JUHÁSZ FERENC

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha jól értettem képviselő urat, azt mondta, ha és amennyiben nem módosítanánk a Gripen-szerződést, akkor megoldhatnánk Magyarországon a munkanélküliség problémáját, a teljes laktanya-rekonstrukciós programot és sok minden mást. (Nagy zaj az ellenzéki oldalon.) Ha ez így van, akkor azt gondolom, hogy a rendes kerékvágásban... Elnök úr, szót kérnek a kollégák, nem tudom, hogy ez-e a módja a szókérésnek. (Nagy zaj. - Dr. Répássy Róbert: Bátran! Bátran!) Szóval, ha a rendes kerékvágásról van szó, tisztelt képviselőtársaim, akkor önöknek nem kellett volna az ország költségvetésének terhére 147 milliárd forintos üzletet kötni. Ha a rendes kerékvágásról beszélünk, akkor önöknek is el kellett volna gondolkozniuk ugyanazon, mint amin a csehek meg a lengyelek is elgondolkoztak, hogy tudniillik szükség van-e arra a repülőgépre, amelyet a svédek már maguk is leszerelnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Igaza van Simicskó képviselő úrnak abban, hogy modern a repülőgép, annyira, hogy a svédek tíz éve használják, és most akarják nekünk átadni. Ebből a szempontból talán mérlegelniük kellett volna akkor, amikor megkötötték a szerződést, hogy a következő négy esztendőben 147 milliárd forintot kellett volna kifizetnie Magyarországnak erre a repülőgéptípusra. Azt gondolom, ha önök egy ekkora összegre kötelezettséget vállaltak, akkor olyan típust kellene beszereznünk, illetve bérelnünk, amely valóban használható.
Tisztelt Képviselőtársam! Én arra gondolok, hogy Európában lehetne használni és Magyarországon. Ha ön a délszláv válság idején megnézte, hogy mit csinálnak a katonai repülőgépek, akkor azt látta, hogy messze olcsóbb a repülőgépek működtetése, ha folyamatosan a levegőben repülnek, szemben azzal, amikor le-fel szállnak, ráadásul így a katonai képességeik is növekednek. Nagy kár, hogy ön nem vett részt bizonyos vitákban, mert akkor hallhatta volna - és valamennyi képviselőtársunk hallhatta volna -, hogy milyenek az érvek a repülőgép mellett.
Mindamellett szeretném önöknek elmondani - amennyiben persze kíváncsiak rá -, hogy nem állapodtunk meg a svédekkel a repülőgép bérletének növeléséről, nem állapodtunk meg a svéd partnereinkkel abban, hogy ezek a repülőgépek utántölthetősek lesznek. Vizsgáljuk annak a lehetőségét, képviselő úr, hogy egy önök által elrontott rossz szerződést hogyan lehetne feljavítani, hogyan lehetne az ország gazdasági teherbíró képességéhez megfelelő törlesztést biztosítani.
Önök, képviselőtársaim, olyan szerződést kötöttek a parlament és a honvédelmi bizottság tájékoztatása nélkül, amely a jövő esztendőben mintegy 35 milliárd, majd az azt követő esztendőben szintén 35 milliárd forintos kiadást jelentett volna az adófizetők számára. Hogy, hogy nem, akkor nem volt ez a nagy felhang, és nem sajnálták a pénzt, míg most, amikor egy valóban elfogadható konstrukciót keresünk, akkor gondolkodnak el rajta.
Mindemellett szeretném tájékoztatni önöket, hogy ha és amennyiben a svéd partnereink állásfoglalása alapján a szerződés módosítására lehetőség nyílik, akkor - ellentétben a korábbi időszakkal - teljesen természetesen keresni fogjuk a honvédelmi bizottság és a parlament együttműködését és támogatását. Még egyszer mondom, olyan repülőgépet szeretnénk, amely szeptember 11-e függvényében és annak figyelembevételével Magyarországon használható, finanszírozható, és nem kerül olyan pluszköltségbe, mint ahogy azt önök állítják. Megjegyzem - ha visszatérhetek a kezdő mondatomhoz -, az eredeti kerékvágás az lett volna, ha ezt a szerződést önök nem kötik meg.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem