GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Elnézést a kérek a képviselőtársaimtól, de néhány gondolat erejéig muszáj, hogy visszanyúljak a múltba, mert én azt gondolom - Horváth képviselő úr megpróbálta udvariasan fogalmazni, én azt mondanám, hogy nem -, ádáz küzdelmet folytattunk, képviselő úr, itt a kamarákért akkor, amikor ez a törvény megszületett. Én azt gondolom, hogy egy kicsit másképp látjuk, mert az idő nem megoldotta a problémákat, az idő felszínre hozta mindazokat a problémákat, amiért akkor aggódtunk.
Tulajdonképpen miért van ma az asztalon ez a törvényjavaslat? Erről tényleg van értelme beszélni. Én azért egyetlen mondattal visszatérek - mert nekem akkor is az volt, és ma is az a rögeszmém -: az a megoldási javaslat, amit mi akkor kínáltunk, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak ne kelljen tagdíjat fizetni, ettől ők mentesüljenek, viszont a kamarai szolgáltatásokat vehessék igénybe, megoldotta volna azt a problémát, amire - hadd hivatkozzam - az előző, polgári kormány miniszterelnöke is rájött a ciklus végére, hogy az a közhiteles nyilvántartás, ami kialakult a kamaráknál, bizony milyen jó lenne.
Most már térjünk a mába! Milyen jó lenne, ha a gazdasági kamara képes lenne azzal a körülbelül 900 ezer vállalkozással foglalkozni, amelyhez a kormány sem most, sem a jövőben soha nem fog tudni eljutni. Európában - ahogy képviselő asszony elmondta - bizony a német kamarai gyakorlatban ezért nyúl a kormány vagy a parlament bele a költségvetési kasszába, és adóforintokat juttat a kamarának, mert a kamarák ellátnak olyan feladatokat, amelyeket nem tud, vagy mondjuk még csúnyábban, hatékonyan nem képes ellátni a kormányzat, viszont a kamarák erre képesek.
Amikor a két rendszert összehasonlítjuk - mert van egyfajta párhuzam az agrárkamara, valamint az ipari és kereskedelmi kamara között -, az agrárkamara törődik, foglalkozik a több ezer egyéni gazdával, a szaktanácsadástól kezdve egészen a pályázatok előzetes elkészítéséig. Tehát ott tetten érhető, hogy van egy olyan szolgáltatás, amit tényleg érdemes finanszírozni a közös adóforintjainkból, amíg én most azt látom, hogy a szétvert gazdasági kamaráknál az önök által is említett alig néhány tízezer fős tagság bizony nem képes arra, hogy fenntartsa ezt a kamarai szervezetet.
Szeretném elmondani Domokos képviselő úrnak, hogy ez ezek szerint úgy néz ki, mint a női divat, hogy nincs új a nap alatt. A '97-es módosításkor a kamarai tagdíj leírható volt az adóból. (Dr. Kis Zoltán: Így van!) A polgári kormány vívmánya, hogy ez megszűnt. Örülök, hogy ön újra elővette a javaslatot, és most nekünk kínálja, hogy ezt mi oldjuk meg ennél a néhány tízezer vállalkozásnál. Én azt gondolom, képviselő úr, hogy ez roppant érdekes. Én már csak egyet várok, ha egy kicsit pikírt vagyok, hogy, mondjuk, a következő, harmadik-negyedik hozzászólásában azt mondja, hogy célszerű lenne, ha bevezetnénk a kötelező kamarai tagságot. De azért remélem, hogy ezt mégsem teszi meg. (Domokos László: Nem.)
(19.50)
A legnagyobb gondom az, hogy az a kamara, amely ma önkéntes, nagyon kicsi tagsággal bír - és nincs kihatása a magyar gazdaságra, a gazdaság szereplőire.
Ezért nekem kételyeim vannak. Miközben az eszemmel elfogadom, hogy kell etikai szabályzat, és kell, hogy a vállalkozásokat valami regulázza, de ugyanakkor azt mondom: hogyan alakul ki, hogy ez az egészen kicsi kisebbség netán piacszabályozó magatartást gyakorolva léphet föl a kamarán kívüli vállalkozásokkal szemben? Mert ma erről van szó. Mind a két irányban vannak ilyen módosító indítványok.
Aztán tovább folytathatom, az a polémia, ami mindannyiunk között van, a társaságalapítás. Azt gondolom, az én fejemben továbbra is a kamara egy általános érdekeket megjelenítő, mondanám úgy is, hogy a mindenkori kormánynak mint egyfajta ellenzéke, mert állandóan azt kellene hajtsa a kamarai vezetés, hogy zöldebb mezőt, jobb pályát a vállalkozások számára. A feladatátadásoknál sajnos erre nem látunk, és nincs tapasztalat, azt gondolom, itt egyfajta árnyékbokszolás folyik, mert miközben szó van arról, hogy feladatot át kellene venni, eközben a költségvetésben azért csak-csak megjelent mindenféle feladat nélkül máris plusz 110 millió forint.
Tehát azt gondolom, tényleg helye van annak, hogy beszéljünk a gazdasági kamarákról, beszéljünk újra a gazdasági kamarák feladatairól. Azt elfogadom, és nagyon szép dolognak tartanám, amit Horváth képviselő úr mondott, hogy az igenis legyen egy rang, de gondoljuk végig, mitől és miért lesz valaki a kamara tagja vagy miért nem lesz a kamara tagja. Azt gondolom, hogy ez csak egy módon megy, mint ahogy '94 után kínkeservesen elkezdték a kamarák, és fölépítettek egy rendszert, hogy megfelelő szolgáltatásokat nyújtsanak azoknak a vállalkozásoknak, akik hozzájuk fordulnak. Ezzel az eggyel lehet a vállalkozások bizalmát megszerezni, esetleg eljutni odáig, hogy a vállalkozások most már ezt az önkéntes kamarát válasszák, és azt gondolom, hogy ezzel a tevékenységgel vívhatja ki a kamara azt a bizalmat, aminek alapján mi majd ebben a Házban, amikor a költségvetési forintokról döntünk, akkor jó szívvel mondhassuk azt, hogy a kamarának ilyen vagy olyan feladatra pénzt adunk. De ma - hadd tegyem fel a kérdést, és én ezzel fejezem be - tud-e valaki közülünk arra egyetlen kicsi garanciát is adni, hogy ez a kamara átvesz feladatokat, és a közel 900 ezer vállalkozásnak azt egyenlő arányban és mértékben fogja szolgáltatni és juttatni? Azt hiszem, hogy a válasz: nem.
Köszönöm szépen, elnök asszony.
