ENDRE SÁNDOR
ENDRE SÁNDOR
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Van egy város a Kiskunságban, ahol az év utolsó napján nem csak csillagszórók gyúlnak ki és petárdák robbannak, nem csak szilveszteri trombiták zajával köszöntik az új évet. Ez a város, tisztelt Országgyűlés, a szülővárosom, Kiskunfélegyháza. Ezért engedtessék meg nekem, hogy most elsősorban mint e város szülötte és szülötteire büszke polgára, nem utolsósorban mint választott képviselője némi pátosszal szóljak önökhöz. Ez illik és méltó elődeinkhez, és ez méltó a felszólalásom tárgyához is. És ne vegye tőlem zokon senki, hogy elsősorban a mi városunkat hoztam szóba. Jól tudom én: nem Kiskunfélegyháza az egyedüli város, ahol halkan, méltósággal és meghatottan egy másik "csendes éjre" emlékeztető módon olykor gyertyák, máskor fáklyák lángjától megvilágított, december végi délutánon vagy éjféli órán köszöntik egy gyermek születését.
Minden gyermek születése megismételhetetlen csoda, de főként az, amelyre most várakozunk, amely hitünk szerint két évezreddel ezelőtt történt, mégis minden esztendőben várjuk jövetelét. De nekünk, magyaroknak van még egy saját külön csodánk is, egy másik gyermek, akinek jöttét nem jelezte ugyan fénylő útbaigazító csillag, de ő maga vált egy egész nemzet csillagává.
Közel az esztendő vége, és ilyenkor azon a számunkra otthonos tájon, amelyet maga nevezett szülőföldjének, megünnepeljük, hogy világra jött a költő, Petőfi Sándor. "Született a porban, mint minden, ami nagy. Született ösmeretlenül, szerényen és névtelenül... Hírt adott a földnek egy ragyogóbb világrul, melynek szabadság a fundamentuma, hazaszeretet a boltozatja, testvéri egyenlőség az éltető napja." - írta róla halálának 50. évfordulóján Kiskunfélegyháza nevezetes szülötte, az ifjú Móra Ferenc.
A csodák nem zajosak, a csodák csendesek, néha mélyen az emberek szívében történnek. Így hordozza a mi városunk is szívében Petőfi Sándor emlékét. Művészek és tanárok, tudósok és közéleti személyiségek, tiszteletre méltó elődeink és városunk ma élő polgárai pártállásra és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül vallják magukénak a költőt. És ha már az évfordulóknál tartunk, hadd hívjam fel mindannyiuk figyelmét olyanra is, amelyre csak a parlamenti jegyzőkönyveket lapozgatva lel rá az ember, hozzáteszem, nem véletlenül.
Ezekből a jegyzőkönyvekből tudom, hogy az elmúlt évszázadban több alkalommal hallhatott a tisztelt Ház olyan képviselői indítványt, amely Petőfi Sándor emlékének megörökítését kezdeményezte. Természetes, hogy ezek az indítványok főként a Petőfi-évfordulókhoz kötődtek. Most csak arra az egyre hívnám fel az önök figyelmét, amely 1922. december 6-án hangzott el ezek a falak között. Ebben a tárgykörben nem először és nem utoljára szólalt fel képviselő, de felszólalását tett sohasem követte.
Ebben az esztendőben a költő születésének 100. évfordulójára készült az ország. Kiskunfélegyházán Köllő Miklós szobrászművész Petőfi-szobrának felavatására készültek városunk akkori polgárai. Azt a Petőfi-szobrot kapták meg elődeink, amelyet eredetileg a költő halálának 50. évfordulóján 1899-ben Segesváron avattak fel, és az első világháború idején a románok erdélyi betörése miatt Budapestre szállítottak.
A kultuszminiszter a Petőfi Társaság javaslatára a művet Kiskunfélegyházának adományozta, és nyolcvan éve, 1922. október 29-e óta áll szemben a Hattyú-házzal. Ebben az esztendőben november 30-án a miniszter a Magyar Történelmi Társulat közgyűlésének elnöki megnyitóját így kezdte: "Amilyen mértékben közeledünk szilveszter estéjéhez, Petőfi születésének százéves évfordulójához, úgy fordulnak gondolataink is egyre jobban és jobban a magyar költőhöz, minden idők lírikusainak egyik legnagyobbikához."
Ebben az esztendőben városunkban az országgyűlési választásokon a kormánypárti jelölttel szemben az 1848-as Függetlenségi Párt jelöltje győzött. Az ellenzéki képviselőt dr. Horváth Zoltánnak hívták. A kultuszminisztert, akitől az imént idéztem, és aki Kiskunfélegyháza városának a szobrot adományozta, gróf Klebelsberg Kunónak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az évfordulós ünnepségeket megelőző időszak nem volt mentes a kormány és az ellenzék közötti zajos politikai vitáktól, és sem a városban, sem az országban nem tudtak fölülemelkedni az ellentétes véleményeken.
Tisztelt Képviselőtársaim! Minden jó szándék ellenére is árnyék vetült a méltó megemlékezésre. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Így hát, ha az ünnepi lelkesedésben és az önzetlen tenniakarásban példát is adhatnak, de a méltatlan vitákban nem volna jó követni elődeinket. (Az elnök ismét csenget.)
Tisztelt Országgyűlés! Hadd zárjam napirend utáni felszólalásomat azzal, ahogy Móra Ferenc a XIX. század utolsó esztendejében a saját nemzedékéhez fordult, és számomra döbbenetes, ahogyan ma is aktuális írásának befejezéseképpen (Az elnök újra csenget.) kortársaitól Petőfi méltó megünneplését kéri számon. Hadd tegyem nyomatékossá indítványomat az ő írói tekintélyével, hadd forduljak önökhöz, kortársaimhoz (Az elnök ismételten többször csenget.) én is az ő kérő, sürgető szavait idézve most: "...ne mondja majd egy nálunknál nagyobb, ő hozzá méltóbb nemzedék, hogy még ünnepelni sem tudtunk".
A karácsony minden embert összekötő, egyetemes ünnepéhez közeledve készüljünk megbékélt szívvel és lélekkel a minden magyar embert összekötő közös ünnepre, Petőfi Sándor születésének évfordulójára.
Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. (Taps.)
