DR. BÁRÁNDY PÉTER
DR. BÁRÁNDY PÉTER
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elölről kezdve: azt írtam fel magamnak, hogy kiemelkedő érdeklődést kiváltó törvényjavaslatok vitáját kezdi meg az Országgyűlés tárgyalni - ez az első tévedésem.
Az elmúlt hetekben és hónapokban azonban a politikai közélet egyik vezető témája volt az ügynökvádak kérdése, az a kérdéshalmaz, amelynek a kezelésére, a szabályozására a két benyújtott törvényjavaslat törekszik. Szembesülnünk kellett azzal, hogy a hatályos törvényi szabályozás, az átvilágítás rendszere nem tudta elérni a célját, nem sikerült civilizált keretek között tartani a diktatúra állambiztonsági szolgálatainak tevékenységéről szóló vitát.
(12.30)
Minden politikai erő közös felelőssége azonban, hogy ezen a helyzeten változtatni tudjunk. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy komoly nehézségekkel kell szembenéznünk, ha jó törvényi szabályozást szeretnénk alkotni ebben az igen érzékeny kérdésben, ahol finoman kell tudnunk egyensúlyozni több, egymással ellentétes irányba ható alkotmányos érték között. Aligha képzelhető el ezért olyan szabályozás, amely minden ilyen értéknek egyidejűleg és teljes egészében megfelel. Mégis meg kell kísérelnünk, hogy összeegyeztessük az állambiztonsági iratokban szereplő személyek információs önrendelkezési jogát, a közélet átláthatóságát, a múlt történelmi megismerhetőségét és a jogállami körülmények között is méltányolható nemzetbiztonsági érdekeket. Ahhoz, hogy egy törvényi szabályozás megfeleljen ezeknek az értékeknek, mindenekelőtt egységes egészként kell szemlélnie az egykori állambiztonsági szerveket.
Amint arra a törvényjavaslatokat elemző Sólyom László elnök úr által vezetett szakértői bizottság is rámutatott, ’89 októbere előtt Magyarország nem volt jogállam, tehát - mondja a bizottság is - egyetlen állami szervezet egyetlen tevékenysége sem lehetett jogállami. A bizottság összefoglaló állásfoglalása szerint nem lehet egyes személyek titkosszolgálati múltját arra hivatkozással titokban tartani, hogy szolgálatuk tevékenysége a jogállammal összeegyeztethető volt. Nem tartható ezért a hatályos törvénynek az a koncepciója, amely csak a III/III-as csoportfőnökséget tekintette az elmúlt rendszer állambiztonsági szervének.
A jogállam nemzetbiztonsági érdekei ugyan az Országgyűlés előtt szereplő törvényjavaslatok elfogadása során is érvényesíthetőek és érvényesítendőek, mégis a kérdés megnyugtató rendezéséhez az állambiztonsági szervek titkait a lehető legszűkebb körre kell visszaszorítani. Csak a tiszta, szabad és hiteles beszéd lehetősége biztosítja azt, hogy a múlttal való szembenézés ne fulladjon minduntalan botrányokba.
Az adatok megismerhetőségét, továbbá nyilvánosságra hozását a jogállam nemzetbiztonsági érdeke alkotmányosan korlátozhatja; lehetséges tehát kivételt tenni, és kell is. De vajon miképpen ragadhatóak meg ezek a kivételek? Miképpen ragadhatóak meg azok a kivételek, amelyeknek egyszerre kell megfelelniük az államtitok fogalmi definíciójának és ezáltal a nemzetbiztonsági érdekeknek, illetőleg egyszerre kell figyelemmel lenniük az adatokhoz való hozzáférés és ezáltal az információs önrendelkezési jog terjedelmére is? Jól látható, hogy e két különböző szempontrendszer igen nehezen illeszthető össze.
Továbbgondolandó a Sólyom-bizottság jelentésének azon megállapítása is, amely kifejezésre juttatja, hogy a nem jogállami titkosszolgálatok adatainak titokban tartását a nemzetbiztonsági érdek mellett megalapozhatja az is, ha a nyilvánosságra hozatal alkotmányos jogokat veszélyeztet. Lehetnek tehát olyan kivételek, amelyek az adat megismerését nem, hanem csak annak nyilvánosságra hozatalát érintik. Ezt a két dolgot szigorúan kétfelé kell választani. A feladatszerűen politikai véleményt formálók esetében ezek a kivételek azonban nem érvényesülhetnek.
Az Országgyűlésnek a törvény megalkotásakor a már említett alkotmányos értékek között fontossági sorrendet kell felállítania. Meggyőződésem, hogy a köztársaság morális kötelessége, hogy a diktatúra áldozatai információs elégtételt kapjanak, és 12 év után - ez azért nem lényegtelen - végre korlátozás nélkül tekinthessenek be a róluk készült aktába. A múltat feltáró törvényhozással szembeni alkotmányos követelmény egyrészt annak biztosítása, hogy a szabályozás garantálja a titkos információgyűjtésben érintettek információs önrendelkezési jogát, másrészt biztosítsa a közhatalmat gyakorló személyek és a politikai közszereplők múltjára vonatkozó bizonyos adatok nyilvánosságát.
Nagyon fontos további jogalkotási tevékenységünk szempontjából az, hogy mind a Sólyom-bizottság, mind az adatvédelmi biztos amellett foglalt állást, hogy más az adatok megismerhetősége, és más azok nyilvánosságra hozatala; erre utaltam az előbb is. A megfigyelt személy információs önrendelkezési joga ugyanis a vele kapcsolatos adatok megismerésére terjed ki, ebből fakadóan az érintett információs önrendelkezési jogából nem következik az, hogy mások személyes adataival korlátlanul rendelkezzék. Hiszen a legtöbb veszélyt - mert itt veszélyekről beszélünk már - akkor ez a továbbkezelés jelentheti. Vannak ugyanis olyan szempontok, amelyek a teljes megismerés jogának biztosítása mellett a nyilvánosságra hozás korlátozását indokolják.
Kiemelt célként kell kezelnünk a parlamentáris demokrácia működésének egyik alapvető biztosítékát: ez a közélet szereplőinek átláthatósága. A törvényjavaslatnak azonban nem célja - és meggyőződésem szerint nem is lehet célja - az államélet megtisztítása. Négy szabad választással a hátunk mögött feladatunk és egyben felelősségünk csupán annyi, hogy olyan helyzetbe hozzuk a választókat, hogy felelősen tudjanak dönteni, amikor az urnákhoz járulnak.
Az átvilágítás eddigi módszere, úgy gondolom, azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Máskülönben, ha ez nem így lenne, a jogállami forradalom után 12 évvel, nem kísértenének még mindig az egykori állambiztonsági szolgálatok titkai. A múlttal való szembenézés ugyanakkor nem fordulhat át - sokszor emlegetjük ezt - boszorkányüldözésbe. Ha máshonnan nem, az elmúlt hetek eseményei alapján mindannyian tudhatjuk és felismerhettük: ügynök és ügynök között óriási különbség van - vagy volt. A beszervezés körülményei, a ténylegesen végzett ügynöki munka vizsgálata nélkül senkit nem bélyegezhetünk meg, és úgy vélem, senkit nem ítélhetünk meg és el. Normatív minősítések aligha képzelhetőek el az én álláspontom szerint ezen a téren; minden beszervezésnek megvan a maga története, amely nem írható le “fekete, fehér, igen, nem” kategóriákkal. Javaslatunk ezért arra irányul, hogy az átvilágítás helyébe tényfeltárás lépjen, amely csak azt állapítja meg, hogy az adott közszereplő összefüggésbe hozható-e az egységesen kezelt állambiztonsági iratokkal vagy sem. Az aktákat őrző levéltárban ugyanakkor hozzáférhetővé kívánjuk tenni magukat az iratokat. Így minden egyes érintett ténylegesen végzett tevékenysége is megítélhető lesz majd a választó számára.
A titkosszolgálatok iratai hiányosan maradtak fenn - ezt tudjuk -, a csonka anyag használata miatt alkotmányos aggályok is kezelendőek. Ezek az aggályok csökkenthetőek, ha a máshol található kapcsolódó dokumentumokat is bevonjuk az anyagfeltárásba. A csonka iratanyag miatti aggályokat a tervezett szabályozás több rendelkezéssel igyekszik csökkenteni, kiküszöbölni azonban nyilvánvalóan nem tudja. Ezeknek a csökkentő tényezőknek a sorába tartozik, hogy a törvényjavaslatok hatálya kiterjed az állambiztonsági tevékenységet végző valamennyi állami szerv működésére. Az irategyesítés következtében a konkrét alkotmányossági aggályok tehát relativizálódhatnak. Természetes azonban az, hogy a tényfeltáró bizottság csak a rendelkezésére álló adatok alapján végezheti el közjogi feladatát. Így ez természetszerűleg teljes nem lehet.
(12.40)
A tényfeltárás tervezett személyi hatálya a törvényjavaslat előterjesztése óta sok vitát váltott ki - megjegyzem, az alapfelsorolás és a lista kialakítása is. A Sólyom-bizottság ez irányú észrevételeinek elemzése még folyik az Igazságügyi Minisztériumban. Azt azonban már most ígérhetem, hogy minden tényfeltárás személyi körét érintő alkotmányossági felvetést alaposan fogunk vizsgálni.
A tényfeltárás alá eső tisztségek meghatározása alkotmányossági szempontból azt a követelményt jeleníti meg, hogy egységes ismérvek alapján, zárt logikai rendben kerüljön meghatározásra ez a személyi kör. A feladatszerű politikai véleményformálás kritériuma alapján a tényfeltárás alá eső tisztségek vonatkozásában a jogalkotó mind szűkebb, mind tágabb körben megvonhatja a politikai véleményformálók körét.
A jogalkotó 1996-ban tett lépése kiállta az alkotmányossági próbát, az Országgyűlés által választott, illetőleg az Országgyűlés vagy a köztársasági elnök előtt esküt tett személyek köre alkotmányjogilag megalapozott, egységes mércének bizonyult. Ahány szakember, annyiféle megközelítés kapott teret az elmúlt időszakban a személyi kört illetően. Akkor, amikor Magyarországon az 1994-es törvényhozás óta több alkalommal is sor került a személyi kör áttekintésére, joggal vetődik fel a kérdés, hogy lehet-e egyáltalán olyan megoldást találni, amely minden alkotmányossági követelménynek megfelel. Nekem ezzel kapcsolatban természetesen kétségeim vannak.
Ugyancsak megfontolandónak tartjuk a feltárás javasolt szervezeti kereteit ért bírálatokat. A Sólyom-bizottság álláspontja szerint a tényfeltáró bizottság megalakításának és eljárásának szabályozása kétségessé teheti a bizottságba vetett közbizalom kialakulását. E probléma megoldását jelentheti az átvilágító bírói testület fenntartása. (Demeter Ervin: Na!) E testület ugyanis az én megítélésem szerint is kellő gyakorlattal rendelkezik, munkájával kivívta a közbizalmat, és (Demeter Ervin felé fordulva:) ezek szerint függetlensége sem vonható kétségbe.
Tisztelt Országgyűlés! Ha valami örömmel töltött el ennek a törvénynek a megalkotása körül, akkor ez az volt, hogy a törvényjavaslatokat elemző bizottság egyetértett az alapvető célokkal. Alapvető célként azzal, hogy az információs kárpótlás és a közélet átláthatósága biztosítandó. Észrevételeiket és javaslataikat - mármint a bizottság javaslatait és észrevételeit - megfontoljuk, és támogatni fogjuk azokat a módosító indítványokat, amelyek a törvényjavaslatokkal kapcsolatban felmerült alkotmányossági aggályokat oszlatják el.
Végül: kérem a tisztelt Házat - ha kérhetek ilyet -, hogy a politikai indulatokat a lehetőségekhez képest és a lehető mértékben félretéve, konstruktív vitát folytassunk le, amely lehetővé teszi, hogy ebben az igen érzékeny kérdésben a rendszerváltás után, ismétlem, 12 évvel végre működőképes és használható szabályozás szülessen. Úgy vélem, amikor ezt a felelősséget kérem, nem szükséges ecsetelnem az Országgyűlés előtt, és nem szorul külön indokolásra, hogy ezek a törvényjavaslatok külpolitikai érdekeinket is érinthetik, sérthetik vagy befolyásolhatják. A törvényjavaslatok szándékolt céljai és nem szándékolt következményei között tehát a megfelelő egyensúlyt meg kell találnunk. Az érintettek információs önrendelkezési joga, a magyar társadalom tagjainak információszabadsága, a közélet átláthatósága, a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekei a meghatározott alkotmányos jogokra is figyelemmel kell hogy együttesen érvényesüljenek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
