DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN

Teljes szövegű keresés

DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN
DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor végigolvastam a környezetvédelmi bizottság szeptember 30-ai ülésének jegyzőkönyvét, egy dolog jutott eszembe, hogy a környezetvédelmi bizottságban azért még mindig, akármilyen nagy politikai viták vannak, a mottó csak az lehet, hogy esélyt a környezetnek, esélyt az embernek.
Amikor 30-ára összehívta az elnök úr a bizottsági ülést, jól tette, hiszen így a keddi kézhezvételtől számítva azért volt módja a bizottságnak áttekinteni ezt a törvényjavaslatot. Természetesen felmerült annak a problémája, hogy a tájékoztató kicsit késve érkezett meg, de én is képes voltam ebédfőzés közben azért vasárnap ezt áttekinteni, gondolom, másnak is volt erre lehetősége. (Derültség.) Nagyon finom volt az ebéd, ha az urak erre kíváncsiak. (Derültség és taps.) Legközelebb hozok belőle kóstolót.
A mi bizottságunk a szakirányú feladatainknak megfelelően és ahhoz illeszkedően, bár nagyon jó szívvel hallgatta az előterjesztő általános megjegyzéseit a törvényjavaslatról s annak szellemiségét bemutató szavait, de azért elsősorban mégis a környezetvédelemmel szorosabban összefüggő kérdésekkel ostromoltuk a jelen lévő képviselőket, és az ilyen irányú módosításokat is értékeltük. Azt megállapítottuk, hogy a környezet védelme szempontjából sem közömbös, hogy a törvényjavaslat általában csökkenti a vállalkozások terheit, ösztönzi a beruházásokat és a befektetéseket, és joggal reméljük, hogy a fejlesztési adókedvezmény - mely a beruházás arányában vehető majd igénybe kormányengedély alapján, és erről már a tisztelt Ház tavaly döntött - elősegíti a környezetkímélő, illetve a környezetet károsító hatásokat csökkentő fejlesztéseket is.
Fontos szempontként értékelte a bizottság többsége azt, hogy új elem a törvényjavaslatban, hogy az önálló környezetvédelmi beruházás esetén már a 100 millió forint beruházás is módot ad az adókedvezmény igénybevételére. Nyomatékkal szeretnénk viszont aláhúzni mindannyian azt, hogy a képzés évében az adóalapból a környezetvédelmi céltartalék levonható, és mivel a felhasználáskor is ugyanez megtehető, így gyakorlatilag kétszeres lehet a költségelszámolás. Ez nagy segítség lehet, de csak akkor, ha elkészül hozzá az a kormányrendelet, amelynek előkészítéséről hallottunk, de ez az érvényesítés feltétele.
Kicsit nehezen értettük meg, de végül is a bizottságunk többsége is megállapította, hogy jó irányú módosítás az értékcsökkenési leírás gyorsítása a hulladékhasznosító és hulladéktároló létesítményeknél, és külön örülhetünk annak, hogy a szemétégetőket és a hulladékmegsemmisítőket is a legmagasabb leírási kulcsba helyezi át a javaslat. Helyes irány az is, hogy a bioetanol jövedékiadó-mentessége bekerült a törvényjavaslatba, de a biodízel üzemanyag nullkulcsos jövedéki adójáról is ugyanez lehet a véleményünk. Sajnos, itt is szükséges lesz majd egy olyan jogszabály, amelynek megalkotása még csak egyeztetési stádiumban van, így annak az érvényesüléséhez még egy lépés hátravan.
A pozitív irányú módosítási javaslatok mellett a bizottság többségi oldala egy nagyon fontos területen nem tudja osztani az előterjesztő véleményét. Tudatában vagyunk ugyan annak, hogy az Európai Unió úgynevezett 6-os irányelve taxatíve felsorolja azokat a termékeket és szolgáltatásokat, melyek nem maradhatnak az úgynevezett csökkentett adókulcs alatt, de azt is tudjuk, hogy ezt a követelményt legkésőbb a csatlakozásig kell csak teljesítenünk. Álláspontunk szerint nem éppen a környezetvédelemmel kapcsolatosan kellett volna 2003-ra előrehozni a 12 százalékos áfakulcs helyett a 25 százalékos áfakulcsba való átsorolást.
Milyen területeket érint ez a kérdés? Területfejlesztési, rendezési tervezési, vízgazdálkodási tervezési, ehhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások. Ide tartozik a környezetvédelmi szakmai tervezési szolgáltatás. De ebbe sorolandó például a környezetvédelmi laboratóriumi vizsgálati szolgáltatás is, s mindez, látható, azokat a területeket érinti, amelyek éppen a legnehezebben kezelhető környezetvédelmi feladatokat és településrendezési ügyeket érintik. Éppen a tegnapi nap folyamán vitáztunk arról, milyen nagy gondot jelent az önkormányzatoknak, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben előírt településrendezési terveket megvalósítsák, és mivel éppen pénzszűke miatt nem valósították meg ezeket, ha már 2003-ban itt egy áfakulcsemelést megvalósítunk, és visszaigénylésre természetesen önkormányzatok esetében nincs mód, akkor könnyen belátható, hogy bizony megint hátrányt fog szenvedni a környezetet kímélő, a környezetet szolgáló szolgáltatások igénybevétele.
A sok baj és bánat ellenére azért összességében a bizottságunk úgy döntött többségi véleménnyel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), igen szűk határral, hogy támogatjuk ezt a javaslatot. Arra kérjük viszont a kormányzatot és a tisztelt Házat is, hogy a környezetvédelem ugyan nem olcsó mulatság, de egy magára valamit is adó állam azért költ erre a területre.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem