DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Harrach Péter képviselő úr, Orbán Viktor kormányának minisztere azt a találó szót mondta nekünk, hogy karbantartás ez a törvény. Lehet, hogy a kormány képviselői másképpen is fogalmazták. Nekem igen tetszik ez a karbantartás meghatározás, azért is, mert egyfajta funkcionális leírása annak, amiről szó van. Ez bizonyítja azt, amit hallottunk itt a mai reggel során.
Én ennek kapcsán egyetlenegy témához szeretnék hozzászólni a családtámogatás törvényének a megvitatása során, nevezetesen az iskoláztatási támogatáshoz; mégpedig azon belül is az iskoláztatási támogatásnak egy olyan elemét szeretném kiragadni vagy megmutatni a tisztelt Háznak, ami téma, de nem ebben az összefüggésben: a tankönyvek ingyenessé tétele, a tankönyvek eljuttatása az iskolába, a gyermekek, a diákok számára.
(11.50)
Különböző viták történnek itt. A miniszterelnök úr, annak idején miniszterelnök-jelölt úr egy kötelességet vállalt, hogy ez majd meglesz. Most Kósa Lajos képviselő úr figyelmeztetett bennünket, mint annyi mindenki más, hogy ez nem így történik, aztán Kiss Elemér képviselő úr (Sic!) azt mondta, hogy majd négy év múlva ezt megnézhetjük, és akkor...
De képviselő urak, tisztelt Ház, tisztelt Magyarország, addig legyünk csöndben? Lehet addig is valamit tenni. Engedtessék meg, hogy egy polgári megoldást javasoljak, felvessem csak annak a gondolatát, amiről eddig nem volt szó, nevezetesen azt, hogy a tankönyvet lehet újból használni. A használt tankönyvek intézményének, piacának, rendszerének a végiggondolását - odáig merek menni -, bevezetését javaslom. Engem úgy meglep, hogy ez nincsen, hogy csak csuda! Az, hogy minden gyermeknek, aki bemegy az iskola falai közé, új tankönyv kell, és ez joga, valamiféle polgári vagy alanyi joga, igen tisztelt Ház, hogy is mondjam, mosolyogjunk ezen. A tankönyv jár, szükséges, kötelező, de hogy az hogyan kerül oda… Elképzelhető, hogy a jómódúak azt mondják, az én gyerekem nem visel használt ruhát, és én nem hajtok használt automobilt, használt autót, következésképpen új lesz. De hát nem ez az egyetlen megoldás.
Én magam tanteremben, iskolában éltem, negyven éven át tanítottam, az én diákjaim túlnyomó része, többsége használt tankönyveket, másod-, harmadkézből kapott tankönyveket használt, pedig nem is - hogy is mondjam - szegény iskolában tanítottam, hanem általában jómódúakat, és egy jómódú országban, az Amerikai Egyesült Államokban. Az Amerikai Egyesült Államokban a használtkönyvpiac egy intézmény, az működik. Ha be tetszik menni bármelyik tanterembe a Harvardtól San Diegóig, bárhová, ahol akár marketing survey vagy szociológiai survey van, azt tetszene találni, hogy a tankönyvek háromnegyed része, néha 90 százaléka használt tankönyv. A diák megvette valakitől, aki az előző évben, az előző szemeszterben abban az osztályban volt. Nem rangon aluli! Amikor ez nekem eszembe jutott a tegnapi beszélgetés során, felhívtam az éjjel 10-15 tanárt, igazgatót, akikkel beszélgettem. Azt mondták, hogy ez különböző okokból nem megy, és nem ez történik Magyarországon, mert először is valami ilyesmi van, hogy rangon aluli. Nem akarja a szülő, hogy az ő gyerekének olyan könyve legyen, amelybe már valaki korábban belefirkált.
Tisztelt Ház! Tudjuk, hogy tudós körökben és irodalmi körökben szokás mondani, hogy egy könyv annál többet ér, minél többen jegyeztek már bele, hozzáírtak széljegyzetet vagy megjegyzést. A tankönyvnél is így van. Láttam én olyan tankönyvet, amely a hallgató, a diák kezében ott volt, és az előző évről, az előző egy-két évről a könyv használója valami megjegyzést tett, és az értékesebbé tette a tankönyvet, mint ahogy azt a tankönyvíró megírta. Ilyen eset is lehetséges. Nos, nincs idő arra, hogy ezt részletesen elmondjam, de szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét és azokét, akik hallgatnak bennünket ebben az országban; remélem, hogy e tekintetben éppen sokan hallgatnak, mert tankönyvszezon van, és végiggondolódik ez a dolog.
Nem kell ehhez a miniszter úrnak, a polgármesternek cselekedni, de ha cselekszik és drukkol neki, úgy is jó. Ez egy polgári hozzáállás, ismétlem, polgári hozzáállás - piac, szabadpiac. Lesz valaki, aki a boltja mellett, ami történetesen könyvesbolt, de lehet, hogy pékség, vagy lehet bármi a faluban, azt mondja, hogy én megveszem a használt könyvet attól a diáktól, attól a gyermektől, aki behozza hozzám, forintot fizetek. Hát van olyan gyerek, aki nem akar forintot kapni, különösen, ha értéket ad cserébe? Más gyerekek pedig azt mondják, hogy ó, itt a Kovács néninél vagy a Szabó bácsinál könyvet lehet vásárolni, alacsonyabb áron, fele áron, mint a többiek, akik újat vesznek.
Még egy fél perc, tisztelt Ház. Miért is nem ez történik? Miért is lesz ennek akadályozója? Azt hiszem, ha szabad, előre jósolhatom, mert a könyvpiac, ha jól értem, és azt hiszem, jól értem, egyfajta monopolisztikus rendszer Magyarországon. A könyvnyomtató kiadók csinálják, és minél többet csinálnak, annál jobb, mert annál többet eladnak, és az új könyvnek magasabb az ára. De hát mi a monopóliumi rendszert ismerjük a gazdasági élet minden területén, és időnként van is erőnk és tudásunk, hogy szembenézzünk vele, hogy foglalkozzunk vele. Azt hiszem, itt is jó volna felkészülni arra, hogy ilyen kifogások lehetnek ezzel a polgári gondolattal szemben, azonban példákat vehetünk máshonnan, hogy hogyan lehet a társadalom javát úgy előmozdítani, hogy a meglévő intézmények működtetését bátorítjuk. Ez az intézmény a szabadpiac, és akkor több tankönyv lesz, és a meglévő családi költségvetésekből, tetszik érteni, a családi költségvetésekből feleennyi forint költődik tankönyvekre, mint most, vagy még esetleg kevesebb, mint fele, mert hiszen ott majd a kereslet-kínálat nyomán kialakul egy ár.
Tisztelt Ház! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
