SZABÓ LAJOS

Teljes szövegű keresés

SZABÓ LAJOS
SZABÓ LAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A Medgyessy-kormány meghirdetett gazdaságpolitikai programjának szerves része a kis- és középvállalkozások fejlődésének segítése. Ehhez előremutató fejlesztésekre, a növekedés gyorsítására és a magyar gazdaság versenyképességének nemzetközi mércével mért fokozására van szükség.
Mindez akkor lehetséges, ha hazánkban a gazdasági háttér stabil és kiszámítható. Ezért a Medgyessy-kormány arra törekszik, hogy a kis- és középvállalkozások számára nyújtandó állami programok átláthatóak és eredményorientáltak legyenek. Csak így érhetjük el azt az elsődleges célt, hogy ezen vállalkozások tisztességes, átlátható versenykeretek között kapjanak esélyt a felzárkózásra, illetve egyenjogúságra, egyenrangúságra a nagyvállalatokkal szemben.
A kormány által most bevezetett és elindított programok kiemelt célként kezelik a kis- és középvállalkozások terheinek mérséklését, illetve adminisztrációs kötelezettségeik ésszerűsítését, egyszerűsítését. Ennek alkalmazott eszközei az adóterhelés csökkentése, az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás fokozatos megszüntetése, illetve az adómentes fejlesztési tartalék bevezetése.
A 2003. évben hatályba lépő egyszerűsített vállalkozói adó a legfeljebb 15 millió forintos éves bruttó bevétellel rendelkező egyéni és társas vállalkozásokat érinti. Az eva az egyéni vállalkozók esetében kiváltja a vállalkozói személyi jövedelemadót, az osztalékalap után fizetendő adót, valamint a cégautóadót és az általános forgalmi adót. A társas vállalkozások az eva megfizetésével mentesülnek a társasági adóval, az osztalék utáni személyi jövedelemadóval, a cégautóadóval, valamint az általános forgalmi adóval összefüggő adókötelezettségeik alól.
Mindezek mellett bővítjük a vállalkozásfejlesztési forrásokat is. Az uniós felkészülést segíti a kisvállalkozói célelőirányzat, melynek célja a versenyképesség fokozása a vállalkozások felzárkóztatása érdekében. A gazdaságfejlesztési előirányzat pályázatai a beruházások élénkítését segítik elő. A regionális célelőirányzat pedig a területi és technológiai differenciák kiegyenlítését szolgálja.
Az előre megtervezett hatásosság elérése érdekében célzott programokat kívánunk alkalmazni, úgymint a mikrohitelprogram, a garanciaprogram, a kamattámogatás, a Széchenyi-kártya. Ez utóbbi kiváló lehetőséget ad a kis- és középvállalatok tőkepótlására és folyamatos fejlődésük biztosítására. A kisvállalkozások által igényelhető Széchenyi-kártya jelenleg 500 ezer, illetve 1 millió forintos hitelkeretet biztosít tulajdonosának; a hitel összegének emeléséről az első évi tapasztalatok alapján fogunk dönteni.
(A jegyzői székben Herényi Károlyt Németh Zsolt váltja fel.)
Az európai uniós tagfelvételünk új követelményeket támaszt, többek között a kis- és középvállalkozásokkal szemben, ahogy a képviselőtársaim ezt többször megjegyezték már itt a mai napon. Ahhoz, hogy tagfelvételünk idejére versenyképes, megerősödött vállalkozási szektor alakuljon ki, fontos már most megismerni az uniós követelményrendszert, illetve az egyéb jogharmonizációs követelményeket.
(13.00)
Ezt olyan ingyenesen elérhető tájékoztató füzetek segítik, mint például: Az Európai Unió címszavakban, iránytű kis- és közepes vállalkozásoknak című tájékoztató füzet, a Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról kis- és középvállalkozóknak című kézikönyv, vagy egységes oktatási csomag elnevezéssel a kamarákkal, érdekképviseletekkel és szakszövetségekkel együtt kidolgozásra került a vállalkozási szféra uniós csatlakozását segítő oktatási tematika.
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Végezetül hadd hangsúlyozzam azt, hogy 2001-ben több mint 1 millió 120 ezer vállalkozást regisztráltak Magyarországon. A működő vállalkozások száma is több volt mint 840 ezer, közülük 809 ezer mikro-, 25 ezer kis- és közel 5 ezer közepes vállalkozás volt. Ezért bátran állíthatjuk, hogy e vállalkozói kör kell hogy legyen a gazdasági fejlődés motorja Magyarországon. Az Unió átlagában ezen vállalkozások termelik meg a helyi nemzeti össztermék közel felét, a foglalkoztatásban pedig kétharmados részarányt képviselnek. Így kiemelten fontos, hogy a ma még tőke- és forráshiánnyal küzdő szektor mihamarabb a piaci verseny meghatározó tagjává tudjon válni.
Így a hazai kis- és középvállalkozói kört segíteni kell abban, hogy képes legyen beszállítóként tevékenykedni, és egyre inkább az lesz a cél, hogy túlnőjék ezt a szerepkört, és ne csupán a magyarországi multikhoz kapcsolódjanak, hanem a nemzetközi piacokra is be tudjanak törni. Ezt szolgálják azok a pályázati lehetőségek is, amelyek nyitva állnak a kis- és középvállalkozók előtt. Ezek többsége az európai uniós felkészülést segítő projektek, amelyek támogatják a minőségbiztosítást és a környezetvédelmi előírások megvalósítását célzó fejlesztéseket, az ipari és integrátori parkok létrehozását, és különféle kamattámogatással e vállalkozói kör tőkehiányának enyhítését is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem