ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): A Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum frakciója sürgős tárgyalást kérve kezdeményezték a napirend kiegészítését hat előterjesztéssel. A két frakció a szükséges aláírásokat is csatolta. Most ezekről az indítványokról vita nélkül határozunk, a Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény módosításáról szóló T/29. számú, Rogán Antal képviselő úr által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás. - Dr. Répássy Róbert: Látható többség! - Moraj a Fidesz padsoraiból.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el. Rogán Antal frakcióvezető-helyettes úr kért ügyrendben szót - feltételezem, hogy ismételten a gombnyomásos szavazásra tesz indítványt. Frakcióvezető-helyettes úr, öné a szó.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem