DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A kamarákról szóló törvény módosítása, úgy gondolom, ellenzék részéről, a Fidesz részéről is azt mondhatjuk, időszerű. Ennek a bizottsági vitában is ennek megfelelően nyomatékot adtunk. Hiszen emlékezhetünk talán a '99-2000. év vitáira, amikor a kamarai törvény átalakítása lényegileg megtörtént, akkor több olyan átalakítást célzó kérdést sikerült rendezni, amely ma már föl sem merült vitaként, hogy az helyes volt-e vagy nem. Így mód nyílik arra, hogy érdemi, szakmai és érdemi finomrahangolási, technikai kérdések rendezése legyen, de fontos a kamarák jövőbeli működése szempontjából.
(19.10)
Hiszen az a kérdés nem merült föl, amelyet akkor, '98-ban nagyon sok vállalkozó sérelmezett, hogy a szinte államigazgatási kötelező tagsággal bíró intézményrendszer ne folytatódjon, hanem valóban a tagjaikért tevő, önkéntesen összetömörülő érdek-képviseleti szervezet legyen a kamara, és minél inkább próbálja meg a szolgáltatásain, a tekintélyén, a benne lévő emberek, vállalkozók munkáján keresztül a gazdaságot segítő folyamatokat összefogni, és próbáljon meg a gazdaságban a munkahelyteremtéshez és a gazdaság szabályaihoz kapcsolódó segítő tevékenységet folytatni, amit Európában nagyon sok kamara meg tudott tenni az elmúlt évtizedekben, sőt, azt kell mondani, hogy az 1945 előtti magyar kamarai hagyományok is erre predesztináltak. Ebben tehát nem volt vita, azt gondolom, ez nagyon fontos előrelépés, amely megteremti annak a feltételeit, hogy a kamarák valódi, hatékony, jól működő kérdésköreit vegyük számba.
Hozzátartozik ehhez, hogy a mai kamarai elnökség mind a kormányzat, mind pedig az ellenzék, illetve a korábbi kormányzat felé megfelelő távolságtartásban próbálta a maga tagsági érdekeinek a szerepét számba venni, és ennek megfelelően fogalmazta meg azokat a kérdéseket, amelyeket már a '98-99-es, 2000-es vita során is időszerű lett volna vizsgálni, de akkor erre kevésbé volt meg a feltétel, mert sokkal fontosabb kérdések kerültek előtérbe.
Fontos felvetés az, hogy annak ellenére, hogy a kamara nem tömöríti az összes vállalkozót kötelező jelleggel, mégis legyen olyan, a gazdasági tisztesség kérdéskörében jelentősebb szerepe, amely a magyar vállalkozások etikai, üzleti tisztulását szolgálhatja, hiszen mindenki, aki a gazdaság fejlesztésében szeretne előrelépni, nagyon jól tudja, hogy a bizalmi kérdések döntőek a gazdasági üzletkötésben, a gazdasági fejlesztésben. Ahol nincs bizalom, ott általában sem az üzleti élet nem normális, sem a befektetések nem kerülnek előtérbe, hiszen egyéb más spekulatív jellegű, a piaci tisztességes szabályozást, sőt sok esetben a törvényeket is egy nagyon képlékeny, nagyon kis mértékben betartató normarendszer alakul ki, és összességében az egész ország vállalkozói és nem vállalkozó munkavállalói is megsínylik ennek a módját.
Ezért megfontolás tárgya lehet az, amit a kamara elnöke a költségvetési bizottság ülésén is felvetett, a kamara szívesen vállalná, hogy módja legyen egy olyan szerepkör betöltésére, amely ezt az etikai, üzleti tisztulást megjeleníti. Ennek megfelelően érdemes méltányolni azt, hogy erre az úgynevezett - nevezhetnénk talán így - sárgalap-felmutatásra jogosítványa legyen, akár kamarai tagokon kívüli kérdésekben, ha etikai vétséget követtek el, hiszen ennek közvetlen üzleti vagy szankcionáló szerepe nincs, viszont egyféle jelzést tesz a mellé a vállalkozás mellé, ahol a kamarai tagok közössége és annak etikai bizottsága valamilyen jelzést ad a vállalkozás többi szereplője számára.
Ez nem lebecsülendő kérdés, hiszen - mint ahogy mondtam - 2004 májusától az Európai Unióban olyan normális körülményeket feltételez majd rólunk is az Európai Unió többi kamarájának a tagsága és vállalkozói, ami náluk megszokott volt. Ennek az előmozdítása lehet közös érdek. A kormányzat az akkori vitában ebben nem volt egyértelmű. Javaslom felvetni, fontoljuk meg, hogy a parlament adjon egy ilyen szerepkört a kamarák számára, amely a vállalkozás szabadságát alapvetően nem korlátozza, viszont az üzleti tisztulást szolgálja.
A másik fontos kérdéskör, amelyről szólni szeretnék, a kamarák finanszírozásához kapcsolódik. Nagyon fontos kérdésként vetődik fel a mindenkori kormányzat, parlament és a kamarák viszonyában az, hogy mennyiben tud független szereplőként megjelenni a kamara, mennyiben tud hitelesen fellépni olyan kérdésekben, amelyek a vállalkozói körök érdekeit szolgálják, és nem kényszerül arra, hogy azok részéről, akik őt finanszírozzák, felvetődjön az a kérdés, valóban tudta-e függetleníteni ettől az állásfoglalását vagy sem. Ezért Horváth János képviselőtársammal - aki amerikai és európai tapasztalatokkal is rendelkezik - azt az álláspontot fogalmaztuk meg közösen ebben a vitában, hogy talán az adótörvényeken keresztül díjazni kellene azt, aki kamarai tagdíjat fizet, hogy annak módja legyen a nyereségéből ezt leírni, illetve költségként elszámolni. Tehát a kormányzat, illetve a parlament is járuljon hozzá az adókedvezményeken keresztül ahhoz, hogy a kamarai tagság ne jelentsen olyan mértékű többletköltséget, amely egy az egyben a vállalkozásokra terheli a kamarai fenntartást. És részben a kamara a függetlensége, gazdasági szabadsága, részben pedig állásfoglalásainak a hitelessége érdekében önálló szereplőként tudjon megjelenni a mindenkori gazdaságpolitikában, a gazdasági érdekérvényesítésben, akár nemzeti, akár gazdaságfejlesztési kérdésekről van szó, akár a vállalkozókat közelebbről vagy távolabbról érintő adótörvények, költségvetési véleményalkotás, munkavállalókhoz és munkaadókhoz kapcsolódó viszonyrendszerben, akár azokban, amelyekben a kamarák egyáltalán úgy érzik, hogy szándékuk van. Ilyen például a szakképzés, és még sorolhatnánk azokat a feladatköröket, amelyeket ma is részben ellátnak, és amit a jövőben talán ennél szélesebb körben szeretnének megtenni.
Úgy gondoljuk tehát, hogy a rendezett alapfinanszírozás hosszú távon is segítené a magyar gazdaságot azáltal, ha az állam ilyen indirekt módon adna szerepet azok számára, akik vállalják, hogy kamarai tagok lesznek, és fizetik a díjat, és ehhez kapcsolódóan az állami szerepvállalás az adókedvezményen keresztül jelenne meg, hiszen ennek az alternatívája, azt gondolom, félmegoldás. Egyébként ez is lehet jó megoldás, ha olyan projekt- vagy programfinanszírozásba vonja be a kormányzat, amely az ő kötelező feladataiba partnerként vagy feladatátadással való bekapcsolását jelenti. De itt mindig előfordulhat az - ami a vitában is elhangzott -, ami például ebben az évben is, hogy a sokkal kisebb súlyú és taglétszámú Agrárkamara sokkal nagyobb összegű támogatáshoz jut hozzá, mint a Gazdasági és Iparkamara, és ennek megfelelően mindig fölvetődik a politikai függőség kérdése. Sokkal egyenesebb és tisztább helyzet az, ha önálló és független gazdasági szerepük van a kamaráknak, oly módon, hogy ha semmilyen ilyen jellegű szerepvállalást nem kapnak, akkor is életképesek, képesek ellátni az alapfeladataikat, csak éppen legfeljebb a kormányzat vagy rábízza, vagy nem bízza rá azokat a feladatokat, amelyekről úgy ítéli meg, hogy kormányzati szerepkörben hatékonyabban tudja ellátni, mint a kamara.
Felmerült ennek a vitának a keretében az a gondolkodás, ami 1998-at megelőzően is jelen volt, és azt követően is végig fennmaradt, hogy a kamarák is egy szigorú gazdálkodási, hatékonysági követelménynek feleljenek meg, és ennek hogyan lehet az átláthatóságát biztosítani. Képviselőtársammal együtt úgy gondoljuk, hogy mindenképpen indokolt egy alapfinanszírozás biztosítása, amely normál működést jelenthet, majd pedig a kormányzattal való együttműködés keretében további szerepet is felvállalhat a kamara.
Ennek megfelelően a kamarai törvény ilyen irányú módosítását illetően az ellenzék részéről ilyen módosítások mentén szeretnénk, ha egyetértésre jutna mindkét oldal a parlamentben.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
