állandóan azt mondja, hogy ő nem a Minisztertanács elnöke, és nem egyezik vele a Kommunista Párt, meg egyebek - természetes, hogy nem egyeztek vele az árulók és azok, akik ellene voltak -, s kijelenti, hogy mindent, amit mondott november 1-je óta, azt a magyar nép nevében mondta.
Tehát amikor az igen tisztelt kormány előterjeszt egy törvényjavaslatot, és a törvényjavaslatból kihagyja a forradalom mellett a szabadságharcot, akkor azt kell mondanunk, hogy ez ismételten vagy félrevezetés, vagy pedig olyan súlyos tájékozatlanság, hogy nem alkalmas arra, hogy ilyen érdemrendre előterjesztést tegyenek.
Igen tisztelt Országgyűlés, épp ezért, miután úgy érezzük, hogy ez nem Nagy Imre-érdemrend, hanem a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kihasználása Nagy Imre történelmi nevének és Nagy Imre történelmi személyének, nem (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Idő!) utolsósorban etikailag és erkölcsileg nem tartjuk alkalmasnak a jelenlegi miniszterelnököt arra, hogy ő előterjesztést tegyen a Nagy Imre-érdemrendre. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Úgy van! - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Lejárt az idő!)
