SZALAY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Tállai képviselő Úr! Az áll tőlem legtávolabb, hogy én önt arról próbáljam meggyőzni, hogy ne vegye komolyan ezt a törvénytervezetet. Ami itt van a parlament előtt és tárgyalunk róla, azt hiszem, önmagában komolyan veendő. Nem gondolom, hogy erről egymást kellene győzködnünk. Én azonban arra gondolok, hogy az alatt a 12 év alatt, amit volt szerencsém itt a parlamentben eltölteni, bizony előfordult, finoman fogalmazva, hogy egyes törvényeket, már megszületett törvényeket módosítottunk, pontosan azért, mert a tapasztalások azt mutatták, hogy jót teszünk a törvénnyel, az egyszer elfogadott törvénnyel, ha a tapasztalatok birtokában így vagy úgy módosítjuk.
Én összesen azt mondtam, hogy ez ebben az esetben sem lesz kizárható, természetesen. Ha ezt az evát most elfogadja a parlament ezen formájában, vagy az elfogadott módosító javaslatokkal módosított formában, akkor egyszerűen nem kizárható, hogy ha az egy év tapasztalásai más eredményeket hoznának, akkor ezt majd adott időben átvezetjük. Én összesen ezt mondtam. Nem hiszem, hogy ezzel relativizáltam volna az előterjesztett törvényjavaslat komolyságát, csak ha most őszintén beszélünk egymással - de lehet, hogy ezt itt nem lehet megengedni ebben a Házban -, akkor be kell látnunk, hogy amit ma a legnagyobb elszántsággal támogatunk, vagy az önök részéről támadnak, lehet, hogy egy év múlva bizonyos módosulások bekövetkezhetnek mindkettőnk gondolkodásában. Összesen erre gondoltam.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem