SZALAY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Az előző kormány által alkalmazott autópálya-építési módszerről - melynek, tudjuk, a lényege az volt, hogy közbeszerzési eljárás nélkül, versenyeztetés nélkül épített autópályákat - három dolog bizonyosan elmondható: egyrészt az, hogy mindez nem felelt meg az európai uniós gyakorlatnak, amely közbeszerzési eljárást ír elő ilyen esetekben; hogy nemhogy nem olcsóbban, hanem egyenesen drágábban, legalábbis az infláció emelkedését, az infláció szintjét meghaladó drágulással épültek az autópályák; valamint elmondható az is, hogy az európai uniós elvektől való eltérés következtében társfinanszírozáshoz, az Európai Unió segítségéhez így nem juthattunk hozzá.
Ebből azután következik az, hogy a magyar állampolgárok duplán is rosszul jártak ezzel a módszerrel, rosszul jártak a magyar adófizetők, akiknek adóbefizetéseiből kellett pótolni a kieső európai uniós támogatást, de rosszul jártak a magyar vállalkozók is, akiknek a nevében történt állítólag ezen módszer alkalmazása. Hiszen a közvetítői lánc végén az a magyar kis- és középvállalkozó, aki végül elvégezhette a maga fizikai valóságában az autópálya-építés különféle részeit, tulajdonképpen jó pár évvel ezelőtti árszinten volt kénytelen dolgozni, magyarul: azt kizsigerelték, és jó pár esetben a tönk szélére vagy éppen csődbe juttatták.
Ezért tehát elmondhatjuk, hogy drágán épültek az útjaink, és mi mindenképpen ezen a módszeren változtatni fogunk, mert (Az elnök jelzi az idő leteltét.) az új kormány hivatalba lépésétől csak versenyeztetéssel fognak tovább épülni az autópályák. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem