DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai napon egyszer már elmondtam, most újra elmondom: a mai napon, amikor az adótörvényeket vitatjuk, a költségvetési törvény bevételi oldalát teremtjük meg. Azok a képviselőtársaink, mint például Font képviselőtársunk, aki az imént a pulpitusról felháborodottan tette szóvá, hogy bár az adóterhelés csökken, azért az állampolgárok mégis több adót fognak fizetni jövőre, mint az idén fizettek, kíváncsian várom, hogy vajon a költségvetés vitájában amellett fognak-e érvelni, hogy inkább csökkentsük a kiadásokat, hogy a bevételek is csökkenhessenek.
Ismét felmerült az a vita, amely immár ötödik éve zeng ennek a Háznak a falai között, hogy a társadalom hasznos tagjai és nem hasznos tagjai, akik dolgoznak, meg akik nem dolgoznak, és hogy ezeknek a családi adókedvezménye hogyan alakul.
Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy ezt a vitát egyszer s mindenkorra le lehetne zárni azzal, hogy nem fogunk ebben dűlőre jutni. Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy a családi kedvezmény - legyen az családi pótlék, adókedvezmény, bármi egyéb - a gyereknek jár, és a gyereket nem lehet azért büntetni, mert a szülője nem talál munkát, vagy nem akar munkát találni. Nem büntetünk gyereket azért, hogy mit csinál a szülője. Az Úr megtorolhatta az atyák vétkét hatod- s hetedíziglen, mi ezt nem tehetjük meg, tisztelt Ház.
Végezetül, Varga képviselő úr azt kérdezte, hol volt a kulturális minisztérium, amikor az áfaemeléssel kapcsolatos szabályokat berakta ebbe a törvénytervezetbe a Pénzügyminisztérium. Én azt kérdezem, hol volt a Fidesz vezette kultuszminisztérium akkor, amikor az előző kormány elmulasztott derogációt kérni az európai uniós tárgyalásokon ezekre a tételekre.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem