HEGYI GYULA
HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Horváth János képviselőtársammal többször el szoktam beszélgetni, és sok mindenben egyetértünk, de megmondom őszintén, a mostani érveit nem értettem meg. Nem is jutottam el odáig, hogy egyetértek-e velük vagy sem, hanem egyszerűen nem értettem meg. Azok az érvek, amiket megpróbált elmondani az ellen, hogy létrehozzunk egy Nagy Imre-díjat, ne haragudjon képviselő úr, számomra felfoghatatlanok. Ön Kossuth nevét említette. Van egy Kossuth-díj is. Ön talán tagja volt a parlamentnek akkor, amikor ezt beterjesztették. Őszintén szólva nem tudom, ki terjesztette be, lehet, hogy Rákosi Mátyás, lehet, hogy az akkori Kommunista Párt, lehet, hogy a Kisgazdapárt, de ez elmúlik, a Kossuth-díj pedig megmarad. Azóta rendszerváltás történt, és a Kossuth-díjat adományozzuk, azoknak hála, akik annak idején beterjesztették, hogy legyen egy ilyen díj.
Ha Nagy Imrét tiszteljük, akkor megszavazzuk ezt a díjat, amelyet egyébként nem az alapító neve fémjelez, hanem az, akinek ajándékozzák. Ha olyanoknak fogják ajándékozni, akik méltók rá, akkor a díjnak tisztessége lesz, de ha, ne adj' isten, olyanok kapják, akik nem méltók rá, akkor bárki terjesztené be, a díjnak semmi értelme nem lenne.
Erre a vitára készülve - mert sejtettem, hogy ki fog törni egy ilyen vita - elhoztam magammal egyik kedvenc könyvemet, Bill Lomax "Magyarország 1956" című könyvét, amit 1990 előtt szamizdatban is kiadtak, ez a kiadvány is 1989-ből származik. Ő azt írja ebben, hogy az '56-os forradalmárok Magyarországon olyan rendszert akartak, amely demokratikusabb a kapitalista Nyugatnál és szocialistább a kommunista Keletnél. Ez nyilvánvalóan ábránd volt, szép álom volt, a baloldalé és a jobboldalé egyformán. Mi biztos nem akarjuk kisajátítani, hanem azt mondjuk, a mi örökségünk, ugyanannyira, mint az önöké, és ilyen értelemben a nemzet közös öröksége.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
(19.20)
