DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő ajánlásban négy pont szerepel, mind a négyet az alkotmányügyi bizottság terjesztette elő, kényszerűen, hiszen az általános vitában elhangzott, hogy a kérdéskörre vonatkozó részeket az ellenzéki képviselők nem hajlandók megszavazni, ezek egy része kétharmados, és valóban fontosnak tartottuk, hogy az ítélőtáblák felállhassanak a törvényben meghatározott időben, és ehhez szükséges a törvényjavaslat többi részének az elfogadása. Ezt az akadályt kívánta elhárítani az alkotmányügyi bizottság, amikor beterjesztette ezeket a javaslatokat.
Ezekkel a javaslatokkal tartalmilag természetesen nem értünk egyet, hiszen ez a javaslat lett volna az, amelyik betetőzte volna azt a folyamatot, amely valóban 1990-94 között indult el, ahogy Isépy Tamás képviselőtársam mondta. Azzal persze nem értek egyet, hogy a javadalmazási rendszernek az alapjait akkor fektették volna le, hiszen az igazságügyi reform alapvetően a bírák jogállására vonatkozó rendelkezéseket is megváltoztatta, de bizonyos szempontból valóban jelentős lépések történtek, főleg a pályakezdők vonatkozásában; és a '94-98 közötti parlamentre várt az a feladat, hogy a törzsgárdát is megerősítse, hogy a nagyobb tapasztalattal rendelkező bíráknak, ügyészeknek is legyen érdemes ott maradni a bírói, ügyészi pályán.
(15.30)
Természetesen az a javaslat, amelyet most kiteszünk majd ebből a törvényjavaslatból, meghagyta volna az Országgyűlés hatáskörét. Természetesen az Országgyűlés hatásköre a költségvetés elfogadása.
Az azonban nem mindegy, és ebben vitatkoznék a nagyon tisztelt képviselőtársammal, nagyon nem mindegy, hogy ki terjeszti be ezt a javaslatot. Egyébként nem példa nélküli a magyar jogrendben, hogy nem a kormány terjeszti be a költségvetés egy részét, hiszen az Alkotmánybíróságra a jelenlegi javaslattal teljesen azonos szabályok vonatkoznak. Elmondtuk az általános vita során is, hogy nem mindegy, hogyan dől el a bírósági, illetve az ügyészségi költségvetés sorsa, hogy a parlament előtt olyan javaslat van, amellyel teljes mértékben egyetért a bírák szervezete, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, illetve a legfőbb ügyész, vagy a kormány azt már megváltoztatva nyújtja be, és azt kellene itt megváltoztatni. Egészen másról van szó akkor, amikor a költségvetési vitában kellene valakinek amellett érvelni, hogy miért nem akarja megadni azt a bíráknak, illetve ügyészeknek, amit a javaslat tartalmaz.
Arról beszélt Isépy képviselőtársam, hogy a bíróságok nyomást gyakorolhatnának. Talán jó lett volna, ha a Fidesz és az MDF képviselői megkérdezik a bírák véleményét erről a törvényjavaslatról, megkérdezik az ügyészek véleményét erről a törvényjavaslatról - akkor talán más álláspontot képviselnének.
A kormányprogramunk tartalmazza ezt a megoldást, ezért természetesen egy külön törvényjavaslatban benyújtottuk, és csak abban bízom, amit a nagyon tisztelt képviselőtársam és államtitkár elődöm szokott Bismarcktól idézni, miszerint csak az ökör következetes. Hátha a Fidesz is megváltoztatja a véleményét, és azt a másik törvényjavaslatot, mely teljesen a bírák és az ügyészek érdekét szolgálja, a bíróságok függetlenségét szolgálja, el fogják majd fogadni. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem