KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltozáskor az egyik legfontosabb célkitűzésünk, amiben ráadásul egyet is értettek a mértékadó politikai erők, az Európai Unióhoz való csatlakozás volt. Az elmúlt két hétben két olyan fontos esemény történt, amelyek reményt adnak a tekintetben, hogy ez a fontos célkitűzés hamarosan valósággá válhat. Egyrészt nemrég jelent meg a brüsszeli Bizottság jelentése, amelyik Magyarországot Európa-érettnek minősítette; másrészt a múlt hét végén az ír népszavazás az utolsó akadályt is elhárította a csatlakozás elől. Azt lehet mondani, hogy Európa már akarja Magyarország csatlakozását, már csak az a kérdés, hogy mi magunk hogy viszonyulunk mindehhez.
Hozzá kell tennem, hogy a mi véleményünk szerint ez Magyarország számára történelmi esélyt jelent a tekintetben, hogy utódaink számára egy fejlődőképes országot hagyjunk magunk után örökül, ezért mi biztosak vagyunk benne, hogy ezt a történelmi esélyt megragadnunk kötelesség. Akkor nézzük, hogy is állunk tulajdonképpen, vajon akarjuk-e ezt a csatlakozást. Erre talán azt lehet válaszolni, hogy igen. De vajon akarjuk-e egységesen? E tekintetben az ember már bizonytalanabb.
Én két témát szeretnék most ennek kapcsán kiemelni. Az első: a csatlakozásnak van egy folyamata, ahhoz különböző lépéseket meg kell tenni, többek között módosítanunk kell a Magyar Köztársaság alkotmányát, illetve tartanunk kell egy ügydöntő népszavazást. Mindenféle vita övezte mindezt a választásokat megelőzően, de talán most már a politikai harc fegyvereit egy kicsit lábhoz lehet engedni, és talán remény van arra, hogy visszatérhetünk a tárgyalóasztalhoz ezeknek a fontos kérdéseknek a megvitatását illetően. És talán akkor remény van arra is, hogy konszenzusra lehet jutni a tekintetben is, teszem hozzá, hogy minél előbb meg kell tartanunk a népszavazást, mert vegyük észre, hogy elsők lehetünk a csatlakozó országok közül, példával szolgálhatunk a többiek számára, Magyarország számára további hírnevet, illetve erősödést jelentene a népszavazás sikeres lebonyolítása. Ezért bízom abban, hogy a mai tárgyalás e tekintetben eredményre vezethet.
Másrészt azonban - mert ezek bizonyos mértékig technikai feltételek voltak - az európai uniós csatlakozás értékválasztást is jelent. E tekintetben egy elemről szeretnék beszélni, mert ez arról is szól, hogy vajon képes-e egy ország a nemzeti ünnepeit méltó módon megünnepelni, képes-e egy ország saját magával megbékélni. Egyelőre úgy tűnik, tisztelt képviselőtársaim, hogy erre mi képtelenek vagyunk, és vegyük észre, ez ma a politika felelőssége: ami a nemzeti ünnepeinken történik - és nem csak október 23-án -, az a politika felelőssége, azoknak a felelőssége, az önöké, akik tudatosan játszanak az emberek indulataival, akik ezekből az indulatokból akarnak a maguk számára rövid távú politikai érdekek alapján hasznokat húzni.
Tegnap a 301-es parcellában tartott ünnepségünkön - talán vitatja-e valaki, hogy nemzeti ünnepen mindenkinek joga van méltó módon megemlékezni? - kifütyülték a szabad demokrata frakció tagjait, meg azokat, akik velünk ünnepeltek. Kifütyülték például Vásárhelyi Miklós özvegyét, Gimes Miklós özvegyét, a halálraítélt, kilenc hónapot zárkában, siralomházban töltő Mécs Imrét, kifütyülték Litván Györgyöt, kifütyülték Nagy Mihályt, aki Angyal István utolsó időszakában a zárkatársa volt, kifütyülték azokat, akik a nyolcvanas években, akkor, amikor ez még tiltott volt, megemlékeztek a 301-es parcellában, teljesen függetlenül attól, hogy annak milyen lehetséges következményei voltak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy Európához, az Európai Unióhoz 2004-ben fogunk csatlakozni, odaérni azonban akkor fogunk, amikor majd képesek leszünk méltó módon megemlékezni nemzeti ünnepeinkről, odaérni akkor fogunk, amikor mindenki tudja majd, hogy egy temetőben, egy nemzeti emlékhelyen hogy kell viselkedni. Ez a mi felelősségünk, hogy ezt elérjük.
Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)
