JÁRVÁS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JÁRVÁS ISTVÁN
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sokan ismerhetik Magyarországon azt a tiltott játékot, amely az “itt a piros, ott a piros” jellemző nevet viseli. A játék lényege, hogy három kicsiny dobozka valamelyike alatt van egy búzaszem, és a dobozkák gyors átrendezését követően kell a játékosnak megmutatnia, hogy melyik doboz alatt van a szem. Ha ezt sikerrel teszi, nyer, ha nem, akkor veszíti a tétet.
A következő évi agrártámogatásoknak három fő pillére van: nemzeti támogatás, európai uniós támogatás, és vidékfejlesztési forrásokhoz lehet jutni a nemzeti fejlesztési tervből a Miniszterelnöki Hivatalnál pályázva. A rengeteg, sokszor egymásnak ellentmondó kormánypárti nyilatkozat eredményeként mára már csak káoszról tehetünk tanúbizonyságot. A miniszter úr folyamatosan hátrafelé mutogat, pedig aki az eke szarvát fogja, annak mindig előre kell nézni - tartja egy paraszti bölcselet. Az újonnan kinevezett közigazgatási államtitkár pedig nem nyilatkozik.
Ami biztos, az a következő. A 30 százalékos nemzeti támogatásra nem számíthatnak a gazdálkodók, hiszen a költségvetési tervezet sem tartalmazza, tehát ez a 92 milliárd forint a következő évben nem elérhető. A terület alapú 25 százalékos európai uniós támogatásra legfeljebb a jogosultságot lehet megszerezni, tehát ez a 76 milliárd sem elérhető 2004-ben. Az Európai Unióból érkező mintegy 42 milliárd forintnyi vidékfejlesztési forrás pályázatos, azaz utófinanszírozású, tehát 2004-ben ebből sem realizálhatnak bevételt a gazdálkodók. Több mint bizonytalan a piacszabályozást segítő 18 milliárdos intervenciós keret elérhetősége is. A sokat emlegetett állat alapú támogatásnak - húsmarha, juh - se híre, se hamva. Vélhetően több 10 milliárdos determinációval is bír az agrárbüdzsé, amelyről szintén nem lehet hallani. Az eredmény szemmel látható. A következő évben legjobb esetben is csak jogosultságot szerezhetnek a gazdálkodók, pénzt azt nem.
Az “itt a piros, ott a piros” játék során egy ügyes mozdulattal a búzaszemecske levehető a pultról. Azt hiszem, hogy a gazdálkodók is ezt fogják érezni a következő évben a támogatást illetően. Ezt a játékot balekokkal játszatják.
Miniszter Úr! Miért tartja ön baleknak a mezőgazdasági gazdálkodókat, azokat az embereket, akik sokat dolgoznak, sokat kockáztatnak és mind becsületesek? A gazdálkodók nem balekok. A miniszterelnök úr azt ígérte: kormányon fölvirágoztatja a mezőgazdaságot. Ez a fölvirágzás? Egyáltalán érvényben van még a kormányprogram?
Miniszter Úr! Hány milliárd forint hívható le ön szerint 2004-ben a sokat emlegetett 293 milliárdból? Hány olyan támogatási címet tud megnevezni, amelyből valós forráshoz juthatnak a következő évben a gazdálkodók?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem